Létrehozva: 2019.10.26.

Rejtélyesen tűnnek el a magyar szerelők, újabb rémisztő eset történt

Egy autószerelő is eltűnt azután, hogy rejtélyes körülmények között eltűntek a villanyszerelők. Akár összefüggés is lehet az ügyek között.

Immár 15 napja semmit nem lehet tudni arról a nyugdíjas szerelőről, aki a Szigetközben tűnt el az autójával együtt.

Fotó: Police.hu

A családja kétségbeesve keresi a 65 éves Gyurics Károlyt, egyelőre gondolni sem szeretnének arra, hogy a férfi netán bűncselekmény áldozata lett. Ugyanakkor aggasztó tény, hogy Károly mindössze 12 kilométerre lakott a tavaly húsvétkor eltűnt villanyszerelőtől, Mácsik Zoltántól , akit utoljára egy abdai benzinkúton láttak. A férfi holtteste a mai napig nem került elő, akárcsak egy másik villanyszerelőé, Orlik Vilmosé, aki szintén Győr-Moson-Sopron megyében tűnt el, négy évvel ezelőtt. Mácsik és Orlik megölésével egy győri vállalkozót, É. Imrét gyanúsítja a rendőrség.

„Kétségbe vagyok esve, semmi hír a férjemről. Lassan felőrli az idegeimet ez a bizonytalanság. Karcsinak nem voltak lelki problémái, nagy szeretetben éltünk. Utoljára egy hídon látták Feketeerdőnél, azóta semmi hír. A kocsiját, egy fehér Lada Nivát sem találjuk. Természetesen tudok az eltűnt villanyszerelőkről, egyszerűen nem értem, mi történik mostanság a megyénkben. Mindig nagyon sajnáltam az érintett családokat, de most már tudom, hogy mit éreznek” – sírta el magát a Blikknek Gyurics Edina.

Több hasonlóság is felfedezhető Gyurics Károly és Mácsik Zoltán eltűnése között. Mindkét férfi ugyanazon megyéből tűnt el, rendezett családi körülmények között éltek, és autójukkal együtt veszett nyomuk. Mácsik Zoltán felesége, Márti együtt érez a férjét kereső Edinával.

„Úgy tapasztalom, igazán senkit sem érdekel a sorsuk, a rendőrség közigazgatási eljárásban vizsgálja ezeket az ügyeket, de így egészen más lehetőségeik vannak, mint mondjuk egy gyilkossági nyomozásnál. A kamerák felvételeinek felén szinte semmi nem látható, ráadásul a törvény szerint három nap után törölhetőek” – vélekedett Mácsik Zoltánné, aki erőt és kitartást kíván a Gyurics családnak.

Az eltűnési ügyekben először a helyi rendőrkapitányság jár el. Ha nincs eredmény, a megyei rendőrök is átnézik az aktát, elmondják észrevételeiket, majd visszakerül az ügy az első állomásra még két hónapra. Az eljárást egy idő után lezárják, de a körözés tovább él, az eltűnt adatai továbbra is szerepelnek az adatbázisban.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

borsonline.hu

Kitálalt az uralkodó bizalmasa: ilyen volt valójában II. Erzsébet királynő

hirtv.hu

Magyar Péter barátnőjének elszólása miatt vizsgálatot indít a Szuverenitásvédelmi Hivatal

metropol.hu

Dárdai fiának súlyos döntést kell meghoznia: mi lesz a magyar válogatott új sztárjával?

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek bőséget hoz a Bika hava

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Tart a Gulácsi-mágia, milliárdokat érhet a magyar kapus visszatérése

ripost.hu

Senkinek sem kell Zámbó Jimmy egykori nyaralója, drasztikus lépésre szánta rá magát a család

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Megtörten nyilatkoztak a szülők: patkány harapta össze kiságyában a csecsemőt Pest vármegyében

INSIDER

Hátborzongató, ami a tragédiák sújtotta óbudai ház lakóival történt: Tóth Veráék azonnal elköltöztek

INSIDER

Csekkold le most, hogy be vagy-e jelentve!

INSIDER

Meddig tart még ki a rossz idő? Pokoli híreink vannak a következő napokra