Létrehozva: 2020.12.08.

Puffanás és jajveszékelés hallatszott: kizuhant egy fiatal nő a 8. emeletről Győrben

A környékbeliek hallották, ahogy földet ért a nő. Állítólag még csak 29 éves volt. A rendőrség vizsgálódik az ügyben.

Hatalmas puffanást, majd javeszékelést hallottak a győri, Cuha utcai munkásszálló közelében élők. Mint kiderült, a tízemeletes épület nyolcadik emeletéről zuhant ki egy nő – az egyelőre nem tisztázott, hogy magától ugrott, vagy kilökte valaki, netán valamilyen véletlen baleset okozta a tragédiát.

A közelben lakunk, csak a hatalmas puffanást hallottuk, és a jajveszékelést. Borzasztó, ami történt. A nyolcadikról esett a lány, azt mondták, 29 éves volt” – írta az egyik környékbeli. Más az ablakából éppen rálátott az esetre. „Láttam a földön feküdni, nem is tudtam aludni az éjjel” – írta egy másik hölgy.

Még vizsgálják, mi történt

„2020. december 5-én Győrben, a Cuha utca egyik háztömbje 8. emeletének ablakából – ez idáig ismeretlen körülmények között – egy hölgy kiesett, és életét vesztette. A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság a halál körülményeinek tisztázása érdekében az ügyben eljárást indított – közölte a rendőrség a Ripost-tal. Ezek alapján egyelőre az sem tisztázott, hogy baleset, öngyilkosság, vagy esetleg gyilkosság történt.

Valakit elvittek a rendőrök kihallgatni

A szemtanúk leírásai egyelőre különböznek, volt, aki azt látta, hogy egy férfit visznek el bilincsben, más szerint egy nő volt, egy harmadik szerint viszont a szálló portását vitték el kihallgatásra, de nem bilincsben. Vasárnap este gyertyák égtek a munkásszálló épületének tövében, a fiatal nőre emlékeztek az ismerősök.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Varga Judit sírva mondta el, hogyan kínozta Magyar Péter - videó

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

vg.hu

Új sorozat érkezik a Fix Magyar Állampapírból

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

hirtv.hu

Nem állnak ki Varga Judit mellett + videó

origo.hu

Levetkőzött Ördög Nóra - videó

travelo.hu

Áprilistól ismét közvetlenül repülhetünk Budapestről ebbe az egzotikus fővárosba

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

Ismét tetten érték az uniós pénzek ellen lobbizó baloldalt

INSIDER

Terrorpánik Európában: Zárják a német határokat, stadionok elleni dróntámadásoktól tartanak

INSIDER

Különleges akciót jelentett be az Élelmiszermentő Központ: több száz rászoruló családot segítenek húsvétkor

INSIDER

Gyászol a Magyar Közút: "Már indultak volna, amikor megtörtént a tragédia"

INSIDER

Pizsamában tűnt el egy néni a XIX. kerületből, szerettei rettenetesen aggódnak érte

INSIDER

Kiadták a riasztást, brutális, ami az országra vár