Létrehozva: 2018.11.02.

Szép időben emlékeztek elhunyt szeretteikre a magyarok

Idén négynapos lett a halottak napi megemlékezés, sokan már tegnap, Mindenszentekkor kilátogattak szeretteik sírjához. A szép idõben az emberek szívesebben tették rendbe a régen látogatott vagy az utóbbi napokban levelekkel borított sírköveket.

A rutinosabbak reggel 8-9 óra felé mentek ki Mindenszentekkor a temetőbe, hogy elkerüljék a 10 órától érkező tömeget. A rendőrség komoly jelenlétet ígért, s bizony az Új köztemetőnél és a Farkasréti temetőnél is rendezetten haladtak az emberek és az autósok is, nyoma sem volt káosznak, idegeskedésnek, lökdösődésnek. Bent számos rendőrautó cirkált, a sírok között pedig gyalogos rendőrök járőröztek.

Szentendréről reggel 9 órára érkezett a Farkasréti temetőbe Czimbalmos Lenke. Édesanyját és nagyszülei sírját látogatta meg. – „Direkt korán jöttem, mert el akartam kerülni a tömeget, ami a szép idő miatt a szokásosnál is nagyobb lehet” – mondta lapunknak a nő, aki szerint minden nap sokan jönnek majd ki, mert az előrejelzések szerint jó darabig nem lesz eső és marad a 20-22 fok körüli legmagasabb hőmérséklet. Az elmúlt napok barátságos időjárása a hét eleji esőzés nyomait is felszárította a temetőkben, ahol kedden-szerdán még sokan a sáros területeket kerülgették. A csapadékmentes estéken szépen világítanak a sírokon az elektromos gyertyák, illetve a tűzbiztos helyre tett mécsesek.

Schrott Tibor felesége és elhunyt ismerősei sírját látogatta meg. – „Februárban hunyt el életem párja, gyakran jövők ki hozzá a temetőbe. Szabó Magda sírjánál is megemlékezem, aki egy ideig a szomszédom volt.

A szép időben az emberek szívesebben teszik rendbe elhunyt szeretteik rég nem látogatott vagy az utóbbi napokban lehullott levelekkel befedett sírjait. Hankiss Ilona is ezen a véleményen van, aki elhunyt szülei sírjához ékezett. – „Ritkán járok ki, mert úgy érzem, lélekben velem vannak, de most jólesik itt lenni, rendezgetni a sírt. Úgy döntöttem, a hozott virágokat is majd csak azután teszem ki, ha elment a tömeg.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiderült az igazság Kucsera Gábor és Tápai Szabina házasságáról

borsonline.hu

Elfogadta a parlament: teljes mértékben betiltják a cigaretta árusítását

vg.hu

Ingatlan-kisajátítás: áll a bál Józsefvárosban – előkerült egy videó, ami mindent megváltoztat

vg.hu

Történelmi eső mosta le a térképről Dubajt

origo.hu

Keményen nekimentek Berki Mazsinak

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Elárasztotta a lakótelepet a víz ebben a nyugat magyarországi megyében, ezt tették a lakók

INSIDER

Gyereket keresnek a veszprémi rendőrök, senki sem tudja, hol lehet

INSIDER

Baleset történt Győrben: halálgömbből zuhant a mélybe a motoros

INSIDER

Újabb milliomosa van Magyarországnak: hatalmas összeget nyert egy szerencsés