Létrehozva: 2016.08.13.

Pánik tört ki a Szigeten, egymást taposták az emberek

Ekkora botrány még nem volt a Sziget történetében...

Pánik tört ki a Szigeten, amikor a hatalmas tömeg miatt többen is elájultak a színpadok előtt. A heringként összezsúfolt emberek egymáson tapostak, a beengedőkapuknál pedig öt órát kellett sorban állni. Kijelenthetjük, hogy botrányba fulladt a Sziget nulladik napja. Többen a pénzük visszatérítését követelik. A szervezők szerint azonban nem ők a hibásak...

Kétségkívül a Rihanna-koncert volt a Sziget egyik legjobban várt produkciója, már elővételben elkelt rá az összes jegy. A koncert mégis nagy csalódást jelentett. Állítólag a barbadosi énekesnő inkább csak playbackelt, azt is egy félórás késés után.

A fesztiválozókat azonban nemcsak ez háborította fel, hanem a szervezés hiányosságai is. Többen jelezték a Sziget Facebook-oldalán, hogy több órát kellett sorban állniuk, míg bejutottak, mások pedig azt mondták, a végén a biztonságiak feladták a küzdelmet, és már mindenkit átvizsgálás nélkül beengedtek. Így viszont hatalmas veszélynek tették ki a fesztiválozókat.

A Sziget területén pedig szabályos tömegnyomor fogadta őket, az emberek egymáson tapostak. Egy lány elmondta, a tömeg majdnem agyonnyomta őket a színpad előtt, többen elájultak, bepánikoltak, a biztonsági szolgálatnak kellett kiemelni őket a sokaságból.

A %RIPOST%-nak Vető Viktória, a Sziget sajtófőnöke elmondta, nem engedtek be több embert, mint amennyi szabályos lett volna. A Sziget nulladik napján 95 ezer ember volt a fesztiválon, amikor elérték a befogadóképesség határát, azonnal leállították a jegyeladást. A látogatói jegyekkel sem volt gond, a bérletes fesztiválozók zömén már rajta volt a karszalag.

„Napközben minden fórumon kértük a látogatókat, hogy időben érkezzenek, ennek ellenére a közreműködői, VIP-, sajtó- és egyéb tiszteletjegyesek este 7 órakor jelentek meg a bejáratnál, jellemzően taxival. Közülük sokan nem is csak az aznapi, hanem a többi napra szóló jegyüket is beváltották. Emiatt kellett órákat várni a bejutásra” - mondta.

A felgyülemlett tömeg bejutását úgy gyorsították, hogy a szakmai jegyeseknél, akik előtte már név szerint regisztrálva lettek, elvették a vouchert, és karszalag nélkül is bemehettek. De ettől függetlenül a csomagokat ugyanúgy átvizsgálták, nem engedtek be veszélyes tárgyakat vagy drogot.

A továbbiakban már nem számítanak ekkora torlódásra, így a fesztiválozók örömét maximum az időjárás tudja elrontani.

Ez is érdekelhet

origo.hu

A Liverpool bukott focistájának gyönyörű barátnője sokkoló kijelentést tett

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

Ennek a 4 csillagjegynek nagy pénz üti a markát még idén tavasszal

vg.hu

Új sorozat érkezik a Fix Magyar Állampapírból

life.hu

Tojásfestés akkor és most– hagyományos és modern technikák

hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

origo.hu

Hajdú Péter: Felkavart a beszélgetés Varga Judittal

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

Ismét tetten érték az uniós pénzek ellen lobbizó baloldalt

INSIDER

Dráma Szombathelyen: nyílt utcán élesztették újra a nyugdíjast

INSIDER

Készülj fel a hosszú hétvégére: ilyen idő lesz húsvétkor

INSIDER

Gulyás Gergely a műtétjéről: újra kellett tanulnom járni

INSIDER

Minddel tisztában vagy? Összeszedtük, mire emlékezünk a húsvéti nagyhéten