Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2021.08.05.

Sokkoló részletek derültek ki a 4-es főúton történt halálos balesetről: ez okozhatta 2 kamionos halálát

Rövid időn belül a hatodik baleset történt szinte ugyanott, ahol tegnap frontálisan ütközött két kamion a 4-es főút Szolnokot elkerülő szakaszán. Június eleje óta heten haltak meg szinte ugyanott.

Rövid időn belül a hatodik baleset történt tegnap ugyanazon az útszakaszon, ami a kommentelők szerint nem véletlen. A 4-es főúton történt halálos baleset a Szolnokot elkerülő szakaszon, a 95-ös kilométernél, a vasúti felüljárón történt. Többen haltak már itt meg idén.

Június elején halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset történt a 4. számú főút 92. kilométerénél. Egy kamion és egy kisbusz ütközött össze, a balesetben hárman életüket vesztették. Többen kizuhantak az ütközésnél a kisbuszból, több súlyos sérültet is kórházba szállítottak. A felüljárón akkor rövid időn belül ez már a harmadik baleset volt.

Július 22-én szintén itt egy kistehergépkocsi és egy nyerges vontató ütközött össze. A baleset következtében a kistehergépkocsi utasa megsérült, a sofőr életét vesztette.

A helyszínen életét vesztette a kisteher sofőrje Fotó: Szoljon.hu/Donka Ferenc

Július 29-én három személygépkocsi ütközött össze a 4-es számú főút 102. kilométerszelvényében. A balesetben többen könnyebben sérültek, egy utas azonban életét vesztette.

Július 29-én is életét vesztette egy ember Fotó: Szoljon.hu/Donka Ferenc

A szerdán, a 4-es főúton történt halálos baleset mindkét kamion sofőrének életét követelte. A két magyar sofőrt rengetegen gyászolják, kollégáik, ismerőseik az interneten fejezik ki megdöbbenésüket. A legtöbb komment azonban azt a kérdést teszi fel, hogy hány embernek kell még ugyanott meghalnia ahhoz, hogy törtéjen is végre valami. Az úton ugyanis két hatalmas kátyú van, az utat ismerő sofőrök szerint azok dobják meg úgy az autókat, hogy azok szinte átrepülnek a szemközti sávba.

„Hol van az illetékes, aki felel ezért az útszakaszért? Aki vállalja, hogy két héten belül 5 halott van ugyanott? Ilyenkor nincs felelős, amikor ártatlan emberek halnak meg” – írta egy elkeseredett kommentelő.

„Májusban én is hasonlóképpen jártam, csak szerencsére nem jött velem szemben senki!” – írja az egyik kommentelő.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

hirtv.hu

Felgyújtotta magát egy férfi a New York-i bíróság előtt, ahol Donald Trump büntetőpere zajlik + videó

ripost.hu

Senkinek sem kell Zámbó Jimmy egykori nyaralója, drasztikus lépésre szánta rá magát a család

mandiner.hu

A spanyolok szerint Magyarország már nem tartozik Európához

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól

INSIDER

Hornung Ágnes: a kormány 14 éve kiemelt figyelmet szentel a családoknak és a gyermeket vállalóknak

INSIDER

Hátborzongató: váratlan helyen jelent meg Vera rég elhunyt dédanyjának szelleme – fotó

INSIDER

„Sajnos a legrosszabbra is fel kell készülnünk” – Kétségbeesetten keresik a 46 éves marcali családapát