Létrehozva: 2022.01.15.

Súlyos veszélyre figyelmeztet Merkely Béla az omikron kapcsán

A magyar professzor a koronavírus új variánsával, az omikronnal kapcsolatban nyilatkozott. Fontos dologra hívta fel a figyelmet.

Magyarország kormánya Facebook-oldalán egy videót tettek közzé, ami során Merkely Béla professzor öt fontos kérdésre adta meg a választ az új koronavírus variáns, az omikron kapcsán.

Elárulta, hogy a delta hullám lecsengése után, az omikron megjelenésével indult el az ötödik hullám.

MTI/Mónus Márton

„Nagyjából a betegeknek jelenleg a 20-30 százaléka lehet, amelyik delta variánssal fertőződött, és ez az emelkedés, amelyet újév óta látunk, ez egyértelműen az omikron variánsnak köszönhető” - mondta Merkely Béla.

„A három oltás ma a teljes oltás, a három oltás esetében az omikron variáns által okozott megbetegedés egy enyhe felső légúti megbetegedés képében jelentkezik. Ez várható a három oltástól, de természetesen a jelentős fertőzőképesség a jelentős terjedési sebesség miatt szinte bizonyos, hogy valamennyi oltatlan meg fog fertőződni ” – részletezte a tüneteket a professzor.

De azt is elárulta, hogy a delta vagy az omikron variánsok fertőznek most jelenleg. Megválaszolta azt a sokak által érdekelt kérdést is, hogy mennyire védenek a már elkészült vakcinák az új mutációval szemben.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiderült, ekkor lép be Franciaország a háborúba

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

vg.hu

Meglepő katonai szövetségest talált Oroszország

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

vg.hu

Varga Judit egykori kabinetfőnöke kitálalt a Mandinernek

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

mindmegette.hu

Káoszt hozhat a húsvét a boltokban: a Lidl, az Aldi és a Penny nyitvatartása is érintett

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

"Ha lenne kiben hinni, akkor még ma is élne" – kiderült, ezért halt meg a miskolci lépcsőn Zoltán

INSIDER

Pusztított a tűz Pilisen: percek alatt hatalmas terület állt lángokban

INSIDER

Démon akarta felfalni Tímea lányát: retteg az éjszakáktól a veszprémi család

INSIDER

Dráma Szombathelyen: nyílt utcán élesztették újra a nyugdíjast