Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2020.08.03.

Sokkoló részletek: kiderült, miért esett egymás torkának a két család Érden

Az érdi család egyik rokona árulta el, mi történt a fiatal házaspár között.

Az érdi benzinkútnál egy helyi és egy enyingi család találkozott, hogy egy vitás ügyet rendezzenek.

Kések is előkerültek, a küzdelemben pedig többen is megsérültek. Egyikük, a Túló Józsinak becézett, valójában viszont R. János nevű férfi a helyszínen életét vesztette. Súlyosan megsérült az elhunyt fia is, aki a saját karjával próbálta megóvni apját a gyilkos pengétől.

Az áldozat, R. János a helyszínen életét vesztette
Fotó: Czerki Gábor

„Az egész egy lányból indult ki! Az enyingiek vissza akarták adni Szintiát Tysonnak, ám a fiú nem akarta visszafogadni. Az esküvő után a fiú meggondolta magát, és nem szeretett volna a lánnyal együtt maradni. Az enyingi társaság ebbe nem törődött bele. Úgy hitték, a feleségnek kijár az a jólét, amit Túló Józsiék biztosítani tudtak volna nekik. A két násznép összeveszett, mert Józsi nem akarta kifizetni a tőlük követelt többmillió forintos szégyenpénzt” – mondta a Borsnak az érdiek egyik rokona. Kérte, a nevét ne írják le, mert fél az enyingiektől.

„Ezek veszélyes emberek! Nem szeretném, hogy engem is leszúrjanak” – szögezte le a férfi.

Késekkel, kövekkel estek egymásnak a haragos családtagok
Fotó: Czerki Gábor

„Józsi becsületes építési vállalkozó volt. Több cége is volt, az érdi tüzépeseknél 20 millió forintig volt hitele, amit mindig becsülettel kifizetett. Semmi köze nem volt a maffiához, bármit is terjesztenek róla az interneten. Normális életet élt a családjával” – emlékezett vissza a rokon, és hozzátette, tudja, hogy sokan arra számítanak, hogy majd az érdi társaság elégtételt vesz.

„Nincs szó bosszúról! Majd a rendőrség kinyomozza, mi történt, a bíróság pedig elítéli a gyilkosokat!” – fejezte be a férfi.

Egy kést a helyszínen megtaláltak a rendőrök

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy a baj: a németek közölték, Oroszország hamarosan megtámadja a NATO-t

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

vg.hu

Történelmi eső mosta le a térképről Dubajt

metropol.hu

Házasság első látásra: kiderült, mi van Bogi és Csabi között

vg.hu

Hadijelentés: megtorolták az ukrán támadásokat az oroszok

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

lakaskultura.hu

Váza saját kezűleg: Zseniális DIY-ötlet a lakberendezés szerelmeseinek

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól

INSIDER

Hornung Ágnes: a kormány 14 éve kiemelt figyelmet szentel a családoknak és a gyermeket vállalóknak

INSIDER

Hátborzongató: váratlan helyen jelent meg Vera rég elhunyt dédanyjának szelleme – fotó

INSIDER

„Sajnos a legrosszabbra is fel kell készülnünk” – Kétségbeesetten keresik a 46 éves marcali családapát