Létrehozva: 2021.05.07.

Összeomlottak a szülők: nem tudták megmenteni babájukat a budaörsi dúlák

Az édesanya élete legrosszabb döntését hozta meg, amikor az otthonszülést választotta.

A Miskolcon élő Csilla és párja néhány nappal ezelőtt még csak nem is sejtették, hogy egy borzalmas tragédia fogja beárnyékolni életük következő szakaszát.

A Bors információi szerint a 35 éves nőnél szerda hajnali 4 órakor jelentkeztek a szülési fájások. Azonnal értesítette az általa előre megbízott két dúlát, akik igyekeztek őt megnyugtatni, hogy minden rendben lesz. Csilla végül 5 óra körül beült az autóba, és a 200 kilométerre levő Budaörsig ment, ahol már várták.

Képünk illusztráció (Fotó: Pixabay)

Megérkezése utána a dúlák azonnal kezelésbe vették a kismamát, majd néhány órával később, délelőtt fél 10-kor, a második tolófájásra világra jött a gyermek. Mivel az újszülött nem sírt fel, már rosszat sejtettek.

Az ilyenkor szokásos eljárást alkalmazva, a dúlák igyekeztek a babát a várt reakcióra sarkallni, de kudarcot vallottak. Így végül riasztották a koraszülöttmentéssel foglalkozó szolgálatot. Minden eszköz a rendelkezésükre állt, de minden próbálkozás ellenére sem tudták megmenteni a kisfiú életét.

A dúlák egy budaörsi társasházban vezették le a szülést (Fotó: Bors)

A sokkos állapotban lévő kismamához az Országos Mentőszolgálat munkatársait riasztották, akik az egyik fővárosi kórház szülészetére szállították kezelésre. A gyászoló édesanya már csütörtökön hazamehetett, ám fájdalma elviselhetetlen.

„Ez egy szörnyű tragédia, de nem az én feladatom, hogy a testvérem ügyében megszólaljak. Osztozunk a fájdalmában” – mondta Csilla egyik testvéré a Borsnak.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szétplasztikáztatta magát, és teljesen lecsúszott az egykori gyönyörű szexszimbólum - drámai képek

origo.hu

Oroszország háborús üzenetet küldött Izraelnek és Iránnak

borsonline.hu

"Hiába kiabáltam, hogy állítsák meg" – piroson tekert át a hároméves kecskeméti kislány

mandiner.hu

Soros elemzője kitálalt Magyar Péterről – ez nem fog tetszeni a baloldal új sztárjának

metropol.hu

Házasság első látásra: máris szerelmes Hilda?

vg.hu

Arany: egyszer az életben adódik olyan lehetőség, amit az iráni támadás hozhat

origo.hu

Sejtelmesen üzent Stana Alexandra

mindmegette.hu

9 házi lagzis sütemény, amivel rengeteget spórolhatsz a frigy költségein

ripost.hu

Hoppá, más feleségével ebédelt a Házasság első látásra szereplője

ripost.hu

Házasság első látásra: ez történt a házzal, amiben Csabit fogva tartotta volt kedvese

ripost.hu

Szórj szódabikarbónát a küszöbhöz, fantasztikus lesz a hatás

ripost.hu

„Modellnek kéne lenned, nem focistának” – Szoboszlainak csúnyán beszóltak

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

A kormány milliókat ad otthonfelújításra - hamarosan indul a pályázat

INSIDER

A fagyok is visszatérhetnek: drasztikus lehűléssel ér véget az áprilisi nyár

INSIDER

Borzalom Kiskunhalason: lángoló ruhában ült az ágyán a nyugdíjas asztalos, döbbenet, hogyan mentették meg az életét

INSIDER

„Itt leszel a szívünkben örökké!” – rengetegen gyászolják a tragikusan fiatalon elhunyt Pál Tomit

INSIDER

„Láttam, hogy imbolyog, leült a székre, hirtelen előrezuhant, nem vett levegőt” - öt órán át küzdöttek Zsuzsi életéért, mindhiába