Létrehozva: 2019.05.21.

Sokkoló részletek: gyónás után összeverték a táti plébánost

A plébánostól a gyónás után pénzt követelt a támadó.

Sokkolta a táti lakosokat, hogy a plébánosukat egy ismeretlen férfi helybenhagyta, miután a helyi templomban meggyónt – számolt be róla a Szemlélek vallási hírportál. 

Bár a lelkipásztor segíteni akart későbbi támadójának, az ügyből végül rendőrségi akta lett.

A helyiek szerint a 10-es út mellett álló plébániára sokan csengetnek be, hogy valamiféle segítséget kérjenek a katolikus paptól, ám nem mindenki jó szándékkal érkezik. A rablótámadást azonban az atya nem sejthette, hiszen az ismeretlen azzal állított be hozzá, hogy csupán gyónni szeretne.

"A gyónás után bejött a plébániára, majd pénzt követelt tőlem. Rám támadt, a falhoz szorított, de végül sikerült kifutnom az épületből" – mondta a sérülésekkel borított atya, aki többet nem kívánt hozzáfűzni az esethez. A támadónak végül nem sikerült kirabolnia az atyát, mivel a környéken lakók azonnal annak segítségére siettek.

"Még mindig a történtek hatása alatt vagyok. Épp kint voltam a kertben, amikor az atya ideszaladt hozzám segítséget kérni. Tudtam, hogy baj történt, mivel láttam a sérüléseit és a gomb is leszakadt az ingéről" – kezdte Aranka néni.

"Nem nagyon beszéltem senkivel a történtek óta, próbálom elfelejteni az egészet. Sokan járnak errefelé a 10-es út miatt, de ehhez hasonló még soha nem történt itt" – mondta a templom mellett lakó hölgy, aki szerint Mihály atya nagyon barátságos, mindenkinek ott segít, ahol tud. 

"Úgy tűnt, ez a férfi is csak gyónni szeretne, illetve némi élelmet kért. Később ment vissza a plébániára, innentől szabadultak el az indulatok" – tette hozzá Aranka.

Dlabik Jánosné épp takarított, amikor meghallotta a plébános kiáltását. 

"Az atya nagyon zaklatottan szaladt fel hozzánk, majd elmondta, mi történt, így azonnal értesítettük is a rendőrséget. Nem mindennapi eset, az biztos" – árulta el az asszony. 

A Blikk megkereste a rendőrséget, akik azt válaszolták, három órán belül azonosították és Vácon el is fogták P. Lászlót, aki ellen rablás miatt indult eljárás.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Mit szólnak a baloldali jogvédők, hogy Magyar Péter kínozta a feleségét?

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

metropol.hu

„Mikes Anna csak egy van” – durván beszóltak Tóth Gabinak

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

life.hu

Az igazi répatorta titka: ez a recept még a Nyuszikának is ízlene

hirtv.hu

Nem állnak ki Varga Judit mellett + videó

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

mindmegette.hu

Így készíts vaníliás cukrot házilag - egyszerűbb, mint gondolnád!

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

Ismét tetten érték az uniós pénzek ellen lobbizó baloldalt

INSIDER

Terrorpánik Európában: Zárják a német határokat, stadionok elleni dróntámadásoktól tartanak

INSIDER

Gulyás Gergely a műtétjéről: újra kellett tanulnom járni

INSIDER

Minddel tisztában vagy? Összeszedtük, mire emlékezünk a húsvéti nagyhéten

INSIDER

Különleges akciót jelentett be az Élelmiszermentő Központ: több száz rászoruló családot segítenek húsvétkor

INSIDER

Gyászol a Magyar Közút: "Már indultak volna, amikor megtörtént a tragédia"