Létrehozva: 2021.09.30.

„Repültek az alkatrészek elém fentről. Nagyon ijesztő volt” – Így történt a tömegbaleset az Árpád hídon

Megszólalt a balesetben érintett egyik autós, aki részletesen beszámolt a sokkoló pillanatokról. Az is kiderült, mi okozta a balesetet.

Óriási dugó alakult ki Budapest III. kerületében csütörtök délelőtt. Az eddigi információk szerint több autó rohant egymásba az Árpád híd lehajtóján. S a forgalom konkrétan a Lehel útig állt.

Fotó: Eszter Szakály

A Metropol egyik kommentelője éppen a baleset helyszíne mellett állt, így élőben megélte a csattanást. Megdöbbentő részleteket osztott meg a tragédiáról:

„Pont ott álltam elsőként a felüljáró alatt… repültek az alkatrészek elém fentről. Nagyon ijesztő volt” – számolt be a karambolról a szemtanú.

A budapesti autósok olvasója részese volt a balesetnek és a következő információkat osztotta meg, hogy tisztázza a félreértéseket. Első sorban kihangsúlyozta: a hírekkel ellentétben csak 6 autó karambolozott és volt egy Skoda, ami miatt bekövetkezett a szerencsétlenség.

„Egy fehér skodás hölgy nekicsapódott a szalagkorlátnak a lehajtó elején a kanyarban, ezután az elmondása szerint hívtak neki egy autómentőt, aki megérkezett, még a rendőrség előtt. (...) A hölgy autójából sajnos nagy mennyiségű olaj kifolyt, melyet nem vett észre és ez az egész felüljáró lehajtó részét beterítette. A hölgy az autómentővel távozott” – részletezte a balesetben érintett autós.

„Rá egy jó 10-20 percre megérkezett egy fekete személyautó, aminek sofőrje érezte, hogy csúszik az út, így fékezett, de nem tudott megállni, ezáltal ő is belement a szalagkorlátba, csak már lent, a lehajtó alján. Ezután jött egy taxis, mely sikeresen megállt a külső sávban vesztegelő autó mellett és próbált – gondolom én – segíteni a hölgynek. Ekkor megérkezett egy másik autó is, mely nehezen, de megállt. Majd jöttem én, miután feltorlódott előttem 30-50 méteren a sok autó és hiába mentem megengedett sebességen belül egyszerűen a csúszós útfelület miatt, amit az esővizes és olajos felület képezett. Az ütközés erőssége miatt ő is a taxiba majd a taxi az első autóba hajtott. Ezután mögöttem sem tudott két autó megállni így ők is egymásba mentek. Személyi sérülés szerencsére nem történt” – árulta el, mi is történt pontosan. A sofőr egyébként rendkívül hálás a tűzoltóknak, akik a segítségükre siettek.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elítélték a mozdonyvezetőt, aki kisiklatta a vonatot Tatabányánál

ripost.hu

Pumped Gabo mindenről kitálalt Aurelióval kapcsolatban

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

vg.hu

Csengeri óriásbörtön: zajlik a toborzás, kiderült, mennyiért keresnek dolgozókat

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

hirtv.hu

Támogatják az uniós vezetők a katonai segítséget Ukrajnának, de figyelembe veszik a tagállami érdekeket + videó

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

mindmegette.hu

5:2 diéta – lerobbantja rólad a zsírt az időszakos böjt népszerű formája

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Orbán Viktor: Békepárti többség kell Európában

INSIDER

Elkezdték gyéríteni a szúnyogokat: itt már biztosan kevesebb a vérszívó!

INSIDER

Most érkezett: Beszorult világháborús gránátot találtak, azonnal rohantak a tűzszerészek

INSIDER

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén