Létrehozva: 2018.03.23.

Szexbotrány a fociakadémián: részletek szivárogtak ki

A vád szerint egy tanár több tizenéves fiút is zaklatott, sõt akadt, akivel szexuális kapcsolatot létesített.

Hiába gyülekeztek tegnap az érintettek, elnapolták a tárgyalást a vádlott kérésére. A tanárnak ugyanis meghalt a bátyja, gyomorprobléma és láz gyötri. Négy fiatalkorú, tizenéves fiú szexuális zaklatás miatt tett panaszt a tanár ellen, aki a vád szerint két oktatási intézményben szedte áldozatait.

A fociakadémia mellett egy gimnáziumnak két-két növendékét molesztálta a férfi a vádak szerint, a pedagógus mindkét iskolában tanított. Ráadásul a négy megkörnyékezett áldozat közül kettőnél állítólag aktus is történt.

A sértettek tanúja többek között az a tanárnő is, aki a vádlottal együtt dolgozott mindkét intézményben. Õ fogott gyanút, a fiúk neki panaszolták el a történteket, ezt követően indult meg az eljárás. A tanárt tavaly január 13-án, az ellene tett feljelentés másnapján elvitték a rendőrök, fél évet előzetes letartóztatásban töltött, június vége óta szabadlábon védekezik.

Az ügyészség decemberben emelt vádat a 41 éves pedagógus ellen, többrendbeli szexuális kényszerítés bűntette, kiskorú veszélyeztetése miatt. A maximális kiszabható büntetése 12 év börtön.

A vádirat szerint a férfi a hivatásából adódó kötelezettségeit megszegve, a tanár-diák kapcsolaton túlmutató bizalmi viszonyt alakított ki több tanítványával, majd szexuális célzattal és jelleggel közeledett feléjük– áll az ügyészség korábbi közleményében.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szoboszlai kezdett, de a Liverpool nem tudott csodát tenni az Európa-ligában

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

vg.hu

Oroszország építi a szankcióbiztos kereskedelmi útvonalakat

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

magyarnemzet.hu

Gyűlöletcunami és lincshangulat Magyar Péter vidékjárásán + videó 

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

mindmegette.hu

Olcsó, használt műszaki cikket keresel? A Media Markt polcain is találsz majd ilyet

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Megtörten nyilatkoztak a szülők: patkány harapta össze kiságyában a csecsemőt Pest vármegyében

INSIDER

Hátborzongató, ami a tragédiák sújtotta óbudai ház lakóival történt: Tóth Veráék azonnal elköltöztek

INSIDER

Csekkold le most, hogy be vagy-e jelentve!

INSIDER

Meddig tart még ki a rossz idő? Pokoli híreink vannak a következő napokra