Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2018.10.16.

Rejtélyes csontok a Dunában: drámai részletek derültek ki

Évek óta mindennap abban bízik az édesanya, hogy egyszer csak életjelet ad az eltûnt fia. A nõ személyautóját a napokban találták meg a Dunában. A jármû utasterében emberi maradványokra bukkantak.

Hét éve mindennap hazavárja eltűnt fiát az anyuka, akinek az autóját a múlt héten találták meg a Dunában. A kocsi utasterében emberi csontok is voltak, egyelőre nem tudni, ki lelte halálát a hullámsírban.

Mária elgyötörten mondja, bízik benne, hogy nem a fia földi maradványai kerültek elő a folyóból, és Lajos – akár a föld túlsó felén – boldogan éli világát.

Még azt is el tudnám fogadni, hogy soha többé nem láthatom, ha tudnám, hogy él” – sóhajtotta kisírt szemmel az asszony.

Hét éve januárban az akkor 28 éves fiatalember elvitte a családi autót. Máskor is használta, és felnőtt férfiként nem jelentette be otthon, hogy hova megy.

Viszont mindig szólt, ha nem jött haza, ha néha kimaradt a barátaival. Akkor egyszer nem telefonált este. Másnap sem. Soha többé” – merengett Mária.

Az anya azt is elmondta, hogy fiának hangulatingadozásai voltak. Amikor rossz passzban volt, folyton aludt, sokszor egy teljes napig sem kelt fel. Lajos az eltűnése előtt is depressziós volt. De élte az életét, eljárt dolgozni az apjával, ácsok voltak mindketten. A nyolcvanas években szöktek át a zöldhatáron Romániából, a diktatúra elől menekülve. Lajos már itt járt iskolába, majd felnőve kezdett dolgozni apja oldalán. Egészen 2011 januárjáig. Akkor kezdődött a lidércnyomás, amiből az ajtón kopogtató rendőrök ébresztették fel Máriát, közölve, hogy megtalálták az eltűnt autót. Hamarosan DNS-mintát vesznek a szülőktől, amit összevetnek a roncsban talált csontokkal.

Csak ne a fiamé legyenek a földi maradványok – mondta a Blikknek a lelkileg elgyötört édesanya.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Tizenöt méteres óriáskígyó tartotta rettegésben Indiát

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

metropol.hu

Széteshet Szoboszlai Dominik csapata, Klopp után egy másik kulcsember is leléphet

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

travelo.hu

Mintha idegenek lények lennének - A Kilimandzsáró különleges fái

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából a Kossuth Lajos utcában

ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól

INSIDER

Hornung Ágnes: a kormány 14 éve kiemelt figyelmet szentel a családoknak és a gyermeket vállalóknak

INSIDER

Hátborzongató: váratlan helyen jelent meg Vera rég elhunyt dédanyjának szelleme – fotó

INSIDER

„Sajnos a legrosszabbra is fel kell készülnünk” – Kétségbeesetten keresik a 46 éves marcali családapát