Létrehozva: 2021.12.02.

Rusvai Miklós elárulta: ezek a tünetei valójában az omikronnak

A szakember elmondta, amit jelenleg tudni lehet.

Rusvai Miklós virológust arról kérdezte a Ripost, hogy mit lehet tudni az omikron variánsról, illetve mik a főbb tünetei.

Fotó: Origo / Talán Csaba

„Egy valamit fontos tudni: jelenleg Afrika egyenlítő alatti részén van nagy számú eset. Az egyéb országokban olyan kevés van, hogy statisztikailag értékelhető adat nincsen. Az egyenlítő alatti Afrikában pedig azért hamis a kép, mert főleg fiatal népesség van, tehát a kevésbé érzékenyek. Ott egy oltatlan, fiatal emberpopulációban terjed a vírus, és emiatt jóval enyhébb tünetek vannak, mint amiket a korábbi variánsoktól Európában, Észak-Amerikában megszoktunk. Ezért nehéz most még bármit mondani, mert nem összehasonlítható a mostani omikron variánssal fertőzött betegcsoport a korábban a delta és alfa variánsokkal fertőzött csoportokkal” – magyarázta Rusvai Miklós, majd folytatta: „Az Afrika déli részéről származó beszámolók szerint kevesebb a súlyos eset, a halott és kórházban ápoltak száma is, de hangsúlyozom, ez nem összehasonlítható az európai népességgel.

A tünetek

„A tünetekről annyit lehet tudni, hogy Afrika déli részén kevesebben számolnak be íz-és szaglásvesztésről, viszonylag kevesebb a lázas eset, a súlyos tüdőgyulladások is kevésbé jelentkeztek, eddig. A légzőszervi tünetek a jellemzőek, illetve az elsődleges tünetek között szerepel a fáradékonyság és az alacsonyabb teljesítőképesség – de ez a többi variánsnál is megfigyelhető volt” – mondta a szakember, hozzátéve, hogy az omikron vélhetőleg terjedőképesebb, mint a korábbi változatok.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Varga Judit sírva mondta el, hogyan kínozta Magyar Péter - videó

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Varga Judit elárulta, mi maradt ki a rendőrségi jegyzőkönyvből

INSIDER

Számos változást hoz a húsvét: mutatjuk a hosszú hétvége legfontosabb tudnivalóit

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

"El sem hiszem, szinte most született" – SMA Tomika iskolás lett

INSIDER

Mentőhelikoptert riasztottak: gyerekeket szállító kisbusz karambolozott - videó

INSIDER

84 ezret fizetett a 4 ezres ebédért - keresik a szigetszentmiklósi étterem pórul járt vendégét

INSIDER

"Nagyon megijedtem" - Szörnyű napokat él át a csontödémás Kevin