Létrehozva: 2019.09.19.

Reagált az IKEA a történtekre, kiküldték Sándort a vakvezető kutyájával

A 34 éves férfi a párjával szeretett volna az áruház éttermében enni, de az egyik dolgozó elküldte őket.

Szerző Ripost

A 34 éves Sándor az IKEA éttermében szeretett volna étkezni, de ezt az egyik ott dolgozó hölgy ezt nem engedte.

„Nagyon kedves volt, de közölte a párommal és velem, hogy nem mehetünk be. A párom hiába hangoztatta, hogy Ikon vakvezető, így rá nem vonatkozik ez a szabály, a lány nem engedett minket tovább” – mesélte Sándor.

Odahívathatták volna a dolgozó felettesét, de úgy már nem volt kedvük ott enni, hogy nem látják őket szívesen. Pedig a kutyánál minden szükséges papír ott volt, a vakvezető-igazolványa is. „A párom édesapja végül írt a panaszkönyvbe, aztán továbbálltunk” – folytatta a férfi.

„A társadalom sokat fejlődött, arra is volt példa, hogy egy buszsofőr nem ismerte a vakvezető kutyákra vonatkozó szabályokat, de az utasok felvilágosították. Az ilyen pillanatokban nagyon megalázó helyzetbe kerülnek az érintettek. Fontos, hogy következetesen kiálljanak a jogaikért, ebben a mi szervezetünk is tud segíteni” – meséli Mezősi Tamás, a Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskola kuratóriumi elnöke.

Az IKEA elismerte az esetet: „Valóban és tévesen nem engedte be egyik munkatársunk a vásárlónkkal az étterembe érkező segítőkutyát. Lakberendezési vállalatunk tisztában van a szabályozásokkal, ám sokkal pontosabb tájékoztatásra van szükség a munkatársak körében. Mindhárom IKEA áruház kutya- és macskabarát (budaörsi áruházunkba más kiskedvencek is bevihetők), a segítőkutyák előtt pedig az éttermek, kávézók és bisztrók is nyitva állnak” – írták a Blikknek.

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy fájdalmai voltak, megműtötték Balázs Klárit

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

vg.hu

Vendégmunkások: miért jöttek Magyarországra? Megkérdeztük őket!

ripost.hu

Exei ajándékával költözött a férjéhez a TV2 sztárja

mandiner.hu

A Mercedes csapatfőnöke kitálalt: nem akárkit akarnak Hamilton helyére

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 20.: a Bika bízzon magában, a Bak nézzen az álarc mögé

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Születésnapját ünnepli Terence Hill: 85 éves a magyarok kedvenc színésze

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Varga Judit elárulta, mi maradt ki a rendőrségi jegyzőkönyvből

INSIDER

Számos változást hoz a húsvét: mutatjuk a hosszú hétvége legfontosabb tudnivalóit

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

"Nagyon megijedtem" - Szörnyű napokat él át a csontödémás Kevin

INSIDER

Kiadták a figyelmeztetést: folytatódik a viharos szél, mutatjuk hol lesz a legdurvább

INSIDER

Szívszorító: Húsvéti nyuszik és tojások díszítik a 15 évesen elhunyt Dominik sírját

INSIDER

"Ha lenne kiben hinni, akkor még ma is élne" – kiderült, ezért halt meg a miskolci lépcsőn Zoltán