Létrehozva: 2021.05.31.

Kiadták a riasztást: ezt hozza az időjárás május utolsó napján

Zivatar miatt adtak ki riasztást.

Hétfőn a vastagabb felhőzet és az éjjeli gyenge csapadék hétfőn csak lassan vonul el a déli és keleti tájakról. Eközben az ország többi részén gomolyfelhők-képződnek, és a déli óráktól – nagyobb számban a Dunántúl keleti részén, illetve a Duna-Tisza közén – záporok, zivatarok alakulnak ki. A zivatarokat apró szemű jég, intenzív csapadék és szélerősödés kísérheti. Az északkeleti, északi szél megélénkül, főként a Nyugat-Dunántúlon és a Tiszántúlon időnként megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 18 és 22 fok között várható, de a felhősebb részeken pár fokkal alacsonyabb értékek is előfordulhatnak.

Fotó: met.hu

Kedden a gomolyfelhők mellett legalább néhány órás napsütésre számíthatnunk. Legfeljebb néhol fordulhat elő zápor. Az északi, északkeleti szelet sok helyütt kísérik élénk, néhol erős széllökések. A hajnali órákban 4, 10 fokot mérhetünk. Délutánra 18 és 22 fok közé melegszik fel a levegő.

Szerdán hol gyengébb, hol erősebb gomolyfelhő-képződésre számíthatunk, de legalább néhány órára mindenütt kisüt a nap. Néhol fordulhat elő záporeső. Többnyire mérsékelt marad a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 5 és 11, a legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 23 fok között valószínű.

Csütörtökön nappali gomolyfelhő-képződés mellett többórás napsütésre számíthatunk. Egy-egy futó zápor előfordulhat. Többnyire mérsékelt marad a légmozgás. A minimum-hőmérséklet 6 és 12, a maximum 20 és 25 fok között várható – írja a met.hu.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Csak a szokásos: Magyar Péter hazudik

origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

vg.hu

Senkinek sem kell a Rolex – beszakadt a svájci óraexport

metropol.hu

Tíz orvossal bővült a Szent-Györgyi Albert orvosi díjasok köre

magyarnemzet.hu

Az Orbán-gyűlölő Lilu hatalmas öngólt lőtt, ezt nagyon benézte

origo.hu

Rengeteg ukrán embert mészárolhatnak le az új ukrán taktika miatt

mindmegette.hu

9 házi lagzis sütemény, amivel rengeteget spórolhatsz a frigy költségein

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Nagyon cukik együtt: így öleli magához Tóth Gabi szerelme a kis Hannarózát

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

„Minden esése emlékeztet minket arra, hogy fogy az időnk" – Alig merik kivinni az udvarra szülei az izomsorvadásos Ádint

INSIDER

Ezt nem hiszed el: emberi ürülékkel és konyhai szeméttel repül a magyar légitársaság gépe

INSIDER

Rekordgyorsasággal összegyűjtötte a budapestiek ajánlásait Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Menczer Tamás: Néhány óra alatt összegyűlt a 20 ezer aláírás az EP-választásokhoz