Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2019.09.12.

Rosszul lett a soroksári futónő gyilkosa, mikor megtudta, hány évet kaphat

R. Szilveszter állítja, nem ő gyilkolta meg a soroksári futónőt. Az ügyészség 30 évet adna neki.

Kis híján elájult a soroksári futónő megölésével gyanúsított R. Szilveszter, amikor megtudta: az ügyészség minimum 30 évnyi börtönbüntetést kér rá. Az sem javít a helyzetén, ha teljes körű beismerő vallomást tesz – tudta meg a Blikk. A lap információi szerint a pesterzsébeti férfi már várja ügye tárgyalását, ahol reményei szerint kiderül, hogy nem ő követte el a brutális gyilkosságot.

Fotó: Sulyok László

„Védencem valóban rosszul fogadta az ügyészség álláspontját. Egy pár percre rosszul lett, de aztán összeszedte magát. Véleményünk továbbra is az, hogy Szilveszter ártatlan az emberölésben” – közölte a férfi jogi képviselője, dr. Lichy József.

Mint a Ripost megírta, 2013. szeptember 25-én délután Kardosné Gyurik Krisztina soroksári otthonából futni indult. Mivel a megszokott időben nem ért haza, családja azonnal riasztotta a rendőrséget, majd Krisztina keresésére indultak. Tragikus módon már csak a nő holttestét találták meg. Krisztinát a gyilkosa megkötözte, majd megfojtotta egy kötéllel. Az elkövetőt öt teljes évig nem találták. Áttörés az ügyben tavaly szeptemberben történt, amikor a laboratóriumi vizsgálatok egyezést mutattak a helyszínen talált anyagmaradványok és a betörés miatt hosszú ideje börtönben ülő R. Szilveszter DNS-mintája között. A férfi a kihallgatásakor nem tett vallomást, csak annyit mondott, hogy a gyilkosság idején a helyszínen volt, de nem ő ölt.

Krisztina telefonját a férfi börtönletétjében találták meg, ami még akkor került oda, amikor az elítélt sorozatbetörések miatt börtönt kapott.

„A kifosztást védencem elismeri majd, hiszen valóban nála volt az áldozat mobilja” – vélekedett dr. Lichy József.

Krisztina özvegye, Kardos Lajos elhatározta, semmiképpen nem megy el a jövő hét csütörtöki előkészítő tárgyalásra.

„Látni sem akarom azt a lényt, aki örökre elvette tőlünk Krisztit” – kezdte feldúltan az özvegy.

„Ha a bíróság tanúként megidéz, akkor is kikötöm, hogy csak úgy megyek el, ha ez az ember nincs ott” – mondta Kardos Lajos.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szenzáció: Zidane nyártól sztárcsapat edzője lesz

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

borsonline.hu

Közleményt adtak ki a Messenger- és a Facebook-felhasználóknak

hirtv.hu

Hídpénzbotrány: Kiderült, hol landolhatott a Lánchíd-felújításból „kiszedett” másfélmilliárd forint

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

mindmegette.hu

Innen tudod, ha túl sok kávét iszol: a szervezeted jelez

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Megrázó képsorok: gázolt a villamos a József körúton, métereket repült az áldozat

INSIDER

Mintha rakéta csapódott volna be – semmi sem maradt az autóból a budapesti baleset után

INSIDER

Hétvégén sem élvezhetjük ki a tavaszt - erre jobb, ha felkészülsz

INSIDER

Szívbemarkoló: így teljesítik a hétévesen elhunyt Dominik utolsó kívánságát