Létrehozva: 2020.09.07.

Sokkot kapott VV Fanni édesanyja a hírtől: lánya holttestét sósavval tüntethették el

A VV Fanni meggyilkolásával vádolt B. László siófoki apartmanjában sósavat találtak a nyomozók.

Szinte a lélegzete is elállt a döbbenettől a három éve meggyilkolt VV Fanni édesanyjának, amikor egy hetilapban azt olvasta, hogy a Budapesti Rendőr-főkapitányság életvédelmi osztálya szerint a lánya meggyilkolásával vádolt B. László siófoki apartmanjában hidrogén-klorid-oldatot, azaz sósavat találtak a nyomozók.

Az tudható volt, hogy Fanni budapesti albérletéből B. siófoki apartmanjába hajtott, és a férfival látták utoljára őt életben. A fiatal nő holtteste azóta sem került elő.

Azzal kapcsolatban, hogy a gyilkos hová tüntethette a lány földi maradványait, rengeteg elmélet született már, egyebek mellett az is, hogy a Dunába dobta, de ott sem találták a nyomozók. A férfi siófoki apartmanjában fellelt 25 liter sósav azonban egy újabb lehetőséget vet fel: ezzel a maró anyaggal ugyanis akár el is tüntethette a lány holttestét a férfi.

„Nem hittem a szememnek, amikor az újságban olvastam, hogy hidrogén-kloridot találtak annak a férfinak a lakásán, aki kiolthatta az életét. Ezt nekem soha senki nem mondta, pedig többször is beszéltem az ügy nyomozójával. Bár én a szívem mélyén a mai napig reménykedem benne, hogy a lányom holtteste egyszer előkerül, és méltó búcsút vehetek majd tőle, a részletek, amiket most megtudtam, még távolabb taszítottak ettől. Nem tudom elképzelni, hogy valakinek ekkora mennyiségű sósav legyen csak úgy, minden cél nélkül a lakásában. Belegondolni is iszonyú: lehet, hogy ezzel a maró anyaggal tüntette el a lányom testét” – reagált a most felmerült új információra ügyvédjén keresztül Fanni édesanyja, Katalin a Blikknek.

Dr. Lichy József, a gyászoló család jogi képviselője legalább annyira megdöbbent a híren, mint Fanni édesanyja.

„Soha nem hallottam erről, a vádiratban sem szerepel sehol, pedig szerintem alapvetően fontos információ a mai napig rejtélyekkel teli ügyben. Sajnos ettől kezdve nem kizárt, hogy a maró anyag is segített Fanni holttestének eltüntetésében. Amikor a nyomozóknál érdeklődtem a sósav felől, azt a választ kaptam, hogy B. állítása szerint a házhoz tartozó medence tisztításához használta a vegyszert. De ekkora mennyiséget, főleg úgy, hogy tudomásom szerint nem ő volt a gondnok? Felettébb érdekes” – fogalmazott az ügyvéd.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kétségbeesetten próbálja eltüntetni Magyar Péter a Bajnai Gordonhoz vezető nyomokat

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

vg.hu

Korszakváltás a magyar légvédelemben – Jön a NASAMS, megy a KUB

mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

mandiner.hu

Akciófilmbe illő jelenetek zajlottak a magyar-ukrán határon

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

astronet.hu

Heti horoszkóp 2024. április 15-21.: Ez a hét nagyon nagy lehetőségeket rejt

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

„A színfalak mögött” - Ágyban heverészve kapták le Palvin Barbit

ripost.hu

Senkinek sem kell Zámbó Jimmy egykori nyaralója, drasztikus lépésre szánta rá magát a család

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Elkezdték gyéríteni a szúnyogokat: itt már biztosan kevesebb a vérszívó!

INSIDER

Most érkezett: Beszorult világháborús gránátot találtak, azonnal rohantak a tűzszerészek

INSIDER

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

INSIDER

„Harcolni fogok azért, hogy élhessen!” - sokan támogatják Dominikot, akin csak az 1,3 milliárdos terápia segíthet