Létrehozva: 2021.11.04.

Rókák riogatják az embereket ennek a budapesti panelnek a tövében

Egyre többen panaszkodnak arra, hogy rókákkal futnak össze a lakóhelyük közelében.

Szerző Ripost

Az utóbbi időben egyre többen panaszkodnak arra, hogy rókák jelentek meg a lakóhelyük környékén. Az állatok megjelenése az emberek élőhelyén nyilvánvaló félelemre adhat okot.

Egy nyilvános Facebook csoportban osztották meg a következő képet, amin egy az emberek élőhelyén sétálgató róka látható:

Fotó: Facebook

Ez a rókát a 15. kerületben a Nyírpalota utca 17 mögött látták többször is. A képet egy nő osztotta meg. Elmondta, hogy nem egyedi az eset és bizony gyakran féltek is, mert azt érezték, hogy az állat meg akarja őket támadni. Legalábbis ilyen módon közelített feléjük.

Mostanában a főváros számos kerületében gyakrabban találkozhatunk rókával, mert egyre inkább fogy az élőhelyük, ezáltal élelmet sem találnak maguknak. Ezért nem meglepő, hogy bemerészkednek a városba elemózsiát keresni.

Alapvetően a rókák azonban nem veszélyes állatok, inkább ők félnek tőlünk, mint hogy nekünk kelljen tőlük. Ha valakit mégis zavar, hogy esetleg kárt okozhatnak a kertben, vagy a testi épségükben, akkor az önkormányzatot érdemes hívni, ők kapcsolatban állnak kisállat-befogó szakemberekkel, akik élve fogó csapdával megfogják és eltávolítják a területről az állatot.

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Megdöbbentő dolog derült ki Deutsch Anita és Kinizsi Ottó házasságáról – videó

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

"Ha lenne kiben hinni, akkor még ma is élne" – kiderült, ezért halt meg a miskolci lépcsőn Zoltán

INSIDER

Pusztított a tűz Pilisen: percek alatt hatalmas terület állt lángokban

INSIDER

Démon akarta felfalni Tímea lányát: retteg az éjszakáktól a veszprémi család

INSIDER

Dráma Szombathelyen: nyílt utcán élesztették újra a nyugdíjast