Létrehozva: 2020.10.06.

Rendőrökre támadtak Budapesten: eszeveszett gyilkolásra készülhetett a férfi – videó

Letartóztattak egy férfit, aki megpróbálta elvenni egy rendőr fegyverét: a gyanú szerint azzal akarta lemészárolni az egyenruhásokat.

A bíróság elrendelte egy férfi letartóztatását, aki pénteken egy budapesti autóbusz-pályaudvarnál megpróbálta megszerezni egy rendőrjárőr szolgálati fegyverét – tájékoztatta a Központi Nyomozó Főügyészség vezetője kedden az MTI-t. A főügyészség emberölés előkészületének bűntette miatt nyomoz az ügyben.

Fotó: ugyeszseg.hu

A gyanú szerint a fiatal férfi péntek délután a Kőbánya-Kispesten található bevásárlóközpontnál lévő pályaudvaron egy rendőr mögé lépett, és megpróbálta elvenni a fegyverét a derékszíján lévő tokból. A rendőr a mozdulatot észlelve ezt megakadályozta, bár az elkövető többször is megpróbálta kirántani a fegyvert. A többi rendőr ezután a férfit megbilincselte. Az ügyészség szerint a 24 éves gyanúsított célja az volt, hogy a szolgálati lőfegyvert és a benne lévő lőszereket megszerezze, majd a rendőröket megölje.

Fotó: ugyeszseg.hu

A férfi elismerte, hogy meg akarta szerezni a fegyvert, azt azonban tagadta, hogy meg akarta volna ölni őket. A fiatalember és védője panasszal élt a gyanúsítás ellen. A Központi Nyomozó Főügyészség indítványozta az őrizetbe vett gyanúsított letartóztatását, ezt a bíróság hétfőn el is rendelte. Az esetről az ugyeszseg.hu egy videofelvételt is közzétett:

[video width="1280" height="720" mp4="https://staging.ripost-prod.mediaworks.hu/wp-content/uploads/2020/10/KNYF20201005.mp4"][/video]

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

borsonline.hu

Testvérviszály lett Vajna Timi nagymamájának kórházi kezeléséből

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

hirtv.hu

Megfenyegette egy baloldali aktivista a kormánypárti képviselőket a Parlamentben

origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

astronet.hu

Április havi horoszkóp: nagy felismeréseket tehetünk

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

A Nobel-díjas Krausz Ferenc is kitöltötte a zöld-párbeszéd kérdőívet

INSIDER

Orbán Viktor: Mi a béke pártján állunk

INSIDER

Már bankkártya nélkül is lehet készpénzt felvenni: elég hozzá egy mobil is!

INSIDER

Orbán Viktor: Békepárti többség kell Európában