Létrehozva: 2020.02.18.

Rendőrök lepték el a Ferihegyi repteret, lázadás a Ryanair utasai között

A hajnalban induló járat még mindig a reptéren vesztegel, de már rendőrök és mentők is vannak a helyszínen.

Kedd hajnalban kellett volna felszállnia Ferihegyről a Kanári-szigetekre tartó egyik gépnek, de nem így lett.

Képünk csak illusztráció.
Fotó: Pixabay

Fél hétkor kellett volna felszállnia a Liszt Ferenc repülőtérről a Ryanair egyik gépének, ami Gran Canariara, vagyis a Kanári-szigetek egyikére tartott volna. A gépbe időben beszállt minden utas indulásig, de a gép nem szállt fel, túlsúlyra hivatkoztak.

A gép azóta is Ferihegyen vesztegel a reptér egyik eldugott szegletében és „üzemanyagot éget”. Úgy tudni, az utasokat semmiről nem informálják és senkit nem engednek kiszállni.

„Az utasok között óriási a felháborodás. Most mondták be, hogy a gép, ami elvileg közvetlen járat, megáll Madridban tankolni. Az utasok nagyon dühösek ” – írta a Blikk olvasója.

A Liszt Ferenc reptér hivatalos oldala is alátámasztja azt, hogy a gép még délben sem szállt fel Ferihegyről. Ugyanis ha az induló járatok között kikeressük a Gran Canariara 6:30-kor induló gépet, akkor láthatjuk, hogy a státusza nem „Felszállt”, ahogy a többi gépé, hanem „Elgurult”, így biztosra vehető, hogy a repülő még mindig a reptéren van.

A repülő a reptéren való többórás vesztegelés után visszagurult kiinduló pozíciójába. Az utaskísérők rendőrt hívtak az utasokra. A helyszínre a rendőrök mellett a mentők is kiérkeztek, illetve a pilóta gépből kiszállva egyeztetett a hatóságokkal.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

life.hu

Ettől leszünk formásabbak - A 6 legjobb gyakorlati tipp nőknek

vg.hu

Új korszak kezdődik: péntektől mindenki tudni fogja, megéri-e átjárni tankolni a szomszédos országokba

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

lakaskultura.hu

Modern városi milliő a 13. kerületben: skandináv stílus, retróval fűszerezve

ripost.hu

Házasság első látásra: Hilda az ágyába csalta Lacit, a kamerák mindent vettek

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

"Éjszakai sötétség volt délután háromkor" – SMA Tomika és szülei így vészelték át az apokaliptikus vihart Dubajban

INSIDER

Nem fogsz örülni: mutatjuk, milyen hatással lesz a szervezetedre a közelgő telihold

INSIDER

A Nobel-díjas Krausz Ferenc is kitöltötte a zöld-párbeszéd kérdőívet

INSIDER

Orbán Viktor: Mi a béke pártján állunk