Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2020.03.11.

Szerdán szembenéznek az ukrán kapitánnyal az áldozatok hozzátartozói

Eljött az a nap, amikor a 27 ember életét követelő katasztrófa felelősének a szemébe nézhetnek a Hableány áldozatainak hozzátartozói a Pesti Központi Kerületi Bíróságon. Van, aki már alig várja, és olyan is, aki inkább otthon marad, mert annyira forr benne az indulat.

„Belátja-e a hibáját a 65 éves kapitány, vagy tagadni fog körömszakadtáig? Ezt nem tudom! Bármi megtörténhet„ – latolgatta dr. Sógor Zsolt, a Hableány tulajdonosát képviselő ügyvéd a szerdai tárgyalással kapcsolatban.

A 28 ember életét követelő tömegkatasztrófa tavaly májusban történt, és az ügyészség szerint a Viking Sygin kapitánya, Jurij C. a felelős érte, aki azóta is azt hajtogatja körömszakadtáig, hogy nem tehet a balesetről. Pedig minden szakértői vélemény ennek az ellenkezőjéről szól, sőt ő maga is azt írta a fiának: „Nem láttam, nem vettem észre”.

Fotó: Mónus Márton / MTI

Mármint a Hableány városnéző sétahajót, melyet 2019. május 29-én este 9 után néhány perccel egyszerűen maga alá gyűrt a Viking Sygin szállodahajóval. A kishajó két fős személyzete és 26 koreai utasa hullámsírba veszett, mindössze hét szerencsés turista menekült meg. A vádirat egyértelműen fogalmaz a felelősséget illetően: Jurij C. mintegy öt percen át nem figyelt oda az általa vezetett monstrum műszereire, és hiába állt a szolgálatában a modern hajózási technika minden vívmánya, nem kerülte el az ütközést. Hiszen észre sem vette a másik hajót, amit pedig szabad szemmel is láthatott volna – ha a Dunára néz.

Fotó: Facebook

”Személy szerint már alig várom, hogy végre a tárgyalóban találkozzunk. Szeretnék a szemébe nézni annak az embernek, aki azt állítja, hogy nem terheli felelősség ezekért a borzalmakért. Saját fülemmel szeretném hallani a válaszát, és közben figyelni az arcát! Bűnös, vagy nem bűnös? – fogalmazott a Ripost-nak dr. Sógor Zsolt. – Remélem a Viking cég képviselői is ott lesznek, és nem tudnak majd kibújni a kérdések elől. Tárgyalunk velük a kártérítés ügyében, ám a részletekkel kapcsolatban titoktartási nyilatkozat köt. Annyit elárulhatok, hogy olyan érzésem van, mintha két különböző balesetről beszélnénk. A Hableány üzemeltetője a maga részéről és erejéhez mérten kártalanította két munkatársuk családját, de mindkét esetben ennél jóval komolyabb kárigényről van szó.

Fotó: MTI

Úgy tudjuk, az összes áldozat hozzátartozóját, sőt a túlélőket is megidézték a szerdai tárgyalásra, de csak a néhai Pethő János, a Hableány matrózának élettársa és fia megy el.

„A szerettük gyilkosának a szemébe akarnak nézni, és kíváncsiak, hogyan fog elszámolni a történtekkel – árulta el képviselőjük, dr. Magyar György.Emellett természetesen a polgári jogi kárigényünket is beterjesztjük.

Erre készül a néhai Lombos László kapitány lányát képviselő dr. Gulyás Krisztián ügyvéd is.

”Az ügyfelem, Orsolya képtelen eljönni, még dúl benne a düh, nem tud a kapitány szemébe nézni – fogalmazott az ügyvéd. – „A balesettel kapcsolatban csak arra tud gondolni, hogy jött valaki, aki megölte a mindaddig fiatalos és egészséges apját. A többi körülmény érthető módon nem érdekli. Én szerettem volna, hogy ott legyen, hadd lássa Jurij C., kit tett árvává, de beláttam: ezt nem kérhetem tőle, hetekre kiborulna ismét. Nagyon felkavarták a történtek. Amúgy is nagyon hullámzó a hangulata, a gyászfolyamat nem fejeződött még be. Őszintén szólva, így nem is lehet elgyászolni valakit, amikor folyamatosan felelevenedik a halála és annak értelmetlensége.”

A koreai áldozatok hozzátartozóit és képviselőit is megidézték a szerdai tárgyalásra, de úgy tudjuk, nem jönnek el, egy magyar ügyvéd képviseli majd őket.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ismert édesanyjával fotózták a Next Top Model Hungary sztárját - képek

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

borsonline.hu

Micsoda fotó! Menyasszony lett Liptai Claudia kislányából, Pankából

hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

life.hu

Ha egyetlen kozmetikumot használsz lefekvés előtt, ez legyen az

magyarnemzet.hu

Gyűlöletcunami és lincshangulat Magyar Péter vidékjárásán + videó 

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

mindmegette.hu

Ezért fáj a fejünk a hidegfronttól, és ezek az ételek segíthetnek rajta

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól

INSIDER

Hornung Ágnes: a kormány 14 éve kiemelt figyelmet szentel a családoknak és a gyermeket vállalóknak

INSIDER

Hátborzongató: váratlan helyen jelent meg Vera rég elhunyt dédanyjának szelleme – fotó

INSIDER

„Sajnos a legrosszabbra is fel kell készülnünk” – Kétségbeesetten keresik a 46 éves marcali családapát