Létrehozva: 2020.11.06.

Rekordszámú gólya telel idén a Hortobágyon

Még soha nem telelt ennyi gólya a Hortobágyi Madárkórházban, mint idén. Talán senki nem gondolná, hogy ennek nagyon egyszerű okai vannak.

Megszaporodtak Magyarországon a gólyák? Vagy az egyre melegebb telek tréfálják meg a madarakat, hogy ilyen sok van már belőlük? Megkérdeztük a Hortobágyi Madárpark vezetőjét az okokról.

Fotó: Facebook

„102 gólya tölti idén velünk a telet” – mondta a Ripost-nak dr. Déri János. „Nincs több gólya, az emberek figyelnek jobban, érzékenyebbek és megmentik a bajba jutott madarakat, így idén minden eddiginél több madarat sikerült megmenteni” – árulta el a szakember. Mint megtudtuk: a Hortobágyi Madárpark és Madárkórház Alapítvány már több mint 20 éve foglalkozik madármentéssel, ők voltak az első madármentő civil szervezet Magyarországon. Minden évben telelnek náluk gólyák.

Fotó: Facebook

„A gólyák állapota nagyon különböző. Van olyan is, amelyik már évek óta itt lakik, mert olyan a sérülése, hogy már nem tud útra kelni és a földön fészkel. Egyes példányok már meggyógyultak, de nem volt elég idő visszavadítani őket vonulás előtt, így maradtak és vannak olyanok is, akik műtét után lábadoznak” – magyarázta a szakember.

A madárkórházban nem csak megműtik a sérült madarakat, hanem fel is készítik az útra, a vad életre.

„Egy olyan gólyát, ami az ember kezéből evett, meg kell tanítani a kinti világra, mielőtt szabadon engedjük. Ugyanakkor azt is meg kell tanítani nekik, hogy a villanyoszlopokat és a réti sasokat el kell kerülni, de lövéseket imitálva a fegyver hangjához is hozzá kell őket szoktatnunk” – fogalmazott a madarak megmentője.

Fotó: Facebook

Így azok a mentett madarak, amelyeket augusztus 20-a előtt nem sikerül felkészíteni a kinti világra, a madárparkban telelnek.

„A gólyáknak élelemre van szükségük. Nem azért vonulnak Afrikába, mert nem bírják a hideget, hanem azért, mert télen nem férnek hozzá a táplálékhoz” – mondta Déri. A madárkórházban etetik őket, télen több mint a dupláját kapják a szokásos mennyiséghez képest, ráadásul tápláló élelemet, például csirkehúst adnak nekik, amivel átvészelik a telet.

A madárpark vezetője hangsúlyozta: ha valaki sérült gólyát lát, hívja a madárkórházat, a náluk telelő gólyákat pedig az alapítvány támogatásával, egy százalék felajánlásával lehet segíteni.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nem atombomba volt, még csak pukkanás sem: Magyar Péteren röhögnek az interneten - itt vannak a legjobb mémek!

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

hirtv.hu

Háború Ukrajnában és Izraelben – Egyedül Ukrajna nem ítélte el az oroszországi vérengzést

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

„Mi bajotok van?” — MC Hawer kiakadt a Házasság első látásra bombázóira

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Komoly döntést hozott Schumacher családja, itt vannak a részletek

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

Ismét tetten érték az uniós pénzek ellen lobbizó baloldalt

INSIDER

Terrorpánik Európában: Zárják a német határokat, stadionok elleni dróntámadásoktól tartanak

INSIDER

Minddel tisztában vagy? Összeszedtük, mire emlékezünk a húsvéti nagyhéten

INSIDER

Különleges akciót jelentett be az Élelmiszermentő Központ: több száz rászoruló családot segítenek húsvétkor

INSIDER

Gyászol a Magyar Közút: "Már indultak volna, amikor megtörtént a tragédia"

INSIDER

Pizsamában tűnt el egy néni a XIX. kerületből, szerettei rettenetesen aggódnak érte