A koronavírus-járvány második hulláma miatt az euróövezet gazdasága nehéz helyzetbe került, Soros György viszont ezt helyzetet kihasználva ismét elővette korábbi ötlete, az örökkötvény bevezetésének lehetőségét, amely elfogadása esetén örökre adósságba verné Európát és megnyitná az utat a végeérhetetlen migránsáradat előtt. Brüsszel célja, hogy az uniós költségvetéssel zsarolja azokat az országokat, amelyek nem állnak be a sorba és elutasítják a migránsok betelepítését. A legújabb tervek szerint ráadásul ingyen lakást, állampolgárságot és szavazati jogot is adnának a migránsoknak. Közülük legalább 34 milliót szeretnének uniós állampolgárrá tenni. Magyarország ellenáll ezért Brüsszel újabb kötelezettségszegési eljárást indított pénteken a migrációs veszélyhelyzet miatt. Közben az unió illetékes hivatalai csak halogatják a döntést az első koronavírus-vakcina engedélyezéséről, miközben az EU-ból kilépett Nagy-Britanniában jövő héten már kezdik az oltókampányt.
Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában pénteken arról beszélt hogy az Európai Unió továbbra is eltökélt a Soros-terv megvalósításában. Brüsszel célkitűzése 34 millió migráns betelepítése, akik nem csak lakást, szociális segélyt és állampolgárságot kapnának, hanem szavazati jogot is. A miniszterelnök ismét kiemelte, hogy Magyarország továbbra sem hajlandó engedni a brüsszeli nyomásnak és a magyar kormány nem fog migránsokat befogadni. Az Európai Unió mint korábban már oly sokszor, most is a zsarolás eszközéhez nyúl és a költségvetési tárgyalásokat kihasználva egy világjárvány közepén akarja rákényszeríteni Magyarországra a migránsok befogadását. Orbán Viktor ezzel kapcsolatban megjegyezte, hogy a mostani EU-s intézkedések is ezt a célt szolgálják és erre próbálnak meg jogalapot teremteni. A miniszterelnök szerint szintén nincs semmi meglepő abba, hogy az unió szavazati jogot és lakást akar adni a migránsokat, hiszen a baloldal így akar új szavazókat szerezni és több tízmillió szavazatot vásárolni. Az is tisztán látszik, hogy míg ezzel a Soros-tervvel a baloldal nyerni tudna, az összes ország veszítenie, mivel teljesen átalakulna az európai és a magyar kultúra is, megszűnnének a keresztény értékek. Brüsszel a járvány árnyékában próbálja meg ismét átverni az egyszer már elbukott Soros-tervet és ebbe beletartozik az Európai Bizottság legújabb migrációs akcióterve is. Az unió vezetői már többször kimondták, hogy bevándorló kontinenssé akarják tenni Európát, a radikális baloldal pedig a nyílt társadalom mesterséges megalkotásán dolgozik. A világjárvány miatt a migránskérdés ma már kevesebb nyilvánosságot kap, ezt próbálja meg Brüsszel kihasználni a tervek elfogadtatására.Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért is felelős államtitkára szerint 2015 óta változatlan a helyzet, a bevándorlás továbbra is életveszélyt jelent a terrortámadások miatt, erre pedig az utóbbi időben Franciaország után Ausztriában és Németországban is volt példa. November végén jelent meg az Európai Bizottság legújabb migrációs terve. Jól látszik, hogy ez mennyire összehangolt akció volt abból is, hogy Soros azonnal cikket jelentetett meg a Project Syndicate-en, amely saját üzenőfalának tekinthető. Soros György még a koronavírus járvány első hulláma idején mutatta be az örökkötvényt, mint fogalmat. A koronavírus-járvány miatt komoly zsugorodásra számítottak a szakértők az euróövezetben, abban pedig a közgazdászok egyetértettek, hogy a gazdaságági problémáknak nem belső okai, hanem külsők vannak, így a megoldás a termelő, szolgáltató infrastruktúra megőrzése és a keresletet ösztönző támogatások jelenthetik. Mindez viszont rengeteg tőkébe kerül, Soros György pedig érezte, hogy lehetőség nyílt számára és azt javasolta, hogy az Unió vegyen fel egy 1000-1500 milliárd eurós hitelt, amely kamatát határozatlan ideig fizetni kellene, vagyis gyakorlatilag örökre eladósítaná az unió országait. Az ilyen kollektív terv pedig arra ösztönözné az országokat, hogy még inkább elinduljanak az Európai Egyesült Államok irányába és létrejöjjön az úgynevezett nyílt társadalom és a multikulturális Európa, amely végleg elfelejti a keresztény és konzervatív értékeket. Ezt az ötletet úgy tűnt egy időre elfelejti az Európai Unió, most a koronavírus-járvány második hulláma alatt viszont ismét terítékre került. Soros viszont maga is bevallotta, hogy terve eddig azért nem tudott megvalósulni, mert Magyarország megvétózta az uniós költségvetést és a helyreállítási alapot. Amennyiben viszont sikerülne a tőzsdespekuláns örökkötvényről szóló tervét az EU legmagasabb döntéshozatali szintjén keresztülvinni, akkor az könnyen az eddig ismert Európa végét jelenthetné. Megnyílna az út a korlátlan migránsáradat előtt, amely ország pedig ebből nem kér, azt keményen szankcionálni fogják, ezzel beleszólva a szuverén államok belügyeibe. Az örökkötvény elsődleges célja pedig nem a koronavírus által nehéz helyzetbe kerülő európai gazdaság segítése, hanem az európai keresztény kultúra háttérbe szorítása, fokozatos leváltása a multikulturalizmusta és a radikális baloldal szavazótáborának migránsokkal való duzzasztása. Brüsszel legfrissebb tervét egy harmincoldalas dokumentumban írja le, amely négy területen próbálja meg előremozdítani a befogadó országok és az érkező migránsok közötti együttműködést. Ezek a területek az oktatás, a munkavállalás, az egészségügy és a lakhatás. A sorosista baloldal egy olyan közeget próbál meg teremteni, ahol a migránsoknak egyszerűbb és jobb lesz az élete az európaiaknál, sok esetben mindezt munka nélkül. Azt, hogy Brüsszel milyen agresszív módon és villámgyors tempóban akarja keresztülvinni a tervét, jól mutatja, hogy pénteken már be is jelentették, újabb kötelezettségszegési eljrárást indítanak Magyarország ellen, azért, mert a migrációs veszélyhelyzet kihirdetésével az ország sikeresen védi a határait. Magyarország határait idén eddig több, mint 38 ezren próblták illegálisan átlépni, majdnem annyian, mint 2014-ben, amikor még nem volt határkerítés. Ez is bizonyítja mekkora szükség van a migrációs veszélyhelyzetben bevezetett intézkedésekre. Közben Brüsszel öt éve nem volt képes egy hatékony, az illegális migránsok Európába jutását megakadályozó eszközrendszer létrehozására – emlékeztetett Kovács Zoltán államtitkár.