Létrehozva: 2019.03.28.

Szadista szórakozik a budapesti bölcsisekkel

Padokkal torlaszolják el a bölcsisek ajtaját és rajzszögeket ragasztanak a játékaikra. A Ripost információi szerint egy fõvárosi bölcsõde és egy vagy több lakó között dúlhat a harc a belsõkertért. A helyzet odáig fajult, hogy egyesek a gyermekek testi épségében is kárt okoztak volna, ha nincsenek a szemfüles óvónõk.

Megdöbbentő esetek sora árnyékolja be a főváros IX. kerületében található Lepke-lak Családi Bölcsőde apróságainak és munkatársainak életét. A %Ripost% információi szerint az intézményt vezető Geicz-Molnár Szilvia és kollégái évek óta küzdenek a bölcsinek is helyet adó társasház néhány lakójával, akiket borzasztóan zavarnak a gyerekek. Ráadásul valakik mindent megtesznek azért, hogy a hatalmas, zöldülő belsőkertből kiüldözzék a bölcsiseket.


– Hihetetlen ez az egész!

Évekkel ezelőtt a párommal hoztam létre ezt a családi bölcsödét, amiben két kis csoportot vezetünk. Ezekben maximum 7 gyermek lehet, akik 1-3 éves korig vannak nálunk. Amikor elindultunk, rengeteg itt élő volt a segítségünkre, ám olyanok is akadtak, akik rossz szemmel néztek ránk. Miután voltak, akik szóvá tették, hogy hangosak a gyerekek, ezért változtattunk a „menetrenden”, hogy mindenkinek jó legyen. Az új rendszer szerint már nem egyszerre visszük ki a két csoportot, hanem felváltva, a délelőtti órákban – meséli lapunknak Szilvia, aki azt hitte, megoldották a problémát, ám egyre furcsább dolgok történtek.


„Az egyik alkalommal bekopogott az egyik lakó, hogy az udvaron hagyott játékok nagy része eltűnt. A férjem egy apukával gyorsan körbeszaladt a környéken, hátha nyomára bukkan az ellopott játékoknak. Egy részüket szerencsére megtalálták a közeli téren. Ezután jött a következő sokk! Amikor vittük volna ki a gyerekeket a belső udvarra, az ajtónkat eltorlaszolták. Kiderült, hogy vas padokat húztak a kijáratunk elé… Ekkor már egyértelmű volt, hogy valakinek vagy valakiknek nagyon szúrjuk a szemét.” 

Ugyanakkor az elkövetők a héten még messzebbre mentek, a gyerekek szabadtéri játékaira ugyanis pillanatragasztóval rajzszögeket ragasztottak, amivel komoly sérüléseket is okozhattak volna.
„A megszokott időben vittük le az udvarra a gyerekeket.

A kicsik persze rögtön felültek a motorokra és már indultak is velük játszani. Amikor két fiú felpattant a motorokra, akkor vettük észre, hogy valami nincs rendben… Felállítottuk őket és a pelusukból szedtük ki a rajszögeket!  Az volt a szerencsénk, hogy az egyik kislány, akin nincs pelenka, nem a motort választotta, hanem a hintát, ő nagyon megsérült volna. A nevelőink is nagyon megijedtek, félnek lehozni a gyerekeket, mert nem tudják, hogy legközelebb mi vár rájuk az udvaron. Ja, a labdáinkat is szétvágták” – mondja felháborodottan.

Kíváncsi vagy, mi történt ezután? S mit mond a Ripost által megkérdezett ügyvéd a rajzszöges akcióról? Akkor keresd a csütörtöki Ripost napilapot az újságárusoknál!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiderült, ekkor lép be Franciaország a háborúba

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

vg.hu

Meglepő katonai szövetségest talált Oroszország

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

vg.hu

Varga Judit egykori kabinetfőnöke kitálalt a Mandinernek

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

mindmegette.hu

Káoszt hozhat a húsvét a boltokban: a Lidl, az Aldi és a Penny nyitvatartása is érintett

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

"Ha lenne kiben hinni, akkor még ma is élne" – kiderült, ezért halt meg a miskolci lépcsőn Zoltán

INSIDER

Pusztított a tűz Pilisen: percek alatt hatalmas terület állt lángokban

INSIDER

Démon akarta felfalni Tímea lányát: retteg az éjszakáktól a veszprémi család

INSIDER

Dráma Szombathelyen: nyílt utcán élesztették újra a nyugdíjast