Létrehozva: 2021.02.15.

Székely petíció: hihetetlen módszerekkel sikerült teljesíteni a feltételeket

A székely petíciót nem csak magukért indították a székelyek, 50 millió őshonos kisebbség él Európában. Óriási véghajrával 9 országban sikerült összegyűjteni a szükséges aláírást.

A székely petíció célja, hogy önállóan jussanak kohéziós alapokhoz az őshonos kisebbségek. Ahhoz, hogy a kisebbségi kultúrák megmaradjanak, pénzre van szükség. A székely petíciót a Székely Nemzeti Tanács indította el a nemzeti régiók védelmében. A polgári kezdeményezéssel a kívánt egymillió aláírás már első körben összegyűlt, most a másik feltétel is teljesült, sőt sikerült túlszárnyalni a tervet: 9 országban gyűlt össze a szükséges aláírás!

A székelyek indítottak petíciót az őshonos kisebbségek védelmében (MTI fotó: Henning János)

Döcögősen indult a kezdeményezés

Az egész nagyon döcögősen indult, ugyanis az Európai Bizottság először elutasította, hogy nyilvántartásba vegye a népi kezdeményezést és nem indulhatott meg az aláírásgyűjtés. Arra hivatkoztak, hogy a témában nem kezdeményezhet az EU jogalkotást. A székelyek az Európai Bírósághoz és az Európai Törvényszékhez fordultak, sokáig pereskedtek, de nekik adtak igazat: 2019 májusában végre elindulhatott az aláírásgyűjtés.

A járvány miatt kétszer hosszabbítottak

Az aláírások összegyűjtésének eredeti határideje május 7-e volt, addigra azonban a hét helyett csak három tagállamban jött össze a szükséges számú aláírás. Az Európai Bizottság meghosszabbította a határidőt fél évvel. November 7-ig Horvátországban és Litvániában sikerült még összegyűjteni az aláírásokat, majd az Európai Bizottság a járvány miatt újabb haladékot adott, és ez új lendületet jelentett a kampánycsapatnak.

Ópusztaszer, 2020. augusztus 18.
MTI/Rosta Tibor

A Gerilla.hu csapata Pesty László vezetésével tavaly februárban vette át a székely petíció kampányának lebonyolítását. Akkor még csupán 50 ezer aláírás volt. Internetes felületeket hoztak létre, stratégiákat dolgoztak ki és csupán 3 hét alatt, május 7-re meglett az egymillió aláírás három országból: Magyarországról, Szlovákiából és Romániából.

Aztán hosszú hónapok küzdelmei után révbe ért a székely petíció, 9 országban összegyűlt a szükséges aláírás.

Az európai polgári kezdeményezésről a Lisszaboni Szerződés rendelkezik. Ha egymillió uniós polgár az aláírásával támogat egy javaslatot, akkor az Európai Bizottságnak jogalkotási javaslatot kell előterjesztenie. Feltétel az is, hogy legalább a tagországok negyedében kell csatlakozni a petícióhoz, az Európa parlamenti képviselők létszámának arányában. Eddig 74 ilyen polgári kezdeményezés volt, de eddig csupán 6 esetben sikerült összegyűjteni a szükséges aláírásokat.

Azt, hogy milyen módszerrel szárnyalták túl az elvárásokat, hogyan sikerült aláírásokat gyűjteni a véghajrában, megtudhatod a Ripost7 hetilap keddi számából.

Ez is érdekelhet

origo.hu

A Manchester United szerződést adott Jürgen Kloppnak

origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

borsonline.hu

Nem adja fel, vissza akarja szerezni a vőlegénye Kárpáti Rebekát – videó

ripost.hu

"Nagyon keveset látom, szinte alig beszélünk" - sírva vallott házassági válságáról a TV2 sztárja

mandiner.hu

Sajtóhír: az OBI tulajdonosa megrendezte halálát és Oroszországba menekült

origo.hu

Itt a drámai bejelentés: újabb pusztító fegyvereket kap Ukrajna, kitörhet a világháború

astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek bőséget hoz a Bika hava

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Senkinek sem kell Zámbó Jimmy egykori nyaralója, drasztikus lépésre szánta rá magát a család

magyarnemzet.hu

Nem várt támogatás érkezett Orbánnak, magyar sztárok álltak a politikája mellé

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

„Kevesebb mint egy hónapunk maradt” – Megvakulhat az egyéves Zoé, ha nem műtik meg időben

INSIDER

Nagy bajt okozhat: ha ilyet vettél a SPAR-ban, meg ne edd!

INSIDER

Megrázó képsorok: gázolt a villamos a József körúton, métereket repült az áldozat

INSIDER

Mintha rakéta csapódott volna be – semmi sem maradt az autóból a budapesti baleset után