Létrehozva: 2021.04.17.

Poszt-Covid-részleget adtak át a Budapesti Szent Ferenc Kórházban

Átadták a Budapesti Szent Ferenc Kórház új, poszt-Covid-szindróma ellátó részlegét – közölte az emberi erőforrások minisztere szombaton közösségi oldalán.

A bejegyzéshez feltöltött videóban Kásler Miklós beszámolt a kórházban tett látogatásáról: a kórház főigazgatójával, illetve a dolgozókkal – orvosokkal, nővérekkel, gyógytornászokkal, pszichológusokkal – beszélgetett a járványhelyzetről.

Kásler Miklós
Fotó: TV2

Kiemelte: az intézményben tájékoztatták arról, hogy a kórház felszerelése a járványban végig megfelelő volt, munkatársaik sokat dolgoznak, nagy a megterhelés, de „állják a sarat”, és hiánytalanul ellátják a betegeiket.

A miniszter örömét fejezte ki, hogy az intézményben kialakítottak a poszt-Covid-szindrómás betegek ellátására a már létrehozott irányelveknek megfelelően egy kiválóan felszerelt, korszerű részleget.

Folyamatosan zajlik az oltás, a beoltottak száma 3 252 579 fő, közülük 1 385 898 fő már a második oltását is megkapta. 3706 az új fertőzöttek száma, ezzel a járvány kezdete óta összesen 750 508 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 205 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 25 184 főre emelkedett. A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 455 029 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 270 295 fő. 8445 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 1 051-en vannak lélegeztetőgépen. A járvány harmadik hullámának tetőzése érzékelhető, de még most is nagyon sokan fertőződnek meg, ezért a védelmi intézkedések betartása továbbra is fontos. A magyar lakosság 33,3%-a már megkapta az oltást, szemben az uniós 17,9%-os átlaggal. Minden harmadik magyar ember tehát már kapott oltást. Most már bármely regisztráltnál csöröghet az oltásra hívó telefon.

A járvány megfékezése érdekében a kormány meghosszabbította a jelenleg is érvényben lévő védelmi intézkedéseket, tehát április 19. után is kötelező lesz a közterületeken a maszkviselés, a távolságtartás, valamint érvényben marad az este 10 órakor életbe lépő esti kijárási tilalom is.

Az oltási program előrehaladásával párhuzamosan ugyanakkor közeledik a védelmi intézkedések feloldásának második fokozata is: a teraszok, az óvodák és az iskolák alsó tagozatai is készülhetnek a nyitásra. A vendéglátóhelyek teraszainak, kerthelyiségeinek nyitása az azt követő napon történhet meg, amikor a beoltottak száma eléri a 3,5 milliót. A jogszabály szerint a teraszok, kerthelyiségek reggel 5 óra és este fél 10 között lehetnek nyitva. Az itt tartózkodó vendégeknek nem kell maszkot viselni, de a felszolgálóknak igen. Jelentős segítség a vendéglátóhelyek számára, hogy a kormány eltörli a teraszok után az önkormányzatoknak fizetendő közterületi díjat.

Április 19-én, hétfőn az óvodák újranyithatnak, az általános iskolák alsó tagozatai (1-4. évfolyamokon) visszatérnek a rendes, tantermi oktatásra. A felső tagozatok és a középiskolák május 10-től térhetnek vissza a tantermi oktatáshoz. A felnőttképzésben szintén április 19-től ismét lehetségessé válik a jelenléti oktatás, valamint a vizsgák megtartása.

A kormány emellett május 23-ig meghosszabbítja a határellenőrzést, amelynek változatlanul a járvány megfékezése és a hazánkba belépők ellenőrzése a célja.

A védelmi intézkedések lépcsőzetes feloldása első fokozatában életbe lépett intézkedések szerint az üzletek reggel 5 óra és 21.30 között nyitva lehetnek, és átlagosan 10 négyzetméterenként egy vásárló lehet az üzletben. Nyitva lehetnek a fodrászatok, kozmetikák és más szolgáltatók.

Szabadidős sport tevékenység – a kijárási tilalmon kívüli időszakban - továbbra is folytatható egyedül vagy ugyanazon háztartásban élőkkel, azzal a feltétellel, hogy másoktól legalább 1,5 méter távolságot kell tartani.

A szállodák és fitnesztermek továbbra sem fogadhatnak vendégeket.

Felhívjuk a figyelmet, hogy a brit vírusmutáns továbbra is napi több ezer embert fertőz, ezért az általános óvintézkedések és higiéniai szabályok betartása továbbra is elengedhetetlen. A közösségi terjedés megfékezése érdekében továbbra is kerüljük azokat a helyeket, ahol zárt térben sokan vannak, lehetőleg tartsuk a szociális távolságot, gyakran és alaposan mossunk kezet! Akinél külföldi tartózkodás vagy egyéb ok miatt hatósági házi karantént rendeltek el, az szigorúan tartsa be! Akinek tünetei vannak, az ne menjen közösségbe, hanem maradjon otthon és telefonon értesítse háziorvosát! Az otthonukban gyógyuló enyhe és középsúlyos tüneteket mutató koronavírusos betegek kezelésére felírható és ingyenesen kiváltható a Favipiravir gyógyszer, amely megakadályozza a tünetek súlyosabbra fordulását. https://koronavirus.gov.hu/cikkek/emmi-favipiravir-felirasan-embereletek-mulhatnak

Már a 4,2 milliót is meghaladja a regisztráltak száma, de még így is sokan vannak, akik nem jelentkeztek. Kérjük, hogy aki még nem tette meg, az regisztráljon a védőoltásra a www.vakcinainfo.gov.hu honlapon, mert a járványból egyedül a védőoltás jelenti a kivezető utat.

Azok a regisztráltak, akik még oltásra várnak leellenőrizhetik, hogy regisztrációjuk milyen státuszban van. A Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő egy internetes felületet nyitott erre a célra. Részletek: https://koronavirus.gov.hu/cikkek/itt-ellenorizheti-hogy-nyilvantartjak-e-ont-oltandokent

A háziorvosok a praxisukhoz tartozó védőoltásra regisztráltak listáját heti frissítéssel megkapják. Mindenki sorra fog kerülni, aki online vagy postán regisztrált.

Minden Magyarországon alkalmazott vakcina hatásos és biztonságos, és védelmet ad a koronavírus-fertőzés súlyos lefolyása ellen. Az uniós beszerzésből 5 gyártótól várunk 24 millió adag vakcinát: Pfizer-BioNTech, Moderna, AstraZeneca, Janssen, Curevac, ezekből eddig csak a Pfizer, a Moderna, az AstraZeneca és a Janssen rendelkezik uniós engedéllyel és kezdte meg a szállítást Magyarországra. Mivel a brüsszeli beszerzésből kevés vakcina érkezik és lassan, Magyarország 3,5 millió ember oltásához elég kínai és orosz vakcinát is vásárolt. A kínai Sinopharm oltóanyagból eddig 1,1 millió adag, az orosz Szputnyikból 1,2 millió adag vakcina érkezett. https://koronavirus.gov.hu/cikkek/magyarorszagra-erkezett-vakcinak-tipusa-es-mennyisege-10

 

A szakmai ajánlások szerint már a várandósok is kérhetik az oltást. Nekik szintén regisztrálni kell a www.vakcinainfo.gov.hu honlapon, majd a regisztráció tényét jelezni kell a háziorvosnak, aki egyéni mérlegelés alapján dönt az olthatóságról, és gondoskodik az oltás megszervezéséről: kórházi oltóponton (Pfizer) vagy a háziorvosi rendelőben (Moderna). Bővebben:

Kérjük az oltandókat, hogy akár a háziorvosi rendelőben, akár kórházi oltóponton történik az oltás, az előre egyeztetett időpontra pontosan érkezzenek, hogy a csoportosulást, a tumultust elkerüljék! Továbbá kérjük az oltandókat, hogy ha tehetik, akkor nyomtassák ki, töltsék ki és vigyék magukkal az oltásra a hozzájáruló nyilatkozatot, mert ez jelentősen meggyorsítja az oltással járó adminisztrációt. Hozzájáruló nyilatkozat: https://koronavirus.gov.hu/cikkek/hozzajarulo-nyilatkozat-nyomtassa-ki-toltse-ki-es-vigye-magaval-az-oltasra

Továbbra is kiemelten fontos az idősek és krónikus betegek védelme. Az időseket is kérjük, hogy fokozottan figyeljenek magukra és az általános óvintézkedések betartására. Felhívjuk a figyelmet, hogy a kórházakban és az idősotthonokban változatlanul látogatási tilalom van érvényben.

A kormány az egészségügyi védekezés fenntartása mellett további családvédelmi intézkedéseken dolgozik és elindította a gazdaság-újraindítási akciótervet.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szétplasztikáztatta magát, és teljesen lecsúszott az egykori gyönyörű szexszimbólum - drámai képek

origo.hu

Oroszország háborús üzenetet küldött Izraelnek és Iránnak

metropol.hu

„Hú, de szép lány!” – Sydney van den Bosch exférjére is újra rátalált a szerelem

hirtv.hu

Menczer Tamás: Ilyet csak egy tróger csinál + videó

magyarnemzet.hu

A Hertha már tárgyal Dárdai Pál utódjával, a berlini szurkolók kiakadtak

origo.hu

Sejtelmesen üzent Stana Alexandra

astronet.hu

Heti horoszkóp 2024. április 15-21.: Ez a hét nagyon nagy lehetőségeket rejt

ripost.hu

Tízéves átok alól szabadulnak ezek a csillagjegyek, így találhatod meg a társad idén tavasszal...

ripost.hu

Már Jürgen Klopp is lemondott róla? Szoboszlait támadják Angliában

ripost.hu

Kiadták a riasztást: pokoli, ami erre a 4 vármegyére lesújt

ripost.hu

Hoppá, más feleségével ebédelt a Házasság első látásra szereplője

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

A kormány milliókat ad otthonfelújításra - hamarosan indul a pályázat

INSIDER

Dől a füst: felcsaptak a lángok Budapesten, kigyulladt egy tízemeletes

INSIDER

A fagyok is visszatérhetnek: drasztikus lehűléssel ér véget az áprilisi nyár

INSIDER

Borzalom Kiskunhalason: lángoló ruhában ült az ágyán a nyugdíjas asztalos, döbbenet, hogyan mentették meg az életét

INSIDER

„Itt leszel a szívünkben örökké!” – rengetegen gyászolják a tragikusan fiatalon elhunyt Pál Tomit