Létrehozva: 2017.07.02.

Pedofilbotrány Pest megyében: 10 éves nevelt lányát molesztálta egy férfi

A férfi másfél évig zaklatta a gyereket, végül lebukott.

Újabb pedofilbotrányt tárgyal a Budapest Környéki Törvényszék. Egy Pest megyei férfiról derült ki, hogy nevelt lányát próbálta szexre bírni.

A férfi és a kislány édesanyja 2010 márciusában költöztek össze. A férfi ezután nevelt lányaként gondoskodott párja korábbi kapcsolatából született gyermekéről.

Kiderült, hogy éveken át az anya, az élettársa és a kislány egy ágyban aludtak, majd 2013-ban bővítették a házukat, így a kislány külön szobába került. A lány ekkor 10 éves volt. Ezután másfél éven keresztül a férfi – míg párja távolt volt – megpróbált szexelni a kislánnyal. Mobiltelefonján szexuális tartalmú videókat mutogatott neki – ilyenkor a kislány behunyta a szemét, hogy ne lássa a felvételeket –, valamint többször arra kérte, vegye szájába péniszét. Morbid módon a férfi még arra is bátorította a kislányt, hogy nézze őt és édesanyját, amint épp szexelnek.

A férfi végül úgy bukott le, hogy a kislány édesanyja beleolvasott élettársa üzeneteibe, amiből kiderült, hogy az szexuálisan zaklatja a lányát. Az anya azonnal a rendőrséghez fordult és feljelentette a férfit. Amikor a perverz élettárs ezt megtudta, elbújt egy tanyán, ahol pár nappal később megpróbált végezni magával.

Jövő héten az ügy tárgyalása során a perbeszédek hangzanak el, valószínűleg ítélet is várható - írta a Bors.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Együtt töltötte az estét A Nagy Ő és a Házasság első látásra két legmegosztóbb szereplője

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

mandiner.hu

Franciaországban annyira súlyos a helyzet, hogy Amerika biztonsági riasztást adott ki állampolgárai számára

ripost.hu

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

magyarnemzet.hu

„Magyar Péter nem fogja beperelni Varga Juditot, mindent lehet bizonyítani”

origo.hu

Levetkőzött Ördög Nóra - videó

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

ripost.hu

„Mi bajotok van?” — MC Hawer kiakadt a Házasság első látásra bombázóira

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

Ismét tetten érték az uniós pénzek ellen lobbizó baloldalt

INSIDER

Terrorpánik Európában: Zárják a német határokat, stadionok elleni dróntámadásoktól tartanak

INSIDER

Különleges akciót jelentett be az Élelmiszermentő Központ: több száz rászoruló családot segítenek húsvétkor

INSIDER

Gyászol a Magyar Közút: "Már indultak volna, amikor megtörtént a tragédia"

INSIDER

Pizsamában tűnt el egy néni a XIX. kerületből, szerettei rettenetesen aggódnak érte

INSIDER

Kiadták a riasztást, brutális, ami az országra vár