Létrehozva: 2021.03.05.

Az SMA-s Zente igazi nagylegény lett: fotókon, hogy mennyit változott 2 év alatt

Szinte már nem is emlékszünk rá, hogy milyen apró volt a kis Zente, mikor elkezdtek neki gyűjteni a szülei. Most előkerestük a régi képeket, elolvadsz, ha meglátod!

A mindig mosolygós kisfiúért egy ország fogott össze azután, hogy szülei gyűjtésbe kezdtek 2019. március 4-én. A sajtó néhány hónap múlva felkapta az SMA-s Zente történetét, és végül sikerült a kezdetben még elérhetetlennek hitt álom, összegyűlt a 700 millió forint a mérgedrága gyógyszerre.

„Zente a mi napsugarunk! Egy csupa mosoly boldog baba akiért a világ végére is elmegyek és vissza, de ezzel minden anya így van. Vettem a bátorságot és elképzeltem, hogy sikerülhet. Sikerült. Titok nincs, csak akarat. Akartam hogy sikerüljön„ – fogalmazott a pénz összegyűlése után az anyuka, aki akkor nyugodhatott meg igazán, mikor beadták a kisfiúnak a gyógyszert, és látványos fejlődésnek indult az állapota.

A kisfiú kezdetben még csak ülni tudott: általában hátát megtámasztva üldögélt kis kerekesszékében. Aztán a Zolgensma beadása után annyit erősödött, hogy segítséggel, kezeit fogva már lépegetett is. Mára már annyit fejlődött a gyógyszernek köszönhetően, hogy képes egyedül állni kapaszkodva, és bár nehezen, de így egyedül is tud lépegetni – ami közel egy éve még elképzelhetetlennek tűnt.

Ma már tehát sokkal magabiztosabb és erősebb az SMA-s Zente, aki a szemünk előtt cseperedett fel 3 éves nagylegénnyé a tündéri kisbabából. Bizony, a napokban volt a gyermek harmadik születésnapja, így előkerestük a régi fényképeit, mikor az ország megismerte őt, hogy megnézzük, mennyit változott. Nem kérdés, hogy sokat nőtt, és aranyos nagyfiú lett belőle.

Íme néhány régebbi fotó róla:

Fotó: Bethesda Gyermekkórház
Bethesda Gyermekkórház
Fotó: facebook

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

origo.hu

Kiderült, hogy mikor térhet vissza az Uber Budapestre

borsonline.hu

Lövéshangokra riadtak fel a szegediek, a város több pontján is észlelték a különös zajt

hirtv.hu

Háború Ukrajnában - Kiderült, valójában miért támadta meg Irán Izraelt + videó

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Szívbemarkoló: így teljesítik a hétévesen elhunyt Dominik utolsó kívánságát

magyarnemzet.hu

Orbán Viktor tudhat valamit, már Puzsér is a tenyeréből eszik

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Megrázó képsorok: gázolt a villamos a József körúton, métereket repült az áldozat

INSIDER

Mintha rakéta csapódott volna be – semmi sem maradt az autóból a budapesti baleset után

INSIDER

Hétvégén sem élvezhetjük ki a tavaszt - erre jobb, ha felkészülsz

INSIDER

Szívbemarkoló: így teljesítik a hétévesen elhunyt Dominik utolsó kívánságát