Létrehozva: 2021.04.24.

Örömhírt jelentett be Szentkirályi Alexandra, örülhetnek a vendéglátósok

A kormányszóvivő egy teraszon elfogyasztott cappuccino mellől jelentkezett be.

„Túl vagyunk a 3,5 millió beoltott emberen, ma nyithatnak a teraszok, ezzel pedig a régi életünknek egy újabb darabját kapjuk vissza” – üzente Szentkirályi Alexandra a Facebookon.

A kormányszóvivő szintén kiült egy kellemes hangulatú teraszra, ahol egy csésze krémes cappuccinót fogyasztott el.

Szentkirályi Alexandra szerint ez a magyarok közös sikere, amiért mindenkit köszönet illet.

A hazai kommunikációért felelős kormánybiztos elmondta, hogy a kormány mindig is ott állt a vendéglátásban dolgozók mögött, hiszen bértámogatást nyújtottak nekik, hogy minél több munkahely meg tudjon maradni.

„Ez a támogatás a teljes áprilisi és májusi hónapra is járni fog” – jelentette be Szentkirályi.

Folyamatosan zajlik az oltás, a beoltottak száma 3 576 705 fő, közülük 1 552 685 fő már a második oltását is megkapta. 2796 az új fertőzöttek száma, ezzel a járvány kezdete óta összesen 767 190 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 212 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 26 420 főre emelkedett. A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 478 323 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 262 447 főre csökkent. 6737 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 813-an vannak lélegeztetőgépen. A járvány harmadik hullámának tetőzése érzékelhető, de a brit vírusmutáns továbbra is terjed, ezért a védelmi intézkedések betartása változatlanul fontos. A magyar lakosság 36%-a már kapott oltást szemben az uniós 20%-os átlaggal. Az oltást gyorsítja, hogy a regisztráltak már online is tudnak időpontot foglalni a kórházi oltópontokra, jelenleg hétfő, kedd, szerdai napokra, Sinopharm vakcinával történő oltásra. Mától nyitva lehetnek a vendéglátó teraszok és 23 órára módosult a kijárási tilalom.

Miután a beoltottak száma elérte a 3,5 milliót, a vendéglátó teraszok szombaton kinyithatnak. Reggel 5 óra és este fél 10 között lehetnek nyitva. Az itt tartózkodó vendégeknek nem kell maszkot viselni, de a felszolgálóknak igen. Az esti kijárási tilalom 23 órára módosult. Az erről szóló kormánydöntéseket a pénteki Magyar Közlönyben ki is hirdették.

Orbán Viktor miniszterelnök péntek reggeli nyilatkozatában bejelentette a 4 millió beoltott után várható újraindítási lépéseket is: megnyitják a szolgáltatások széles körét azok előtt, akiknek van védettségi igazolványuk. Megnyílhatnak a színházak, a tánc- és zeneművészeti események, a cirkusz, az edző- és fitnesztermek, a jégpályák, az állatkertek, a fürdők és uszodák, a játszóházak, a sportesemények, a kalandparkok, és kinyithatnak a szállodák, az éttermek belső helyiségei is. https://koronavirus.gov.hu/cikkek/orban-viktor-szombaton-nyithatnak-teraszok-

Felhívjuk a figyelmet, hogy a brit vírusmutáns továbbra is napi több ezer embert fertőz, ezért az általános óvintézkedések és higiéniai szabályok betartása továbbra is elengedhetetlen. A közösségi terjedés megfékezése érdekében továbbra is kerüljük azokat a helyeket, ahol zárt térben sokan vannak, lehetőleg tartsuk a szociális távolságot, gyakran és alaposan mossunk kezet! Akinél külföldi tartózkodás vagy egyéb ok miatt hatósági házi karantént rendeltek el, az szigorúan tartsa be! Akinek tünetei vannak, az ne menjen közösségbe, hanem maradjon otthon és telefonon értesítse háziorvosát! Az otthonukban gyógyuló enyhe és középsúlyos tüneteket mutató koronavírusos betegek kezelésére felírható és ingyenesen kiváltható a Favipiravir gyógyszer, amely megakadályozza a tünetek súlyosabbra fordulását. https://koronavirus.gov.hu/cikkek/emmi-favipiravir-felirasan-embereletek-mulhatnak

Minden Magyarországon alkalmazott vakcina hatásos és biztonságos, és védelmet ad a koronavírus-fertőzés súlyos lefolyása ellen. Az uniós beszerzésből 5 gyártótól várunk 24 millió adag vakcinát: Pfizer-BioNTech, Moderna, AstraZeneca, Janssen, Curevac, ezekből eddig csak a Pfizer, a Moderna, az AstraZeneca és a Janssen rendelkezik uniós engedéllyel és kezdte meg a szállítást Magyarországra. Mivel a brüsszeli beszerzésből kevés vakcina érkezik és lassan, Magyarország 3,5 millió ember oltásához elég kínai és orosz vakcinát is vásárolt. A kínai Sinopharm oltóanyagból eddig 1,1 millió adag, az orosz Szputnyikból 1,3 millió adag vakcina érkezett. https://koronavirus.gov.hu/cikkek/magyarorszagra-erkezett-vakcinak-tipusa-es-mennyisege-11

Ez is érdekelhet

origo.hu

Együtt töltötte az estét A Nagy Ő és a Házasság első látásra két legmegosztóbb szereplője

origo.hu

A HVG által megszerzett rendőri jelentés drámaian részletezi, Magyar Péter hogyan kínozta Varga Juditot

borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

hirtv.hu

Háború Ukrajnában és Izraelben – Egyedül Ukrajna nem ítélte el az oroszországi vérengzést

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

mandiner.hu

Íme, az öt legerősebb állítás Varga Judit Hajdú Péternek adott interjújából

origo.hu

Megható sorokkal üzent a barátjának Tóth Gabi

astronet.hu

A Szeretet angyala vigyáz ránk március 26. és 30. között

ripost.hu

Olyat találtak az ellenőrök az egyik KFC konyhájában, azonnal bezáratták

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

Ismét tetten érték az uniós pénzek ellen lobbizó baloldalt

INSIDER

Terrorpánik Európában: Zárják a német határokat, stadionok elleni dróntámadásoktól tartanak

INSIDER

Különleges akciót jelentett be az Élelmiszermentő Központ: több száz rászoruló családot segítenek húsvétkor

INSIDER

Gyászol a Magyar Közút: "Már indultak volna, amikor megtörtént a tragédia"

INSIDER

Pizsamában tűnt el egy néni a XIX. kerületből, szerettei rettenetesen aggódnak érte

INSIDER

Kiadták a riasztást, brutális, ami az országra vár