Létrehozva: 2021.08.02.

Szentkirályi Alexandra: már több mint 500 ezren kitöltötték a konzultációt

Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő közösségi oldalán osztott meg egy videót, melyben kiemeli: már több mint 500 ezren kitöltötték a nemzeti konzultációt, és mindenkit arra biztat, tegye meg.

Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő Orbán Viktor miniszterelnökhöz csatlakozva a közösségi oldalán tett közzé egy videót, melyben arra kér mindenkit, töltsék ki az újabb nemzeti konzultációt. A kormányszóvivő azt is elmondja: a kérdőívet eddig 547 496-an töltötték ki.

Szentkirályi Alexandra is a konzultáció kitöltésére biztat Fotó: Miniszterelnöki Kabinetiroda
Fontos, hogy közösen döntsünk a járvány utáni életről, a minimálbér-emelésről, a környezetvédelemről, a migrációról, a családi adó-visszatérítésről vagy éppen a gyermekvédelmi törvényről. Hiszen nem mindegy, hogy például a környezetkárosítást a magyar családok, vagy a szennyeződésért felelős nagyvállalatok fizetik meg. A konzultáció jó lehetőség, hogy véleményt mondjunk a minket érintő kérdésekről, arra kérek mindenkit, hogy aki eddig nem küldte vissza, az éljen ezzel a lehetőséggel!” – hangsúlyozza.
A miniszterelnök is a nemzeti konzultáció kitöltésére kéri az embereket, hogy a legnagyobb egyetértésben hozhassák meg a fontos döntéseket.
Orbán Viktor hétfőn közzétett Facebook-bejegyzésében kifejtette: ez a nemzeti konzultáció nem egyetlen kérdésről szól. Érinti a minimálbér emelésének kérdését, szól a családtámogatásokról, a befizetett adó visszatérítéséről, a hitelmoratóriumról, a migrációról és a gyermekek védelméről szóló törvényről is – sorolta. A kormányfő hangsúlyozta: a nemzeti konzultáció a járvány utáni élet szinte összes fontos kérdését érinti. „Hallgassuk meg egymást! Kérem, töltsék ki a nemzeti konzultációt, hogy a legnagyobb egyetértésben hozhassuk meg a hazánk számára fontos döntéseket” – fogalmazott Orbán Viktor.
Tizennégy kérdést tartalmaz a kormány következő nemzeti konzultációja, amelynek válaszait augusztus 25-ig küldhetik vissza az emberek. A kérdések érintik a minimálbér szintjét, a családtámogatásokat, a migrációt, a hitelmoratóriumot és az adókat is. Az első kérdés szerint többen úgy vélik, hogy a járvány után a világ sok tekintetben megváltozott, egy veszélyesebb korszak kezdődött. Magyarországot meg kell erősíteni, hogy meg tudjon felelni az új kihívásoknak. Mások szerint minden újra olyan lesz, mint a járvány előtt, így nincs erre szükség. „Vannak, akik azt mondják, Magyarország megerősítését a minimálbér megemelésével kell kezdeni. A minimálbért 200 ezer forintra kell emelni, mert ez is biztosítja, hogy a gazdasági növekedésből ne csak a vállalatok, hanem a magyar emberek is részesüljenek. Mások szerint erre nincs szükség” – folytatódik a kérdések sora. Egy újabb kérdés szerint vannak, akik azt mondják, Magyarországot úgy lehet megerősíteni, ha alkotmányos védelmet adunk a családtámogatásoknak, a munkát terhelő alacsony adóknak és a nyugdíjaknak, hogy válságok alatt egyetlen kormány se vehesse el azokat az emberektől. Mások szerint erre nincs szükség, a válságok árát fizessék meg az emberek. „Vannak, akik azt mondják, Magyarország megerősítéséhez fontos lenne, hogy arra törekedjünk, Európában Magyarországon legyenek a legkisebbek a munkát terhelő adók. Mások szerint erre nincs szükség, vissza kell térni a Gyurcsány-korszak politikájához, és emelni kellene a munkát terhelő adókat” – a kormány ennek eldöntésére is kéri az embereket. „Vannak, akik azt javasolják, hogy ha sikerül a kormánynak a gazdasági növekedés mértékét 5,5 százalék fölé emelni, akkor a gyermeket nevelő szülők kapják vissza a 2021. évben befizetett adójukat (az átlagbér adószintjéig), mivel ők viselték a legnagyobb terhet a járvány alatt. Mások szerint erre nincs szükség” – szerepel a konzultációban. A kérdések sora úgy folytatódik: „vannak, akik szerint a hitelmoratóriumot 2021 szeptemberétől jövő év júliusáig meg kell hosszabbítani, hogy azok a családok és vállalkozások, melyek rászorulnak, továbbra is felmentést kapjanak a hitel visszafizetése alól. A bankok szerint erre nincs szükség, a hitelmoratóriumot meg kell szüntetni és mindenkinek törlesztenie kell”. „Brüsszel a járvány után újra vissza fog élni a hatalmával, eljárásokat indít hazánk ellen, hogy rákényszerítse a magyarokra az akaratát. Vannak, akik azt gondolják, Magyarországnak vállalnia kell a vitákat, és ki kell állnia az emberekért. Mások szerint Magyarországnak engednie kell Brüsszelnek” – tartalmazza a kérdőív. „Brüsszel új adókat akar ránk kényszeríteni, hogy a multinacionális vállalatok által okozott környezetszennyezés és a klímaváltozás költségeit magasabb rezsiárakon keresztül a magyar családokkal fizettesse meg” – a kormány erről is megkérdezi az emberek véleményét, ahogy arról is: a „Soros György által finanszírozott szervezetek széles körű nemzetközi támadást indítottak Magyarország ellen a gyermekek védelméről szóló törvény miatt. Ez a törvény megtiltja a gyermekekre irányuló szexuális tartalmú propagandát az óvodákban, az iskolákban és a gyermekek számára elérhető médiában.” „Soros György a járvány után újra meg fogja támadni Magyarországot, mert a magyarok ellenzik az illegális migrációt. Vannak, akik szerint ellen kell állni a Soros-szervezetek nyomásgyakorlásának, mások szerint Magyarországnak engednie kell a migrációs vitában” – folytatódik a kérdéssor. Egy újabb kérdés arról szól: „sokak szerint a járványok korában óriási veszélyt jelent, ha mindenki szabadon beutazhat Magyarországra. Fenn kell tartani annak a lehetőségét, hogy újabb járványhullámok felbukkanása esetén járványügyi korlátozásokat lehessen előírni, és a járványok által sújtott országokból csak egészségügyi vízummal lehessen belépni Magyarországra. Mások szerint a járvány véget ért, a szabad beutazás lehetőségét minden országból korlátlanul biztosítani kell.” „A brüsszeli bürokraták és Soros György szervezetei szerint a járvány utáni években fel kell gyorsítani a bevándorlók behozatalát. A tengeri úton érkező migránsokat pedig kötelezően szét kell osztani az európai országok között. Magyarország kormánya nem támogat semmilyen kötelező szétosztást. A kormány álláspontja szerint a járvány után is csak önkéntes alapon lehet befogadni a migránsokat, és nem lehet kötelező módon szétosztani őket az unió országai között” – tartalmazza a konzultáció, és kitér arra is:: „vannak, akik szerint a járvány utáni két évben járványügyi migránsSTOP-ra van szükség. Teljesen le kell zárni a határokat a migránsok előtt, mert újabb vírusmutációkat hurcolhatnak be Magyarországra. A brüsszeli bürokraták szerint nem szabad visszautasítani a járvány idején érkező migránsok befogadását.” A konzultáció úgy zárul: „a járvány idején látható volt, hogy a nemzetközi piacon nagy küzdelem alakult ki a vakcinákért. Vannak, akik szerint a járványok korában meg kell szüntetni ezt a kiszolgáltatottságot, ezért szükség van magyar vakcinagyárra. Mások szerint erre nincs szükség.”

Ez is érdekelhet

origo.hu

Opitz Barbi megvált a hatalmas, göndör hajától

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

hirtv.hu

Nem állnak ki Varga Judit mellett + videó

metropol.hu

Bereczki Krisztián csak gépre kötve tud aludni

mandiner.hu

Ezzel a fotóval mondatná le Orbán Viktort Pankotai Lili (FOTÓ)

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

ripost.hu

Modellkarrierrel kacérkodik Hernádi Judit lánya

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Varga Judit elárulta, mi maradt ki a rendőrségi jegyzőkönyvből

INSIDER

Számos változást hoz a húsvét: mutatjuk a hosszú hétvége legfontosabb tudnivalóit

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

"El sem hiszem, szinte most született" – SMA Tomika iskolás lett

INSIDER

Mentőhelikoptert riasztottak: gyerekeket szállító kisbusz karambolozott - videó

INSIDER

84 ezret fizetett a 4 ezres ebédért - keresik a szigetszentmiklósi étterem pórul járt vendégét

INSIDER

"Nagyon megijedtem" - Szörnyű napokat él át a csontödémás Kevin