INSIDER

SZDSZ-es főnök, a Dk exalelnöke vezényelte a Momentum évértékelőjét

Ezek után nehéz lesz letagadni, hogy a Momentum tényleg az új SZDSZ. Ráadásul minden jel szerint remek kapcsolatokat ápolnak Gyurcsányékkal is.

Jelképerejű volt, ahogy a Momentum évértékelőjén, szombat délután az Európa hajón, a hátsó sorokból Bauer Tamás az SZDSZ korábbi „legendás” vezetője irányította, dirigálta a rendezvényt.

Bauer egy hatalmas táskával érkezett a hajóra, amiből a rendezvény alatt különböző papírokat, programtervezetnek látszó iratokat osztott szét a Momentum legfontosabb embereinek.

Bauer Tamás teli táskával megérkezik a Momentum évértékelő rendezvényére, az Európa hajóra Fotó: RIPOST

Kerpel-Fronius Gábor főpolgármester-helyettes és Fekete-Győr András pártelnök még a színpadról is gyakran keresték Bauer tekintetét, aki nem egyszer egyetértően bólintott.

A Momentum elnöke, Fekete-Győr András beszédet mond a Momentum évértékelőjén. Közben végig a hátsó sorban ülő SZDSZ-DK főnök tekintetét kereste (Fotó: Facebook)

A munkatársának, akinek sikerült bejutni a rendezvényre egyértelmű volt, hogy előre egyeztetett „munkarendről”, szoros együttműködéséről van szó.

Az SZDSZ ikonikus vezetőjének a hátsó sorban foglaltak helyet a momentumosok, hogy jól beláthassa az egész terepet.

Biztató mosolyok vagy nagyobb lendületre buzdító kézmozdulatok.. Bauer végig karmesterként irányított. Foto: RIPOST

Bauer nem egyszer kézmozdulatokkal fejezte ki biztatását vagy nem tetszését a Momentum vezetőinek. Egyértelműen karmester-szerepet játszott. Egy olyan politikai képződmény évértékelőjén amelyik „új politikai generációként” próbálja eladni magát az embereknek.

SZDSZ-től DK-n át a Momentumig

Az a Bauer Tamás vezényelte most a Momentumot, aki éveken át elnökségi tagként irányította az SZDSZ-t. Azt a politikai rohamcsapatot amelyre ma már sokan a rendszerváltás tönkretevőjeként és elárulójaként tekintenek. Ráadásul Bauer, akinek édesapja az ötvenes években a kommunista államvédelem kegyetlenségéről híres kihallgatótisztje volt, az SZDSZ után nyomban Gyurcsány pártjába igazolt át, ahol éveken át a második legfontosabb embernek számított. Néhány kérdésben úgy tett mintha vitatkozna Gyurcsánnyal, de valószínű, hogy mindez csak politikai álcázásul szolgált.

Legújabb pártfeladatként nyilvánvalóan a Momentum felépítését, működtetését, kézben tartását kapta. Bizonyára emiatt mondott le DK alelnöki posztjáról is.

A rendezvényen amúgy a Momentum jövőjéről és politikai víziójáról kevés szó esett, a felszólalók inkább a szokásos sablonszövegekkel már-már mániákusan „orbánoztak” illetve azt mantrázták, hogy a környezetvédelem, a klímaváltozás témáját kizárólagosan magukhoz kell ragadniuk.

Összességében a Momentum évértékelője túlkoros, hiperaktív „tinédzserek” gyülekezetének tűnt, akik gyakran vihognak, de leginkább szelfizni és videózgatni szeretnek. Az első sorban sztárként feszítő Cseh Katalinnal sokaknak volt fontos szelfizni, míg a Bauer Tamással közös fotókat, – ők tudják miért – szemmel láthatóan kerülték.

Amúgy a Bauer Tamás vezényelte évértékelő minden pillanatát rögzítette Cseh Katalin, még egy állványt is elővett. Ahogy az érdeklődőknek elmondta „tananyagot” készít a felvételből, amit minden momentumos aktivistának végig kell majd néznie. A kamerát sosem fordította az SZDSZ-es karmester felé.

Momentumos tananyag lesz az SZDSZ-DK főnök vezényelte rendezvényből.

 

És ezeket olvastad már?