Létrehozva: 2019.11.03.

Sokat késett a hideg, de most már kopogtat az ajtón a tél

Borús, csapadékos idő lesz a jövő héten, fokozatos lehűlésre is készülni kell. A jövő vasárnap többfelé már a 10 fokot sem éri el a hőmérséklet.

Hétfőn a nap első felében sokfelé várható eső, zápor, a déli megyékben zivatarok is lehetnek. A Dunántúlon azonban már késő délelőtt, a Dunától keletre pedig a délután folyamán fokozatosan megszűnik a csapadék, ezzel együtt nyugat felől a felhőzet is csökken és kisüt a nap. A legalacsonyabb hőmérséklet 8-16 fok között alakul, 10 fok körüli értékek csak az Északi-középhegység északi oldalán, illetve hajnalban a nyugati határvidéken lehetnek. A legmagasabb hőmérséklet 13-20 között valószínű, délkeleten lesz a melegebb.

Kedden kezdetben még csak az északi megyékben, majd délután már a déli országrészben is valószínű eső, zápor, néhol zivatar is. A szél többfelé megerősödik. A leghidegebb órákban 3-10 fok lesz. Napközben az északi megyékben 11-18, délen 19-24 fokig melegszik a levegő.

Fotó: Csóka Ferenc

Szerdán és csütörtökön is többfelé kell esőre, záporra számítani. A minimumok szerdán 6-14, csütörtökön 4-10 fok között alakulnak. A maximumhőmérséklet szerdán 12-17, csütörtökön 11-17 fok között valószínű.

Péntek hajnalban többfelé köd képződik, majd fokozatosan megvastagszik a felhőzet. Szórványosan várható eső, zápor. A szél megélénkül, helyenként meg is erősödik. A legalacsonyabb hőmérséklet 2-7, a legmagasabb hőmérséklet 10-16 fok között alakul.

Szombaton szórványosan lehet eső, zápor. A szél élénk, néhol erős lesz. A minimumhőmérséklet 3-10, a maximumhőmérséklet 10-16 fok között alakul.

Vasárnap helyenként fordulhat elő eső, zápor. A szél többfelé megélénkül, néhol meg is erősödik. A leghidegebb órákban 1-8 fok lesz. Napközben 7-12 fokig melegszik a levegő – olvasható az Országos Meteorológiai Szolgálat középtávú előrejelzésben.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

origo.hu

Kétségbeesetten próbálja eltüntetni Magyar Péter a Bajnai Gordonhoz vezető nyomokat

borsonline.hu

Megszűnik a magyarok egyik legkedveltebb csatornája

mandiner.hu

Meteorológusok: nem biztos, hogy természetes okból zúdult özönvíz Dubajra

metropol.hu

Házasság első látásra: kiderült, mi van Bogi és Csabi között

vg.hu

Új korszak kezdődik: péntektől mindenki tudni fogja, megéri-e átjárni tankolni a szomszédos országokba

origo.hu

Brutálisan kiraboltak több luxusüzletet BudapestenBrutálisan kiraboltak több luxusüzletet Budapesten

travelo.hu

Pár nap, és újra kinyit Róma ingyen látogatható, mesés rózsakertje

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Tízéves átok alól szabadulnak ezek a csillagjegyek, így találhatod meg a társad idén tavasszal...

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Megtörten nyilatkoztak a szülők: patkány harapta össze kiságyában a csecsemőt Pest vármegyében

INSIDER

Hátborzongató, ami a tragédiák sújtotta óbudai ház lakóival történt: Tóth Veráék azonnal elköltöztek

INSIDER

Csekkold le most, hogy be vagy-e jelentve!

INSIDER

Meddig tart még ki a rossz idő? Pokoli híreink vannak a következő napokra