Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2017.11.16.

Se áru, se pénz: Durván megszívták a vevők a webáruházas letámadást

Filmbe illõ jelenetek közepette nemzetközi bûnszervezetet kapcsolt le Budapesten a NAV a Nemzeti Nyomozó Irodával együttmûködve. A NAV szerint a hálózat számos cégen keresztül 4,5 milliárd forinttal károsította meg az államot. Most viszont beragadt a vevõk pénze.

Szomszédja erkélyére dobott át 150 ezer eurót, vagyis 46,5 millió forintnak megfelelő összeget az egyik gyanúsított, amikor rajtaütöttek az adóhatóság emberei. Egy jó akciófilmben a főhősnek sikerül kijátszania a nyomozókat, ám az élet másként működik: ezt az összeget is lefoglalta a hatóság, ahogyan további 58 ezer eurót, 42 millió forintot, 39 gépjárművet. Zároltak száz bankszámlát és tíz ingatlant, teljes árukészleteket foglaltak le. A teljes zárolt vagyon mintegy másfél milliárd forint. A bűnszervezet több, interneten működő áruháznak, így a mall.hu-nak is szállított árut.

Akik már rendeltek és fizettek, de még nem kapták meg az árut, egyelőre nem tudják, mikor jutnak a megrendelt dolgokhoz vagy kapják vissza a pénzüket. A mall.hu felületén tegnap is lehetett rendelni és fizetni, a megrendeléseket vissza is igazolták. Igaz, az ki van írva, hogy jelenleg a teljesítés szünetel, az ügyfélszolgálat sem működik.

Bukó cégek pörgetik egymás között az árut

Bár a NAV és az NNI szakemberei a mall.hu székházában is jártak, az adóhatóság közleményéből nem derül ki, a cég mennyire érintett, és kérdésre sem neveznek meg cégeket és személyeket. Ami bizonyosan tudható, hogy nagyszabású országos akciót hajtottak végre egy 4,5 milliárd forintos áfacsalás ügyében. 230 helyszínen, a bűnszervezethez tartozó cégcsoport ügyvezetőinél, irodáiban és raktáraiban
tartottak házkutatást és lefoglalásokat. 
Az ügy felgöngyölítéséhez az EUROPOL szakértői is hozzájárultak. A hatóság közölte: „a bűnszervezet több olyan céghálózatot hozott létre, amelyben az Európai Közösségből beszerzett áruk adótartalmát az első belföldi
értékesítés után nem fizették meg. Ehhez úgynevezett bukó
cégeket használtak, amelyek ukrán, szerb, illetve magyar strómanok
„ügyvezetésével" működtek. Az így beszerzett árut
átpörgették további cégeken, végül a webáruháznak és egyéb
belföldi vevőknek adták el. Egyes bűnszervezeti tagok a belföldi
árukat a Közösségi tagállami cégek részére értékesítették,
ez után nagy összegű áfát igényeltek vissza, majd az árut végül
Magyarországon értékesítették.
 Ehhez szlovák, cseh, lett, horvát,
német, osztrák, szlovén, lengyel és román cégeket használtak fel.
Az egymásra épülő cégláncolatok tagjai összesen 4,5 milliárd
forinttal károsították meg a magyar államot.
” Az ügyben 50 gyanúsított van, két személy letartóztatását kezdeményezték.
49 tanút hallgattak ki.

EXKLUZÍV RÉSZLETEK A RIPOST CSÜTÖRTÖKI SZÁMÁBAN!

Arról, hogy mit szólnak ehhez a vásárlók, hogyan kaphatják vissza a pénzüket, mit mond az ügyvéd, illetve a fogyasztóvédők, és hogy mit reagált maga a mall.hu igazgatója, kiderül a csütörtöki %Ripost%-napilapból! 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

magyarnemzet.hu

Hiába volt előválasztás Hegyvidéken, a DK keresztbe tesz a Kutyapártnak

ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

mandiner.hu

Világbotrány: ilyen esélyei vannak az antifasiszta nőnek arra, hogy bejusson az Európai Parlamentbe

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek bőséget hoz a Bika hava

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

ripost.hu

Kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából a Kossuth Lajos utcában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól

INSIDER

Hornung Ágnes: a kormány 14 éve kiemelt figyelmet szentel a családoknak és a gyermeket vállalóknak

INSIDER

Hátborzongató: váratlan helyen jelent meg Vera rég elhunyt dédanyjának szelleme – fotó

INSIDER

„Sajnos a legrosszabbra is fel kell készülnünk” – Kétségbeesetten keresik a 46 éves marcali családapát