Létrehozva: 2021.10.24.

Rusvai Miklós: csökken a betegek átlagéletkora

Csökken a koronavírus-betegek átlagéletkora, a jelenség mögött az állhat, hogy a fiatalabbak közül kevesebben vették fel az oltást – mondta Rusvai Miklós virológus az M1 aktuális csatorna vasárnap reggeli műsorában.

A szakember hozzátette: a 70 éven felüliek és a krónikus betegséggel élők többsége megkapta a védőoltást, ugyanígy a 12-18 éves korosztályból is sokan, ezért inkább a közép korosztály még beoltatlan tagjai a veszélyeztetettek.


Fotó: Origo / Talán Csaba

Rusvai Miklós elmondta azt is, hogy a magyarországi járványadatok jobbak, mint az egy évvel ezelőttiek; kevesebben haltak bele a betegség szövődményeibe és kevesebben vannak lélegeztetőgépen is.

A virológus kiemelte: az influenzajárvány közeledtével érdemes kérni az influenza elleni védőoltást is, ezen kívül pedig a maszkviselés az, ami jelentősen korlátozza a különféle vírusok terjedését. A szakember arra biztatott mindenkit, hogy a tömegközlekedési eszközökön, bevásárlóhelyeken viseljen maszkot.

A koronavírus elleni védekezésben a legfontosabb az oltás, bárki hordhat maszkot, de ilyen kötelező döntést a kormány nem hozott. Megerősítette: a gyülekezési jog korlátozások nélkül gyakorolható október 23-án – közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön a Kormányinfón.

 

A leghatékonyabb fegyver a vírus ellen az oltás

Gulyás Gergely a sajtótájékoztatón a járvánnyal kapcsolatban kifejtette, hogy a koronavírus elleni védekezésben a legfontosabb az oltás, bárki hordhat maszkot, de egyelőre ilyen kötelező döntést a kormány nem hozott. Megerősítette: a gyülekezési jog korlátozások nélkül gyakorolható október 23-án. Regisztráció oltásra: www.vakcinainfo.gov.hu; Online időpontfoglaló: www.eeszt.gov.hu

A beoltottak száma 5 935 182 fő, közülük 5 714 861 fő már a második oltását is megkapta, 1 millió 82 ezren pedig már a harmadik oltást is felvették. Összesen 2548 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 843 825 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 24 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 30 492 főre emelkedett. A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 793 842 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 19 491 főre emelkedett. 1 233 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 169-en vannak lélegeztetőgépen. Az új megbetegedéseket a delta vírusmutáns okozza, a legnagyobb veszélyben a beoltatlanok vannak, ezért kérjük őket, hogy regisztráljanak és vegyék fel az oltást mielőbb.

A beoltottak kevesebb mint 1%-a betegszik meg, és a betegség lefolyása az oltottaknál általában jóval enyhébb. A magyar lakosság többsége regisztrált védőoltásra és már fel is vette azt, aki még nem, az továbbra is megteheti a www.vakcinainfo.gov.hu honlapon.

A regisztráció után a háziorvosnál és az interneten is lehetőség van oltásra időpontot foglalni a www.eeszt.gov.hu honlapon. Az időpontfoglalóban minden érvényes regisztrációval rendelkező tud oltásra időpontot foglalni első, elmaradt második és harmadik oltásra is.

Újabb közel 800 ezer antigén gyorstesztet biztosít a kormány a háziorvosoknak, hogy ezzel is segítse a járvány megfékezését. A háziorvosok eddig is végeztek gyorstesztet most még több lehetőségük lesz arra, hogy kiszűrjék koronavírus-gyanús betegeket a nagyszámú szezonális légúti betegségek tüneteivel jelentkezők közül. A koronavírus gyanúról továbbra is a háziorvos dönt.

A szennyvíz SARS-CoV-2 koncentrációja továbbra is lassú ütemben, de folyamatosan emelkedik. A vizsgált városok közül emelkedő tendencia jellemző Miskolcon, Salgótarjánban és Székesfehérváron, míg csökkenő tendencia figyelhető meg Szekszárdon, Szombathelyen és Zalaegerszegen. A vizsgált többi városban a tendencia stagnáló.

A szennyvíz koronavírus koncentrációja Miskolcon már az emelkedett, 15 mintavételi helyen a mérsékelt, 6 városban pedig alacsony kategóriába esik.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

A lélegzetelállító szőke szépség is ott lesz a világ leghíresebb versenyén - galéria

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

magyarnemzet.hu

Embert ügyvédjéről, Magyar Pétert Bárándy Péterről...

metropol.hu

Heti szerelmi horoszkóp: Érdemes óvatosnak lenni, ennek a csillagjegynek még szakítást is hozhat a húsvéti nyuszi

magyarnemzet.hu

Itt a vége? Letartóztatták a korrupt borsodi polgármestert

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

Sok probléma után váratlanul különválik a TV2 házaspárja

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”

ripost.hu

„48 órával azután váltam el a férjemtől, hogy hozzámentem – megalázó volt, amit tett”

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Varga Judit elárulta, mi maradt ki a rendőrségi jegyzőkönyvből

INSIDER

Számos változást hoz a húsvét: mutatjuk a hosszú hétvége legfontosabb tudnivalóit

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

Mentőhelikoptert riasztottak: gyerekeket szállító kisbusz karambolozott - videó

INSIDER

84 ezret fizetett a 4 ezres ebédért - keresik a szigetszentmiklósi étterem pórul járt vendégét

INSIDER

"Nagyon megijedtem" - Szörnyű napokat él át a csontödémás Kevin

INSIDER

Kiadták a figyelmeztetést: folytatódik a viharos szél, mutatjuk hol lesz a legdurvább