Létrehozva: 2021.02.17.

Szentkirályi Alexandra: olyan támogatás vár a fiatalokra, mint még soha

A kormányszóvivő Szentkirályi Alexandra a fiatalokat érintő, 2022-től életbe lépő szja-mentességről beszélt legújabb videójában.

„Bevezetjük a 25 év alatti fiatalok személyi jövedelemadó mentességét” – közölte Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő, aki ennek kapcsán videóban beszélt a részletekről.

Szentkirályi Alexandra fontos, sokakat érintő támogatásról beszélt (Fotó: Szabolcs László / Ripost)

Szavaiból kiderül, ez a támogatás átlagos kereset mellett évi több mint félmillió forint megtakarítást jelent majd a 25 év alatti fiataloknak.

Magyarországon mintegy 1 millió 16 és 24 év közötti fiatal van – legtágabb értelemben ők a kedvezményezettjei az szja-mentességnek. Ezen belül a csak dolgozók – 2019-ben 288 ezren –, és a tanulmányaik mellett munkát vállalók azok, akik 2022. január 1-től közvetlenül profitálhatnak belőle – fogalmaz Szentkirályi Alexandra.

„A válságkezelés középpontjában a munkahelyteremtés és a beruházások ösztönzése áll, valamint a gazdaság-újraindítási akcióterv által is olyan környezetet teremtünk, ahol érdemes dolgozni. Ezért csökkentjük az adókat a fiataloknak is, hogy minél hamarabb önálló lábra tudjanak állni és ezzel is ösztönözzük őket a munkavállalásra. Mindannyian tudjuk, hogy a karrier indulásakor, a családalapítás előtt vagy az otthonteremtés küszöbén, mennyire fontosak az anyagi alapok. A 25 év alattiak szja-mentessége pontosan ezt az időszakot hivatott támogatni” – összegez a kormányszóvivő.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Húsvéti kvíz: Ön tudja a választ az ünneppel kapcsolatos kérdéseikre?

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

life.hu

Tojásfestés akkor és most– hagyományos és modern technikák

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

magyarnemzet.hu

„A City legyőzi az Arsenalt, de bajnok egyik csapat sem lesz”

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

mindmegette.hu

Ti melyik oldalatokon aludtok? Komoly veszélyeket rejt a legnépszerűbb póz

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Baleset érte az Ázsia Expressz stábját a Fülöp-szigeteken

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

"Ha lenne kiben hinni, akkor még ma is élne" – kiderült, ezért halt meg a miskolci lépcsőn Zoltán

INSIDER

Pusztított a tűz Pilisen: percek alatt hatalmas terület állt lángokban

INSIDER

Démon akarta felfalni Tímea lányát: retteg az éjszakáktól a veszprémi család

INSIDER

Dráma Szombathelyen: nyílt utcán élesztették újra a nyugdíjast