Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2020.07.04.

Sokkoló hírt kapott az esküvő után a tolnai pár: a tanú hívta fel őket

Karanténba juttatta a násznépet a vőlegény tanúja.

Szerző Ripost

Magyarország kezdett megnyugodni a veszélyhelyzet elmúlásával, ám kiderült, korai még azt gondolni, hogy végleg megszabadultunk a koronavírustól. Múlt hét szombaton egy ifjú pár tartotta az esküvőjét és lakodalmát egy tolnai hotel éttermében, ám most egy nem tervezett nehézség keseríti az új házasok mézesheteit és a 65 fős násznép életét.

Gy. Péter és Bogi hat évvel ezelőtt ismerkedett meg. A kezdeti barátság hamar szerelemmé nemesült, végül úgy döntöttek, hogy örök hűséget fogadnak egymásnak.

„Eredetileg márciusban esküdtünk volna, de a veszélyhelyzetre való tekintettel nem sokkal a nagy nap előtt betiltották a rendezvényeket. Megörültünk, amikor kiderült, hogy újra szabad lakodalmakat tartani, ezért gyorsan megszerveztük a magunkét” – mondta a Borsnak az ifjú férj, aki természetesnek tartotta, hogy az Ausztriában dolgozó testvérét kéri fel tanújának.

„A tesóm egyébként is minden hétvégére hazajött, hiszen az igazoltan kint dolgozókra nem vonatkozott a határzár. A múlt szombati esküvőnkön még semmilyen problémája nem volt, az egész éjjelt végigmulatta. A lagzi után visszautazott. Hétfőn bement a munkahelyére, ahol azt tapasztalta, hogy a dolgozókat beterelik egy terembe, és mindenkitől mintát vesznek. Kedd hajnalban megtudta az eredményt: a koronavírustesztje pozitív. Azonnal telefonált. Bogi vette fel a telefont, ezért vele közölte, hogy akadt egy kis probléma – folytatta Péter.

Az egyelőre a lányos házba költözött házasok értesítették az ÁNTSZ-t, és megtudták, két hétre mindenkinek karanténba kell vonulnia, aki az esküvőn és a lakodalomban részt vett. Ez a három felszolgálóra és az anyakönyvvezetőre is vonatkozott.

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ezt mondta Jürgen Klopp a Liverpool kudarca után

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

magyarnemzet.hu

Klopp egy játékost emleget, ő lehetett volna a siker kulcsa?

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

mandiner.hu

A spanyolok szerint Magyarország már nem tartozik Európához

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól

INSIDER

Hornung Ágnes: a kormány 14 éve kiemelt figyelmet szentel a családoknak és a gyermeket vállalóknak

INSIDER

Hátborzongató: váratlan helyen jelent meg Vera rég elhunyt dédanyjának szelleme – fotó

INSIDER

„Sajnos a legrosszabbra is fel kell készülnünk” – Kétségbeesetten keresik a 46 éves marcali családapát