Létrehozva: 2018.10.21.

Rémhír terjed a sírok megváltása körül

Futótûzként terjed a Facebookon, hogy az elhunyt szeretteiknek szórásos temetést választók csak 10 évig találják meg az eltávozók nevét a kegyeleti márványoszlopon. Bár tényleg nincsenek kihúzott személyek az emléktáblákon az újraváltást nem kérõknél, a Budapesti Temetkezési Intézet válasza és magyarázata egyaránt megnyugtató.

Óriási riadalmat keltett egy bejegyzés a Facebookon, melynek közzétevője arról ír, hogy az egyik fővárosi temető irodája szerint a szóróparcellába kerültek nevét, születési és elhalálozási évét tartalmazó márvány vagy gránit emlékoszlopok megváltásának meghosszabbítására jelenleg nincs mód.

Sőt azok megmaradását sem tudják garantálni, illetve új, hasonló lehetőség sem létezik.

Mindez a közelgő Mindenszentek és halottak napja miatt is sokaknál kiverte a biztosítékot.

S valóban, a számos elhunyt nevét tartalmazó emlékoszlopok egyikén sincs kihúzott vagy eltüntetett név ott, ahol a hozzátartozók nem kértek az újraváltást.

A %Ripost% a fentiek kapcsán megkereste a Budapesti Temetkezési Intézetet.

„Bár a megrendelt névfeliratok nem kapcsolódnak a rendelkezési joghoz, mint a sírhelyek esetében, fontosnak tartjuk, hogy minden választott temetési mód esetén legyen lehetőség a méltó módon történő megemlékezésre. Ezt szolgálják az emlékoszlopok, emléktáblák" – kezdte Szirtné Klinyecz Zsuzsa, vezérigazgatósági asszisztens.

Majd így folytatta: „ Létezik újraváltás az emlékoszlopoknál, sőt, az idei évben lejáróknál nem csak december 31-éig, de 2019 májusáig van lehetőség a meghosszabbításra. Az erre vonatkozó figyelemfelhívó tájékoztatót a napokban helyeztük ki az érintett területeken."

S mi a helyzet azokkal, akik nem kérnek újraváltást? Hiszen egy oszlopon nem egy név van, annak mind a négy oldalán feltüntetik az elhunytakat.

„ Amennyiben egyes hozzátartozók nem élnek a hosszabbítás lehetőségével, akkor a hozzátartozójuk neve helyére más elhunyt neve kerül. Ugyanakkor ennek nem az a módja, hogy a régi név helyére újat vésnek, hanem friss oszlop készül. Az újraváltás során ráadásul a megrendelő kérheti, hogy az új felvésés pontosan oda kerüljön, ahol korábban volt" – hangsúlyozza.

A gyászolóknak nem árt tudnia, hogy nem csak a szóróparcellás, de az egyéb típusú temetkezési helyek sem örökre szólnak.

Kormányrendelet mondja ki, hogy megszűnik a temetkezési hely feletti jog gyakorlása, ha a használati idő meghosszabbítás hiányában lejár. Igaz, létezik türelmi idő, mely a sír helyétől és típusától függően változik, ám azt követően a temetési helyet megszüntetik.

 

Halottak napjához közeledve egyre több embernek eszébe jut, hogy esedékes a szerettek sírhelyeinek az újraváltása.

Összegyűjtöttük, hogy Budapesten melyik sírtípusnál hány évre szól a megváltási idő, és mindez menyibe kerül. Az árak függnek a temetőtől és a temetőn belüli elhelyezkedéstől. Információink szerint a fővároson kívül általában 10-20 százalékkal kedvezőbbek a tarifák.

Típus     megváltás időtartama    ár

Szóró parcella melletti emlékoszlop 10 év   10-20 ezer forint

Urnafülke       10 év   30-60 ezer forint

Urnasír           10 év   70-95 ezer forint

Sírhely            25 év   120-150 ezer forint

Dupla sírhely  25 év   220-250 ezer forint

Gyermek sírhely        25 év   70-100 ezer forint

Kripta 60 év   450 ezer-1,2 millió forint

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

magyarnemzet.hu

Nyilatkozott az orosz mesterlövész, miután megadták magukat az ukránok + videó

ripost.hu

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

vg.hu

Szlovákia után újabb szövetségesre találhat a magyar kormány

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek bőséget hoz a Bika hava

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

ripost.hu

Senkinek sem kell Zámbó Jimmy egykori nyaralója, drasztikus lépésre szánta rá magát a család

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Megtörten nyilatkoztak a szülők: patkány harapta össze kiságyában a csecsemőt Pest vármegyében

INSIDER

Hátborzongató, ami a tragédiák sújtotta óbudai ház lakóival történt: Tóth Veráék azonnal elköltöztek

INSIDER

Csekkold le most, hogy be vagy-e jelentve!

INSIDER

Meddig tart még ki a rossz idő? Pokoli híreink vannak a következő napokra