Létrehozva: 2020.07.01.

Szerdától óriási változások jönnek – autósok, nyugdíjasok, figyelem!

Sokszor újévkor sem változik annyi minden, mint most július 1-jével. Bizonyára többen nem örülnek annak, hogy július 1-jével megszűnik az országban az ingyenes parkolás, ám így könnyebb lesz üres helyeket találni. A dolgozó nyugdíjasok zsebében pedig sokkal több pénz marad a kedvezőbb adószabályok miatt. A Ripost összegyűjtötte, milyen változásokra kell készülni.

1. 10 milliárd forint marad a dolgozó nyugdíjasok zsebében

Július 1-től minden dolgozó nyugdíjasra érvényesek lesznek a kedvező adószabályok, így a megbízási szerződéssel dolgozóknak sem egészségbiztosítási, sem nyugdíjjárulékot nem kell fizetniük. Így 14 százalékkal nő a jövedelmük. A tehercsökkentés idén fél év alatt tízmilliárd forintot hagyhat az érintettek zsebében – közölte Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára.

2. Megszűnik az ingyenes parkolás

A kormány a koronavírus-járvány miatt döntött arról, hogy az ország egész területén ingyenessé teszi a parkolást. A cél az volt, hogy kevesebben legyenek a tömegközlekedésben, akadályozva a járvány terjedését. Mivel a járványhelyzet már nem indokolja mindezt, július 1-jével megszűnik az ingyenesség, de éjfélig még díjmentes a parkolás.

20200625 Budapest – XIV. kerület
Budapest
Végh István (VI)
Bors

3. Újraindul a Sikló, kinyitnak a BKV múzeumai

A Budavári Sikló szerdától újra jár. A járványügyi veszélyhelyzet elmúltával a BKV múzeumai is megnyitnak, július 1-től várják a közösségi közlekedés története iránt érdeklődőket a Deák téri Földalatti Vasúti Múzeumban és a szentendrei Városi Tömegközlekedési Múzeumban is.

Budapest, 2020. március 2.
Utasok a Budavári Siklón 2020. február 29-én. A világ második siklóját százötven évvel ezelõtt, 1870. március 2-án helyezték üzembe. Gróf Széchenyi Ödön 1867-ben a franciaországi Lyonban látott példa nyomán javasolta, hogy a budai Várhegy Duna felõli oldalán építsenek kötélvontatású hegyi vasutat. A 24 fõ befogadására alkalmas sikló alsó állomása a Clark Ádám téren, az Alagút mellett, a felsõ a Várban, a Szent György téren van. A lépcsõzetesen egymásra épült három elembõl álló két kocsi, az északi pályán futó BS1 „Margit” és a délin futó BS2 „Gellért” egy másodperc alatt másfél métert tesz meg a 95 méter hosszú, 50,55 méter szintkülönbséget leküzdõ, 30 fokos lejtésszögû pályán.
MTI/Szigetváry Zsolt

4. Megszűnik az egészségügyisek ingyenes utazása

Az egészségügyi dolgozók július 1-től, szerdától csak érvényes jeggyel vagy bérlettel utazhatnak a BKK járatain. Ezen kívül a legtöbb településen szintén megszűnik, vagy már meg is szűnt a helyközi utazás lehetősége július 1-jétől.

Budapest, 2020. június 15.
MTI/Balogh Zoltán

5. Megszűnik az ingyenes budaörsi Tesco-busz

A busz több mint tíz éven át szállította a hipermarketbe a vásárlókat a környékről. Az áruház korábban már több járatnál döntött a megszüntetés mellett, többek között a jászberényi, a nyírbátori, az oroszlányi, a siófoki, a székesfehérvári, a salgótarjáni, a szarvasi, a csepeli, a mohácsi, és Budapesten a Váci úti áruházba sem lehet már eljutni így.

6. Rövidebb idő alatt kell számlát adni

A számla kiállítási idő eddig 15 nap volt, ami most július 1-től 8 napra változik. Fordított adózási ügyleteknél marad a 15 nap. Alapesetben a számlát a termékértékesítés vagy a szolgáltatás teljesítését követően, az Áfa-törvény szerinti teljesítéséig de legfeljebb az attól számított meghatározott időn belül ki kell állítani.

Fontos változás, hogy július 1-től minden, belföldi adóalanyok közötti ügyletről készített számláról adatot kell szolgáltatni az adóhatóság részére. A jelentős többletadminisztráció a kézi számlatömbhöz ragaszkodó vállalkozóknak okozhat problémát.

7. Számos nemzetközi vonat újraindul

Július elsejétől számos környező országgal újraindul a nemzetközi vasúti közlekedés, Ausztria és Németország felé pedig növekszik a jelenleg közlekedő járatok száma. Zajlanak az egyeztetések a külföldi vasútvállalatokkal és a technológiai előkészületek is folyamatban vannak.

Az arcmaszk viselésének szabályai egyes országokban eltérhetnek, a magyarországi szakaszon a kormányrendeletnek megfelelően továbbra is kötelező a szájat eltakaró maszk vagy sál viselése.

Július elejétől ismét 2 óránként járnak a nagysebességű vonatok Németországba és a Budapest-Bécs útvonalon. Július 2-től már minden railjet vonat közlekedik. Zágrábba napi két pár vonattal indult a forgalom. Az Adria vonatpár az idei nyári szezonban nem közlekedik.

Szlovákia: Júliustól Kassa és Budapest között újra teljes útvonalán haladhat a Rákóczi és a Hernád InterCity, de pályaépítés miatt módosított menetrenddel.

Szlovénia: a Citadella IC Ljubljanán át Koperig megy, az Istria vonatpár az idei nyári szezonban nem közlekedik.

Románia: A Corona IC július elejétől jár Nagyváradon, Kolozsváron, Csíkszeredán át Brassóba, és újraindulnak a vonatok a Békéscsaba-Arad útirányon, így Bukarest, Brassó, Nagyszeben, Temesvár is elérhetővé válik.

Szerbia: újraindul Szabadkára és Újvidékre a vonatközlekedés, de szerb pályaépítések miatt nem járnak a nemzetközi vonatok Belgrád felé.

8. Fél évvel nő a nyugdíjkorhatár

A nyugdíjkorhatár 64 évről 64 év 183 napra nő. Ennek következtében a korhatár betöltése alapján az 1956. első félévében születettek igényelhetik az öregségi nyugdíjukat 2020. július 1-jétől.

Az 1956. második félévében születettek csak 2021. január 1-jétől lesznek jogosultak öregségi nyugdíjra az életkoruk alapján.

9. Összevonják a járulékokat

Nem lesz több a fizetnivaló, csak egységes lesz: összeolvad július 1-jétől a nyugdíjjárulék, a természetbeni és a pénzbeli egészségbiztosítási járulék, valamint a munkaerőpiaci járulék, az új egységes járulék, azaz a társadalombiztosítási járulék mértéke 18,5 százalék.

10. Megalakul a hulladékrendészet, vagyis az országos „szemétkommandó”

Hulladékrendészetet állít fel a kormány a tervek szerint július 1-jétől, hogy megfékezze az illegális szemétlerakást és a hulladékgazdálkodási szabályok megsértését. A hulladékrendészeket a természetkárosító hulladéklerakók ellen vethetik majd be, és arra is feljogosítanák őket, hogy tettenérés esetén kényszerintézkedéseket alkalmazzanak. Korábban a Ripost is írt már a problémáról.

Olcsva, 2020. június 27.
A Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság munkatársai szétválogatják a Szamos áradásával Romániából érkezett kommunális hulladékot és a természetes uszadékott a kiemelés után a folyó partján kialakított kármentesítő helyen, Olcsván 2020. június 26-án.
MTI/Balázs Attila

Ma zárva lesznek a kórházak, orvosi rendelők, patikák A magyar egészségügy napja (másik nevén Semmelweis-nap vagy Semmelweis Ignác-nap) egy 1992 óta, minden év július 1-jén megtartott ünnepnap Magyarországon. 1818-ban ezen a napon Budán, a Tabánban született Semmelweis Ignác magyar orvos, az „anyák megmentője”, aki kiemelkedő szerepet játszott a gyermekágyi láz leküzdésében. Zárva lesznek a gyógyszertárak, a háziorvosi rendelők és a szakrendelők is július 1-jén. Ügyeleti rend lesz az egészségügyi ellátásban, így a háziorvosi és a kórházi ellátásban is. Az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet tájékoztatása szerint a folyamatos gyógyszerellátást a legtöbb településen ügyeleti vagy készenléti rend szerint biztosítják ezen a napon. Az egyes munkaszüneti napokon is nyitva tartó gyógyszertárak a szokásos munkaszüneti munkarendjük szerint vagy a rövidített nyitva tartásnak megfelelően lesznek elérhetők.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

"Eredeti cicije van?" – kikérdezte barátja a Házasság első látásra szereplőjét

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

mindmegette.hu

Káoszt hozhat a húsvét a boltokban: a Lidl, az Aldi és a Penny nyitvatartása is érintett

mandiner.hu

Magyar Péter, a baloldal bántalmazó Messiása

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Brutális felvételek kerültek elő a moszkvai terrortámadás megkínzott vádlottjairól

origo.hu

Levetkőzött Ördög Nóra - videó

mindmegette.hu

Tuti trükk a főtt tojás pucolásához: így biztosan nem ragad a héjhoz a fehérje

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„Mi bajotok van?” — MC Hawer kiakadt a Házasság első látásra bombázóira

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

Ismét tetten érték az uniós pénzek ellen lobbizó baloldalt

INSIDER

Terrorpánik Európában: Zárják a német határokat, stadionok elleni dróntámadásoktól tartanak

INSIDER

Különleges akciót jelentett be az Élelmiszermentő Központ: több száz rászoruló családot segítenek húsvétkor

INSIDER

Gyászol a Magyar Közút: "Már indultak volna, amikor megtörtént a tragédia"

INSIDER

Pizsamában tűnt el egy néni a XIX. kerületből, szerettei rettenetesen aggódnak érte

INSIDER

Kiadták a riasztást, brutális, ami az országra vár