Létrehozva: 2020.01.15.

Rendkívül ritka albínó madarakat találtak a Pilisben

Ilyen példányokat még nem láttak Magyarországon! A '80-as évek-ben kezdődött a fajok alapos feltérképezése a Pilisben, de azóta még egyetlen olyan örvös légykapót sem figyeltek meg, amelyik albínó lett volna!

Rendkívül ritka jelenséggel szembesültek a Pilisi Parkerdő területén az örvös légykapók viselkedését kutató szakemberek: 1982 óta tartó vizsgálataik során először találtak pigmenthiányos, albínó légykapófiókákat.

Hazánk bükköseinek és gyertyános-tölgyeseinek az egyik legjellemzőbb odúköltője az örvös légykapó. Habár hazai populációja stabilnak mondható, több országban is csökken a létszámuk. Emiatt az Európai Unió által is védett faj, illetve úgynevezett Natura 2000-es jelölő faj (a védettséget élvező területen kiemelt figyelmet érdemlő faj).

Hazai gyakorisága ellenére viszonylag ritkábban kerül a természetjárók szeme elé, mivel sűrűn tartózkodik a lombkoronában, emellett félénk madár is. A fürge röptű örvös légykapók hímjei fekete-fehér tollazatukról szinte azonnal felismerhetőek, a barna-fehér mintázatú tojók azonosítása némi gyakorlatot igényel.

A Pilisi Parkerdő Zrt. és az Eötvös Loránd Tudományegyetem Viselkedésökológiai Csoportja együttműködése keretében a Szentendrei Erdészet területén lévő Málnás-hegyen hosszú idő óta folynak az erdőhöz kötődő madarak, így az örvös légykapók életmódját is célzó kutatások. A vizsgálatokhoz kihelyezett közel nyolcszáz költőodú segítségével minden évben nyomon követhető a madarak költése.

1982 óta a költőtelepeken 43 ezernél is több légykapót (fióka és költő madár) gyűrűztek meg a madarászok. A gyűrűzött légykapók száma alapján a Pilisi Parkerdő e területe Európában szinte egyedülálló.

A vizsgálatok harminchét éve alatt a kutatók csak egyetlen egy fészekben találtak pigmenthiányos, albínó légykapófiókákat. A fészekben nevelkedő öt fiókából kettő volt albínó, a másik három fióka normális, barnás színezetű tollazattal rendelkezett.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Itt van Oroszország váratlan katonai lépése

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

mandiner.hu

Putyin elmondta, hogy megtámadná-e Európát

metropol.hu

Heti szerelmi horoszkóp: Érdemes óvatosnak lenni, ennek a csillagjegynek még szakítást is hozhat a húsvéti nyuszi

mandiner.hu

Pankotai Lili: „V. Judit egyetlen szava sem bizonyítható, hiszen nem voltunk ott a Magyar-családnál”

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

mindmegette.hu

Vicces locsolóversek, mert húsvétkor is kell a poén

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

Ismét tetten érték az uniós pénzek ellen lobbizó baloldalt

INSIDER

Terrorpánik Európában: Zárják a német határokat, stadionok elleni dróntámadásoktól tartanak

INSIDER

Gulyás Gergely a műtétjéről: újra kellett tanulnom járni

INSIDER

Minddel tisztában vagy? Összeszedtük, mire emlékezünk a húsvéti nagyhéten

INSIDER

Különleges akciót jelentett be az Élelmiszermentő Központ: több száz rászoruló családot segítenek húsvétkor

INSIDER

Gyászol a Magyar Közút: "Már indultak volna, amikor megtörtént a tragédia"