Létrehozva: 2021.02.07.

Pénzügyminiszter: a 10 millió forintos, kamatmentes gyorskölcsön a legsérülékenyebb vállalkozásokon segít

A gazdaság újranyitási akciótervében szereplő,10 millió forintos kamatmentes gyorskölcsön a legsérülékenyebb kis- és középvállalkozásoknak segít; a 100 milliárd forintos hitelkeretű program három év türelmi időt hagy a törlesztés megkezdésére, a kabinet ezzel is időt hagy arra, hogy az ágazat újra talpra állhasson – hangsúlyozta a pénzügyminiszter a Kossuth rádió Vasárnapi Újság című műsorában.

Varga Mihály arról is beszélt, hogy gazdasági újranyitási akcióterv intézkedéseinek, a kifizetett kormányzati támogatásoknak köszönhetően 4-5 százalékos gazdasági növekedés lehet idén Magyarországon.

Emlékeztetett, 2020 kétarcú év volt a magyar gazdaság szempontjából is: az első két hónap a tervek szerint alakult, 4 százalék körüli növekedéssel, majd márciustól óriási visszaesés következett, amire a magyar gazdaságpolitika azonnal reagált a járvány hatásaival leginkább sújtott szektorok támogatásával, adócsökkentéssel, bértámogatással, a beruházások ösztönzésével.


MTI/Szigetváry Zsolt

Varga Mihály aláhúzta, a kormány célzottá tette a segítségnyújtását, hogy a legsérülékenyebb ágazatok, különösen a turizmus és vendéglátás megfelelő támogatást kapjon. Emlékeztetett rá, hogy a vendéglátósokat már tavaly tavasszal több százmilliárd forinttal segítették, hogy felújításokat hajthassanak végre, amíg zárva kell tartaniuk. A kabinet ezt követően a járvány második hullámában újra lehetővé tette az állami bértámogatást, aminek köszönhetően a munkavállalói bérek 50 százalékát a kormány biztosítja – közölte.

A kormány a járvány kitörése után is nagyon fontosnak tartotta, hogy ne álljanak le a beruházások, ezért körülbelül 4000 milliárd forint értékben segítette a különböző ágazatokban zajló felújításokat, kapacitásbővítéseket. Ez jelenti a reményt erre az évre, hiszen ezek a beruházások idén és a következő években hoznak eredményeket – tette hozzá.

Varga Mihály emlékeztetett arra, a kabinet emellett adó- és járulékcsökkentéseket hajtott végre. Példaként említette a sérülékeny ágazatok terheinek elengedését és a szociális hozzájárulási adó mértékének további mérséklését, ami reményei szerint a jövőben is folytatódni fog. Most pedig a legsérülékenyebb kkv-k juthatnak akár 10 millió forintos, kamatmentes forráshoz.

Ismertette, a kormány a GDP 1 százaléka körüli, mintegy 400 milliárd forintos költségvetési hiányt tervezett 2020-ra, a koronavírus-járvány miatt azonban ez 8-9 százalékra, több mint 5000 milliárd forintra növekedett.

Az elmúlt évek fegyelmezett és szigorú államháztartási gazdálkodása és az államadósság jelentős csökkentése mindennek ellenére azonban lehetővé tette, hogy a koronavírus-járvány kezelése közben nem lehetett költségvetési akadálya az emberéletek megvédésének és a gazdaság újraindításának – mondta Varga Mihály.

A pénzügyminiszter közölte, tavaly az államadósság is növekedett, ugyanis a kormány nem engedhette meg magának, hogy emberéletek, vagy munkahelyek veszélybe kerüljenek.

A tárcavezető fontosnak nevezte, hogy az államadósság devizaaránya nem változott, így az továbbra is 20 százalék alatt van, szemben 2010-zel, amikor még 50 százalék felett volt.

Elmondta, Magyarország a gazdaság tavalyi teljesítménye alapján az uniós országok középmezőnyében helyezkedik el az 5-6 százalék közötti visszaeséssel. Voltak országok, ahol brutális mértékű visszaesés történt: Spanyolországban 11 százalék, Franciaországban 8 százalék feletti csökkenést mértek – tette hozzá.

A kormány a biztonságosabb munkavégzés és a munkahelyi egészségügyi kockázatok csökkentése érdekében meghosszabbítja a távmunka szabályainak veszélyhelyzeti alkalmazását is – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium.

A közleményben Bodó Sándor, a tárca foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára kifejtette, a munkáltatók és a munkavállalók 2021. február 22-ig a munka törvénykönyvétől eltérően állapodhatnak meg a távmunkáról. Az átmeneti rendelkezés hozzájárul ahhoz, hogy a vállalkozások a koronavírus-járvány miatt elrendelt veszélyhelyzetben talpon maradjanak, ezzel védi a magyar gazdaságot és munkahelyeket – fűzte hozzá.

Emlékeztettek: a kormány célja, hogy minél korszerűbb szabályozással segítse elő a nem hagyományos foglalkoztatási formák terjedését.

A járvány első hullámának tapasztalatai szerint a távmunka sok területen bevált, egyaránt előnyös a vállalkozások és a foglalkoztatottak számára. A távmunkában dolgozók tavaly nyár végén, ősz elején még mintegy 250 ezres száma részben a támogató szabályozásnak köszönhetően 2020 decemberére 400 ezer fölé nőtt – áll a közleményben.

A kormány rendelete értelmében a veszélyhelyzet időtartama alatt a munkáltatók és a munkavállalók a munka törvénykönyve távmunkavégzésre vonatkozó előírásaitól eltérően is megállapodhatnak, ami mindkét fél érdekeinek érvényesülését segíti. Az előírás számos könnyítésre teremt lehetőséget, így a munkavégzés helye szabadon választható, a távmunka akár részlegesen, a munkanapok egy részében is megvalósulhat.

A munkáltató távmunkavégzés esetén költségtérítést fizethet, havonta legfeljebb a mindenkori minimálbér összegének 10 százalékával – 2021-ben tehát 16 740 forinttal – járulhat hozzá a munkavállaló kiadásaihoz. A munkáltató köteles tájékoztatni a munkavállalót a munkavégzéshez szükséges, egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkakörülmények szabályairól, a munkavállalónak pedig ezek teljesülésére figyelemmel kell megválasztania a munkavégzés helyét – ismertette a tárca.

Az ITM szerint a cégeknek érdemes a távmunka mellett dönteniük, ha tevékenységi köreik, működési sajátosságaik ezt lehetővé teszik, és az átállás nem gátolja munkavállalóikat feladataik teljesítésében.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Itt vannak az újabb részletek Balogh Edina és Szabó Simon kapcsolatáról

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

metropol.hu

Heti horoszkóp: Ennek a csillagjegynek izgalmas napjai lesznek

hirtv.hu

Zelenszkij korábbi szövetségesének példa nélküli interjúja borzolja a kedélyeket Ukrajnában + videó

ripost.hu

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

ripost.hu

Komoly döntést hozott Schumacher családja, itt vannak a részletek

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Szoboszlai kiakadt, nem avatták be egy fontos döntésbe

ripost.hu

Sok probléma után váratlanul különválik a TV2 házaspárja

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Varga Judit elárulta, mi maradt ki a rendőrségi jegyzőkönyvből

INSIDER

Számos változást hoz a húsvét: mutatjuk a hosszú hétvége legfontosabb tudnivalóit

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

Mentőhelikoptert riasztottak: gyerekeket szállító kisbusz karambolozott - videó

INSIDER

84 ezret fizetett a 4 ezres ebédért - keresik a szigetszentmiklósi étterem pórul járt vendégét

INSIDER

"Nagyon megijedtem" - Szörnyű napokat él át a csontödémás Kevin

INSIDER

Kiadták a figyelmeztetést: folytatódik a viharos szél, mutatjuk hol lesz a legdurvább