Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2021.10.05.

Szeméttenger lepte el Budapestet a Naplás-tó környékén

Szemétdombnak használják ismeretlenek Rákosmente egyik legszebb területét. Az illegálisan lerakott szemét hónapok óta egyre csak gyűlik, az illetékesek azonban nem tesznek semmit.

Felháborító állapotok uralkodnak a 16. kerületi Naplás-tó környékén. A Simongát utca és az ezzel párhuzamos földút melletti füves területen már több hónapja rohamosan gyűlik a szemét. Ráadásul mindez éppen a főváros második legnagyobb természetvédelmi területének a határán. Amerre a szem ellát, építkezésből megmaradt törmelék- és egyéb hulladéktengert látunk.

Napról napra több a szemét

Egy fiatal férfi, aki minden nap arra sétáltatja a kutyáját, a szeméthegyek miatt többször is bejelentést tett a Rákosmenti Mezei Őrszolgálatnak, de azóta sem történt semmi.

- „Május végén fogadtam örökbe egy kiskutyát, és elkezdtem arrafelé sétáltatni. Akkor láttam meg először a szemétkupacokat. Biztos vagyok benne, hogy vannak olyan törmelékek is, amik már sokkal régebb óta ott lehetnek, mert már teljesen benőtte őket a gaz„ – mondta a férfi. – Napi szinten sétálunk arra, és azt látom, hogy napról napra mind több szemét bukkan fel. Két napja például egy ágy jelent meg.

Fotó: Olvasói fotó, Metropol

Tudnak róla, mégsem tesznek semmit

A rákosmenti lakosok már többször bejelentették a sorozatos illegális szemétlerakást, ám az illetékesek eddig semmilyen lépést nem tettek, hogy eltakarítsák onnan a hulladékot.

- Az a borzasztó, hogy láttam, amint a mezőőr ott ment el a szemét mellett. Az ő dolga lenne, hogy ezt eltakaríttassa onnan, de nem történik semmi – panaszkodott egy helyi lakos. – Az egyik halom már vagy 10 köbméter lehet. Május óta majdnem a háromszorosára nőtt itt a lerakott hulladék.

Intézkednek, de mégsem

A Metropol a múlt héten megkereste az illetékes Rákosmenti Mezei Őrszolgálatot, akik kérdésünkre az alábbi választ küldték: „Az őrszolgálat mindent megtesz a terület fokozott ellenőrzésére a szükséges intézkedéseket megtesszük.” Egy hét elteltével azonban a helyiek még mindig arról számolnak be, hogy a szeméthegyek továbbra is a helyszínen éktelenkednek.

Börtönnel is büntethetik az illegális szemétlerakást

2021. januártól szigorítottak a szemétlerakással kapcsolatos szabályokon. A vonatkozó törvény értelmében, aki települési hulladékot a közterületen engedély nélkül lerak, köztisztasági szabálysértést követ el, amelynek következménye akár 150 ezer forintig terjedő szabálysértési bírság is lehet. Amennyiben az illegálisan lerakott hulladék valamilyen veszélyes anyagot is tartalmaz (elemet, festéket, vegyszert, hajtógázas flakont), bűncselekmény történik, amely akár öt évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethető.

A Naplás-tó kiemelt természetvédelmi terület

A Naplás-tó Budapest legnagyobb kiterjedésű állóvize Cinkota, Mátyásföld és Rákosliget találkozásánál. A tó és környezete 1997 óta természetvédelmi terület, és környékbeliek kedvelt kirándulóhelye is. A tó és tágabb környezete – beleértve a cinkotai parkerdőt is – Budapest második legnagyobb természetvédelmi területe. A Naplás-tó ökológiai szempontból a főváros egyik legértékesebb területe. A változatos élőhelyen együttesen több, mint 200 madárfajt és 10 védett bogárfajt figyeltek meg, ezen kívül 8 védett kétéltű- és 6 hüllőfaj lakóhelye. Itt található az egyik legnagyobb főváros környéki mocsári teknős populáció is.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

mandiner.hu

Ukrajnában szavaztak a magyarokról – lesújtó a végeredmény

ripost.hu

Emlékszel még Lolára? Így néz ki manapság az egykori tinisztár

hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

mindmegette.hu

Ördög Nóra erre a népszerű magyar ételre bukkant Tajvanon

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából a Kossuth Lajos utcában

ripost.hu

Kitálalt a házassági tanácsadó: innen tudhatod, hogy a kapcsolatod halálra van ítélve

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Szívbemarkoló: így teljesítik a hétévesen elhunyt Dominik utolsó kívánságát

INSIDER

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól

INSIDER

Hornung Ágnes: a kormány 14 éve kiemelt figyelmet szentel a családoknak és a gyermeket vállalóknak

INSIDER

Hátborzongató: váratlan helyen jelent meg Vera rég elhunyt dédanyjának szelleme – fotó