Létrehozva: 2018.11.16.

Sokat tudhat Gyurcsány sötét dolgairól a volt macedón miniszterelnök. Kiborul a balkáni bili?

Helyreigazítás: A 2018. november 16. napján megjelent „Sokat tudhat Gyurcsány sötét dolgairól a volt macedón miniszterelnök. Kiborul a balkáni bili?” című cikkünkben valótlanul állítottuk, hogy Dobrev Klára édesapja, Petar Dobrev bolgár kommunista titkosszolgálati fedőcégek vezetője volt”. Nekiment a magyar kormánynak Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke, Magyarország volt miniszterelnöke, amiért Nikola Gruevszki, a hazájában két év börtönre ítélt egykori macedón miniszterelnök Magyarországon kért menedékjogot. Gyurcsány pedig kapva kapott az alkalmon, hogy belerúgjon egykori kormányfõ társába, akivel korábban hivatali idejükben többször is találkozott, sõt feltûnõen haverkodni próbált. Volt oka rá bõven. De ki az a Cvetan Vaszilev?

Nem véletlenül törleszkedett Gyurcsány Ferenc annyira a korábbi macedón miniszterelnökhöz, aki több mint 10 éven át állt az ország élén. Ha találkoztak, valósággal körbeudvarolta, mondhatni lógó nyelvvel. Volt rá sok-sok oka. Maffiózó balkáni üzletember barátaival meg akarta magának szerezni Macedóniát (is).

Gyurcsány sötét üzleti birodalmának nem kis része ugyanis a balkáni országokban van elrejtve. Erre még 2014-ben derült fény, amikor a leghíresebb bolgár oligarcha, Gyurcsány legszorosabb üzlettársa és barátja(!) bizonyos Cvetan Vaszilev bérgyilkosokat fogadott egy balkáni médiamágnás meggyilkolására.  

Ennek kapcsán fedte fel előbb a bolgár, majd a magyar sajtó, hogy Gyurcsánynak közös cége van a bérgyilkosokat fogadó hírhedt maffiózó üzletemberrel. Nem véletlenül seftelt ilyen balkáni alakokkal, segítette ebben felesége bolgár édesapja, illetve annak barátai. (Dobrev Klára apja egy úgynevezett kommunista „nagykutya” volt, aki a rendszerváltás után átvedlett káderekhez hasonlóan gazdasági előnyökre váltotta vörös párttagkönyvét.)

A bérgyilkosokat fogadó, aztán megszökött, nemzetközi körözés alatt álló Cvetan Vaszilev volt Gyurcsány egyik legfontosabb délszláv üzleti partnere. Amikor a botrány kirobbant, 50 ügyész, nyomozó és rendőr hatszor tartott házkutatást a bérgyilkosokat fogadó bankár szófiai és perniki irodáiban.

 

Cvetan Vaszilev ekkor már külföldre menekült, nem kizárható, hogy üzlettársa, Gyurcsány közreműködésével.

Aki a botrány kirobbanása után megpróbálta kimagyarázni magát, és a következő homályos nyilatkozatot adta:

„Azt a szívességet nem tudjuk megtenni politikai ellenfeleinknek, hogy a Balkánon: Macedóniában, Albániában, Bulgáriában ne legyen üzleti aktivitásunk. Ott meg együttműködünk az ottani nagy bankokkal, nagy cégekkel. Ez a legtermészetesebb” – fogalmazott a DK elnöke, de arról persze egy szót sem ejtett, hogy cégtársa miért is fogadott bérgyilkosokat egy befolyásos médiatulajdonos megölésére.

Mindent összevetve érthetetlen, hogy Gyurcsány most miért támadja ennyire vehemensen Nikola Gruevszkit, a volt macedón miniszterelnököt, akit a Facebook-bejegyzésében „nyomorult bűnözőnek” próbált meg beállítani. Pedig korábban rendszeresen bepróbálkozott nála.

Balkán-szakértők szerint, akik jól ismerik Gyurcsány sötét „aktivitását” ebben a térségben, a volt miniszterelnök ezzel szó szerint megrázta a pofonfát. Mert ha valaki, akkor a volt macedón miniszterelnök sokat tudhat Gyurcsány és a balkáni maffiózó üzletemberek kapcsolatrendszeréről. Jó esély van rá, hogy végre fény derül a Gyurcsány- Dobrev- Apró Piroska- Cvetan Vaszilev klán hosszú évek óta zajló balkáni üzelmeire.

Ki volt Dobrev Klára apja? A balkáni szál

Petar Dobrev bolgár kommunista titkosszolgálati fedőcégek vezetőjeként került Magyarországra, itt ismerkedett meg a hírhedt kommunista vezér, Apró Antal lányával, Piroskával. Házasságukból született Dobrev Klára. Családja bolgár része segített kiépíteni a Gyurcsány klán balkáni érdekeltségeit.

Nikola Gruevszki Magyarországon

Magyarországon kért politikai menedéket, és jelenleg hazánkban tartózkodik Nikola Gruevszki volt macedón miniszterelnök. A hírt ő maga jelentette be a Facebook-oldalán. Gulyás Gergely csütörtöki kormányszóvivői tájékoztatón elmondta: a magyar állam semmilyen segítséget nem nyújtott ahhoz, hogy Nikola Gruevszki elhagyja Macedóniát. A volt macedón kormányfő egy Macedónián kívüli magyar külképviseleten tett szándéknyilatkozatot a menedékkérelem benyújtására, majd biztonsági okokból úgy döntöttek, hogy a meghallgatására nem a tranzitzónában, hanem a Menekültügyi és Állampolgársági Hivatal budapesti központjában kerül sor – magyarázta. Hozzátette: ez korábbi politikai vezetők esetében általános gyakorlat.

 

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Most jött a hír: Putyinnak lett igaza

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

vg.hu

Csengeri óriásbörtön: zajlik a toborzás, kiderült, mennyiért keresnek dolgozókat

life.hu

Kegyetlen és gyerekes: megdöbbentő dolgok derültek ki Meghan Markle-ről

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Elnyílt a tulipánod? Mutatjuk, mit kell tenned a hagymával

ripost.hu

Oroszországban élhet az OBI tulajdonosa, aki 6 éve tűnt el rejtélyes körülmények között

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

INSIDER

„Harcolni fogok azért, hogy élhessen!” - sokan támogatják Dominikot, akin csak az 1,3 milliárdos terápia segíthet

INSIDER

Megtörten nyilatkoztak a szülők: patkány harapta össze kiságyában a csecsemőt Pest vármegyében

INSIDER

Hátborzongató, ami a tragédiák sújtotta óbudai ház lakóival történt: Tóth Veráék azonnal elköltöztek