Létrehozva: 2019.03.19.

Rámozdultak a magyarok az új akcióra

Ennyi önkéntes még sosem jelentkezett az "országos nagytakarításra". Több mint 3000 helyszínen, mintegy 240 ezren vesznek részt az idei TeSzedd! akcióban. Egy hétig tart a nagy szemétszedés, az elsõ napon a Ripost is elkísérte az önkénteseket.

Hiába a hétfő reggel, így is remek kis csapat gyűlt össze a budapesti Ördögorom természetvédelmi terület sarkánál, a Magasúti lejtőnél: ott kaphatták meg az önkéntesek a nyolcadik alkalomal megrendezett TeSzedd! szervezőitől a munkához szükséges kesztyűket és a zsákokat.

Hétfőn kezdődött és vasárnapig tart ugyanis a TeSzedd! önkéntes mozgalom szemétszedő hete, a cél: Magyarország megtisztítása. Magyarország legnagyobb önkéntes környezetvédelmi megmozdulása eddig minden rekordot megdönt: az önkéntes szemétszedés idén az eddigi háromnaposból egyhetessé vált, és minden eddiginél többen jelentkeztek rá.


A budapesti XII. kerületben az Ördögorom egy népszerű kirándulóhely.  „Amikor kiderült, hogy lesz idén is TeSzedd, rögtön tudtam, hogy én is részt veszek rajta" – mondta el a %Ripost%-nak Kovács Réka, aki természetvédelmi mérnöknek tanul az egyetemen.

„Önkéntesként gyakran veszek részt szemétszedési akciókon, fontosnak tartom az ilyen megmozdulások, mert hiszem, hogy mi emberek igenis sokat tudunk tenni a környezetünkért" – tette hozzá.


Ezen a területen a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület, a fővárosi természetvédelmi őrszolgálat és a FÕKERT Zrt. közös szervezésében történt a szemétgyűjtést.

Réka, gyakorlott önkéntesként ismeri a biztonsági előírásokat, és azt, hogy mi számít veszélyes hulladéknak.
Miután megbeszélték, ki honnan szedi össze a szemetet és hova kell tenni a tele zsákokat, felszerelkezve elindult a csapat. A szervezők kesztyűket és zsákokat is biztosítottak, a szemételszállításról a minisztérium gondoskodott. Sajnos nagy szükség volt az akcióra: nem telt el sok idő, és szeméttel teli vödrökkel jöttek ki az erdőből az emberek. A legtöbb eldobott szemét errefelé a sörös doboz, a csomagolópapír, az eldobott kekszes zacskók és csokipapírok.

„Örülünk, hogy vannak emberek, akik fontosnak tartják a tiszta környezetet és hajlandóak tenni is érte " – mondta el Buczkó Máté természetvédelmi őr. Az őrszolgálat is minden évben részt vesz a TeSzedd! akcióban, az előző években is több konténer szemetet szedtek össze.

A hétfői akcióban ezen a helyszínen nem voltak túl sokan, de ez érthető, hiszen munka- és iskolaidő volt. Kedden és szerdán országszerte az iskolák akcióznak, rengeteg diák megy ki szervezett körülmények között szemetet szedni. A hétvégén pedig, amikor jobban ráérnek majd az emberek, igazi szemétszedő „nagyüzem” várható: országszerte több ezer helyszínen folytatódik majd a nagy szemétszedés…


Hova mehetünk szemetet szedni?
A szelektalok.hu honlapon lehet kiválasztani a helyszínt és az időpontot, hogy hol szeretnénk szemetet szedni. A  önkéntesek regisztrációja már lezárult, ezért új helyszínt már nem lehet bejelenteni, de a szemétszedésekhez bárki csatlakozhat. A honlapon a „hol szedjem?” menüpont alatt dátummal és térképpel találhatóak a helyszínek. Utóbbin zölddel jelölik a nyilvános szemétszedő eseményeket, szürkével pedig a zárt szervezésű szemétszedő akciókat. A gyűjtés minden helyszínen addig tart, amíg el nem fogy a szemét, illetve, ameddig az időjárás és az önkéntesek lelkesedése lehetővé teszi azt.


Átfogó programot dolgoz ki a kormány

„A szemetelés egyik oka a kereskedelemben használt túl sok csomagolóanyag, ezért a kormány azon dolgozik, hogy ezeket az anyagokat betétdíjassá tegye” – mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a TeSzedd! – Önkéntesen a tiszta Magyarországért szemléletformáló kampány megnyitóján. Hozzátette: a kormány, a lakosság és a vállalatok összefogására van szükség a szemetelés és az illegális hulladéklerakók visszaszorítása érdekében.

 

Illegális lerakó Szigetszentmiklóson

Hatalmas illegális szemétlerakóvá vált egy körforgalom a Csepel és Szigetszentmiklós közötti forgalmas összekötő úton. A környék ősz óta telt meg több mázsányi hulladékkal, amit a körforgalom egyik használatlan kiágazásához dobálnak szét. „Néhány nappal ezelőtt csaknem 40 köbméternyi szemetet szedtünk onnan össze munkagépekkel. Járőrös ellenőrzéseket is végzünk, cél, hogy lebuktassuk az illegális szemetelőket” – tájékoztatta lapunkat a szigetszentmiklósi önkormányzat.


Netes divat lett a szemétgyűjtés
Egy olyan friss kihívás söpört végig az elmúlt napokban az interneten, amit csak üdvözölni lehet: önkéntesek zsákokba gyűjtik a szemetet, majd „előtte-utána” fotókat posztolnak a közösségi oldalakon. B. Virág bejegyzése például több ezer lájkot és megosztást kapott a Facebookon: a lány egy barátnőjével és egy fiúval Vértesszőlős közelében szedett össze rengeteg zsáknyi szemetet.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

origo.hu

Kiderült, hogy mikor térhet vissza az Uber Budapestre

borsonline.hu

Lövéshangokra riadtak fel a szegediek, a város több pontján is észlelték a különös zajt

hirtv.hu

Háború Ukrajnában - Kiderült, valójában miért támadta meg Irán Izraelt + videó

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Szívbemarkoló: így teljesítik a hétévesen elhunyt Dominik utolsó kívánságát

magyarnemzet.hu

Orbán Viktor tudhat valamit, már Puzsér is a tenyeréből eszik

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Megrázó képsorok: gázolt a villamos a József körúton, métereket repült az áldozat

INSIDER

Mintha rakéta csapódott volna be – semmi sem maradt az autóból a budapesti baleset után

INSIDER

Hétvégén sem élvezhetjük ki a tavaszt - erre jobb, ha felkészülsz

INSIDER

Szívbemarkoló: így teljesítik a hétévesen elhunyt Dominik utolsó kívánságát