Létrehozva: 2019.11.15.

Részegen aludt az autóban, elbukta a jogsiját a magyar férfi

Egy métert sem vezetett, mégis elvették a jogsiját – állítja a Ripost-nak K. Gyula. A Németországban dolgozó magyar férfi a barátaival vett részt egy összejövetelen, de pórul járt...

Szerző M. N.

„Teljesen átlagos összejövetel volt, a kollégáimmal söröztünk”

– meséli a Ripost-nak K. Gyula.

 

„Amikor a bulinak vége lett, a céges autóval mentünk volna haza hárman. Az egyik barátom nem ivott, ő vezetett volna. Mondták, hogy gyorsan beugrunk még egy ismerőshöz. Én nem akartam menni, mert fáradt voltam és hideg is volt. Mondtam, hogy hagyja itt a kulcsot a kocsiban, hogy ne fagyjak meg. El is indítottam a fűtést, de csak azt, a motor nem járt. Néhány perc telhetett csak el, mert arra riadtam, hogy a német egyenruhások kopognak az ajtó üvegén. Kiderült, hogy egy bejáró előtt parkolt az autó, tilosban, és a tulajdonos hívta a rendőröket. Kiszállítottak, közölték, hogy adjam át az irataimat és megfújatták velem a szondát, ami a buli miatt természetesen jelzett. Hiába mondtam, hogy én egy métert sem vezettem, már a helyszínen elvették a jogosítványomat és beszállítottak a kórházba vérvételre.”

Amikor Gyula barátai visszatértek az autóhoz, megdöbbenve tapasztalták, hogy a barátjuk eltűnt. Hiába hívták, a telefonja ugyanis a céges autóban maradt. Másnap reggel tudták csak meg, hogy társuk az egész estét a rendőrökkel töltötte.

„Hiába mondtam, hogy nem vezettem, senki se hitt nekem”

– mondta a férfi.

„Most eljárás folyik ellenem. Remélem, a végére bebizonyosodik, hogy ártatlan vagyok, hiszen nagy szükségem van a jogsimra, azzal dolgozom…”

Megkerestünk egy közlekedésbiztonsági szakértőt, aki szerint a férfinak van lehetősége bebizonyítani az igazát.

„Igazából meg lehetett volna oldani a helyzetet a rendőrséggel”

– kezdte Pausz Ferenc.

„A férfinak azonnal a helyszínre kellett volna hívnia a barátait, hogy tisztázzák. Természetesen a tilosban parkolásért valakinek így is el kell vinnie a balhét, de az még mindig „jobb”, mintha alkoholos állapotban vezetett volna valaki. Ám még mindig van esélye: a bizonyítási eljárás során kérheti tanúnak a barátait, akik, ha szerencséje van, segítenek neki.” – összegezte.

Szerző M. N.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

origo.hu

Veszélybe került Marics Peti karrierje

mindmegette.hu

Íme a tavasz legfinomabb étele: egyszerű és olcsó alapanyagokból készül a zöldséges lasagne

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba - Videó

INSIDER

"Mondjanak értem egy imát" - Daganatos a gyászoló Edina, aki már két gyermekét is eltemette

INSIDER

Tíz orvossal bővült a Szent-Györgyi Albert Orvosi Díjasok köre

INSIDER

"Éjszakai sötétség volt délután háromkor" – SMA Tomika és szülei így vészelték át az apokaliptikus vihart Dubajban