Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2021.11.17.

Sunyi trükk, dupla haszon: Így csal Jakab Péter az Országgyűlés által bérelt lakással

A Jobbik két vezető politikusa kereste meg közvetítők révén a Bors szerkesztőségét. Ahogy elmondták, elegük lett abból, ahogy Jakab Péter a Jobbikot vezeti és képviseli, és több ügyről is leleplező dokumentumokat ígértek. Nem akarják megvárni, míg a pártelnök kíméletlen önzése végképp padlóra küldi a pártot. Elsőként Jakab kamu lakásbérletéről hoztak bizonyítékokat.

Jakab Péter a hivatalos szerződések szerint Budapesten, a XI. kerületi Fraknó utcában bérel egy lakást évi közel 3 millióért, amelyet az Országgyűlés hivatala fizet. De ez csak papíron van így.

Az ebben a trükk, hogy a pártelnök egyáltalán nem lakik a lakásban, hanem azt kiadták másnak, valószínűleg ugyanennyiért. Vagyis a lakás tulajdonosával, aki Jakab régi jó ismerőse, a duplázással akár évi 6 milliót is zsebre vághatnak. Sunyi trükk, de jól jövedelmez.

Jakab mindeközben, hogy összezavarja a közvéleményt, afféle elterelő hadműveletként egy posztban az állította, hogy rövidesen egy Etele utcai, 4. emeleti lakásba költözik. Ebből azonban semmi sem volt igaz.

A Bors újságírói természetesen ellenőrizték a Jobbik vezetői által bemutatott dokumentumokat, a hivatalos lakásbérleti szerződést az Országgyűlés Hivatalával és elmentek a Fraknó utcai házhoz is.

239 ezerért bérel egy lakást, ahol egyáltalán nem lakik. Csak a pénzt vágja zsebre. A szerződés szövegét az Országgyűlés Hivatala javította

A Fraknó utcai gondnok elmondta, hogy Jakab Péter soha, egyetlen napig sem lakott az ingatlanban, a környéken sem látták soha.

Ebben a házban bérel lakást a Jobbik elnökének 260 ezerért az Országgyűlés. Papíron. A lakást egy másik bérlő lakja.

Ezt a lakásszomszédok is kivétel nélkül megerősítették, ők sem találkoztak egyetlen alkalommal sem a Jobbik elnökével.

A Bors kérdésére a ház gondnoka kamera előtt is elmondta, hogy valójában egy hölgy bérli az ingatlant, kizárólag őt látják ki és bemenni a lakásba.

A Jobbik politikusai tájékoztatták a Bors munkatársait arról is, hogy a „kamulakás” tulajdonosa Jakab régi miskolci ismerőse, tulajdonképpen szomszédja a miskolci Eper utcából. Fél perc sétára laknak egymástól, teljes a bizalom köztük, ezért is tudták könnyen nyélbe ütni a kamuszerződést.

Az illető hölgy a cégnyilvántartás tanúsága szerint még egy vállalkozást is bejegyeztetett a Jakab által soha nem lakott, de az Országgyűléssel kifizettetett lakásba, ami így cégközpontként is üzemel. Tripla haszon.

A Jobbik politikusait az is felháborította, hogy Jakab eközben olyan posztokat tesz közzé a Facebookon, amelyek azt a hazug látszatot keltik, hogy ő egy lakótelepi lakásban lakik, ugyancsak Kelenföldön az Etele úton.

Ezt találta kiírni:

„Itt lakok, egy átlagos panelben. Ott, ahol sokan mások is. Tudjátok, ficsúrok, ők azok, akiket ti nem ismertek. Csak prolizzátok őket„

A Jobbik politikusai szerint Jakab nyilvánvalóan azért posztolt, hogy elterelje a figyelmet arról, hogy mindeközben egy másik lakással trükközik, hogy sok milliót kinyerjen belőle.

Eljuttatták a Bors szerkesztőségébe Jakab korábbi lakásbérleti szerződését is. Az már szinte semmiség, hogy a pártelnök idén tavasszal egyik napról a másikra 30 százalékkal feljebb csavarta az Országgyűlés Hivatalában a lakásbérleti árat a korábbi szerződéséhez képest, nyilvánvalóan azzal a szándékkal, hogy még több pénzt nyerhessen ki a buliból.

Korábban még csak 162 ezerért bérelt lakást. Ebből lett hirtelen 239 ezer.

A Bors szerkesztőségét megkereső Jobbik-politikusok további leleplező dokumentumokat is ígértek a pártot szerintük szétverő, csapatjátékra képtelen pártelnökről.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

borsonline.hu

Elképesztő tündércukiság: legfrissebb fotóján Berki Emma tiszta apukája!

magyarnemzet.hu

Telitalálat! Pár órával a Magyar Nemzet cikke után Magyar Péterék eltüntették a honlapjukról a datadatos szálat

life.hu

Ha egyetlen kozmetikumot használsz lefekvés előtt, ez legyen az

hirtv.hu

Szergej Lavrov: átadtuk Izraelnek, hogy Irán nem akar eszkalációt

origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

travelo.hu

Egészen őszig zárva tart az ország egyik legmagasabb pontján fekvő turistaház

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól

INSIDER

Hornung Ágnes: a kormány 14 éve kiemelt figyelmet szentel a családoknak és a gyermeket vállalóknak

INSIDER

Hátborzongató: váratlan helyen jelent meg Vera rég elhunyt dédanyjának szelleme – fotó

INSIDER

„Sajnos a legrosszabbra is fel kell készülnünk” – Kétségbeesetten keresik a 46 éves marcali családapát