Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2020.12.21.

Szexelő vendégeit kukkolta rejtett kamerával a pajzán balatoni vendéglátó

Vendégeinek rejtett kamerás megfigyelése, valamint gyermekpornográf felvételek tárolása miatt vádat emelt és végrehajtandó szabadságvesztést indítványozott az ügyészség egy balatoni szállásadó ellen – tájékoztatta a Somogy Megyei Főügyészség hétfőn az MTI-t.

Az 52 éves férfi összesen 17 vendégét figyelte meg 2019 áprilisa és júliusa között. Az egészet úgy kivitelezte, hogy a fürdőszobák falába fúrt lyukakba csőkamerákat helyezett el az apartmanokat összekötő szervízfolyosóról.

Fotó: Shutterstock

Így nemcsak láthatta, hanem rögzítette is, amint vendégei a toalettet használják, zuhanyoznak, betétet cserélnek, szexuális tevékenységet végeznek. A férfi akkor bukott le, amikor két vendég a mosógépnek kihagyott helyen, a csempe fugájában észrevette a lyukakat és a nyílásokban mozgó kamerát, majd értesítette a rendőrséget.

A rendőrök lefoglalták a vádlott adathordozóit, amelyeken több mint 400, gyerekekről készült pornográf tartalmú képet is találtak.

Az ügyészség jelentős érdeksérelmet okozva elkövetett tiltott adatszerzés, valamint gyermekpornográfia miatt emelt vádat a férfi ellen és 3 év 6 hónap végrehajtandó börtönbüntetés kiszabását kérte a bíróságtól arra az esetre, ha az előkészítő ülésen beismeri a bűnösségét.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Migránsok okozták balesetet a Liszt Ferenc repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt - fotó

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

mindmegette.hu

Közel 100 új dolgozóra van szüksége a magyar Aldinak: ekkora fizetést ígérnek az újaknak

hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

vg.hu

Mobilfox: kiderült, kinek köszönhető a Deák téri pénzhullás

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

mindmegette.hu

Megszakad a szív: Vilmos herceg fakanalat ragadott, de közben is feleségéért aggódott

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

ripost.hu

Kiszivárgott: sürgősen költözne Katalin hercegné, az is kiderült, hová!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól

INSIDER

Hornung Ágnes: a kormány 14 éve kiemelt figyelmet szentel a családoknak és a gyermeket vállalóknak

INSIDER

Hátborzongató: váratlan helyen jelent meg Vera rég elhunyt dédanyjának szelleme – fotó

INSIDER

„Sajnos a legrosszabbra is fel kell készülnünk” – Kétségbeesetten keresik a 46 éves marcali családapát