Létrehozva: 2021.01.15.

Salgótarjáni gyilkosság: ezért késelhették halálra a nőt

Már rendőrkézen van a Salgótarjánban elhunyt nő meggyilkolásával gyanúsított férfi.

Úgy tudni, egy salgótarjáni híd alatt, a piactérrel szemben történt a tragédia, ahol a fehér ruhás helyszínelők órákig elemezték a helyszínt és a nyomokat. Egy helyi nő, aki személyesen is ismerte az áldozatot, a Ripost-nak mesélt a részletekről:

„A meggyilkolt hölgy O. Gézáné 60 éves, dolgos ember volt. Egy járókelő talált rá, és húzta ki őt a patakpartról, vérbe fagyva„ – árulta el lapunknak a nő, aki maga sem akarta elhinni, hogy ilyen megtörténhet.

Fotó: police.hu

„A férfi, aki megtalálta, egyből hívta a rendőrséget. Úgy tudom, a pénzéért bántották. A helyiek csak „Olasz” néven ismerik a hajléktalan férfit, aki valószínűleg ezt a szörnyűséget elkövette, tudomásom szerint őt vették őrizetbe a rendőrök.”

A nő szerint a meggyilkolt asszony a férjével éldegélt, nem volt haragosuk.

„Két évig volt a szomszédunk, kedves hölgy volt. Felfoghatatlan számomra ez az egész” – mondta letörten a nő, aki kérte, hogy nevét ne írjuk le.

Fotó: police.hu

A rendőrség arról adott tájékoztatást, hogy a megalapozott gyanú szerint a 45 éves hajléktalan M. Szabolcs január 12-re virradó éjszaka Salgótarjánban megölte a nőt több késszúrással. M. Szabolcs kihallgatása során elismerte az emberölést, ráadásul egy tavaly szeptemberében elkövetett gyilkosságát is bevallott: akkor egy hajléktalan férfi volt az áldozata, az ő holttestét is megtalálták. A nyomozók őrizetbe vették a feltételezett elkövetőt.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

vg.hu

Különösen pusztító vírust terjesztő kullancsfaj jelent meg hazánkban

origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

ripost.hu

Áprilisi pénzeső! Erre a 3 csillagjegyre rámosolyog a szerencse

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

"Ha lenne kiben hinni, akkor még ma is élne" – kiderült, ezért halt meg a miskolci lépcsőn Zoltán

INSIDER

Pusztított a tűz Pilisen: percek alatt hatalmas terület állt lángokban

INSIDER

Démon akarta felfalni Tímea lányát: retteg az éjszakáktól a veszprémi család

INSIDER

Dráma Szombathelyen: nyílt utcán élesztették újra a nyugdíjast