Létrehozva: 2020.08.25.

Szentendrei gyilkosság: vádat emeltek 3 férfi ellen – kiderült, mi történhetett

Vádat emeltek három férfi ellen, akik egy tízmillió forintos adósság miatt megölték és Szentendrén elásták hitelezőjüket – tudatta a Fővárosi Főügyészség közleményben kedden.

A vád szerint egy férfi tízmillió forintot kért kölcsön 2018-ban ismerősétől egy befektetéshez, melynek megvalósításába két társát is bevonta, így mindhárman a későbbi sértett adósai lettek. A hitelező többször próbálta visszaszerezni pénzét, a kölcsönt felvevő azonban csak hitegette, majd elhatározta, hogy két társával megöli a hitelezőt, hogy így szabaduljon meg az adósságtól. A gyilkosság megtervezését és végrehajtását a férfi egyik társa vállalta. Beszereztek egy drótkötelet és Szentendre külterületén előre megásták a sírt.

Fotó: 123RF

A férfi és a gyilkosságot kitervelő társa 2019. május 6-án kocsival Újpestről Szentendrére vitte a sértettet, azzal, hogy ott visszakapja a pénzét, de útközben a férfi által vezetett autóban annak társa hátulról drótkötéllel megfojtotta a hitelezőt. Eközben a harmadik férfi Szentendrén a kiásott gödörnél várakozott, s amikor két társa odaért, elvették az áldozat készpénzét, óráját, nyakláncát, majd elásták.

Az ügyészség az elsőrendű vádlottra az előre kitervelten, aljas indokból elkövetett emberölés tetteseként életfogytiglani szabadságvesztést indítványozott, a felbujtó másod- és a bűnsegéd harmadrendű esetében pedig határozott idejű szabadságvesztést kért, továbbá csoportosan elkövetett kifosztással is megvádolta a három férfit – írja az MTI.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

vg.hu

Alba Aréna: megnyílt Magyarország legújabb sportarénája – fotók

origo.hu

Rengeteg ukrán embert mészárolhatnak le az új ukrán taktika miatt

astronet.hu

Heti szerelmi horoszkóp 2024. április 20-26.: Nehézségeket jeleznek a bolygók

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Ennek a 4 csillagjegynek pénzt és bőséget hoz a Bika hava

magyarnemzet.hu

Az Orbán-gyűlölő Lilu hatalmas öngólt lőtt, ezt nagyon benézte

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

„Minden esése emlékeztet minket arra, hogy fogy az időnk" – Alig merik kivinni az udvarra szülei az izomsorvadásos Ádint

INSIDER

Ezt nem hiszed el: emberi ürülékkel és konyhai szeméttel repül a magyar légitársaság gépe

INSIDER

Rekordgyorsasággal összegyűjtötte a budapestiek ajánlásait Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Menczer Tamás: Néhány óra alatt összegyűlt a 20 ezer aláírás az EP-választásokhoz