Létrehozva: 2020.07.15.

Szijjártó: Magyarország lélegeztetőgépekkel segít Kirgizisztánnak

Magyarország gyógyszer adományokkal és lélegeztetőgéppel támogatja a rászoruló országokat.

Magyarország segít azoknak az országoknak, amelyek akkor támogattak bennünket, amikor mi voltunk nehéz helyzetben a koronavírus-járvány miatt; ezért juttat lélegeztetőgépeket most Kirgizisztánnak – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán az MTI-nek Kirgizisztánból telefonon nyilatkozva.

A tárcavezető biskeki látogatásával kapcsolatban kifejtette: a koronavírus-járvány sok kiszámíthatatlan és váratlan fordulatot hozott, nem lehet pontosan tudni, hogyan alakul a jövőben, nem tudni, „ki kerül bajba és mikor”. Éppen ezért a nemzetközi együttműködés szerepe rendkívüli mértékben megnő – mutatott rá.

Szijjartó Péter
Fotó: MTI

Emlékeztetett: volt olyan időszak, amikor Európa, és benne Magyarország, komoly kihívásokkal nézett szembe, nehéz időszakot élt át. Akkor a Türk Tanács tagországai „egytől egyig a segítségünkre siettek” – idézte fel.

Közölte: „most fordul a kocka”, most Közép-Ázsia van nagyobb bajban, mint Európa, és akik akkor Magyarországnak segítettek, most segítséget kérnek tőlünk.

A miniszter kiemelte: annak érdekében, hogy az elkövetkező időben is „számíthassunk egymásra”, természetes, hogy most segítünk azoknak, akik nehéz helyzetben vannak, mert amikor „mi voltunk nehéz helyzetben, akkor ők segítettek nekünk”.

Azt mondta: ezért most Kirgizisztánba 20 lélegeztetőgépet hoztak, mert az egészségügyi ellátórendszer kapacitásai lassan elérik a határaikat. Magyarországon az egészségügyi védekezéshez szükséges eszközök beszerzése érdekében nagyon komoly erőfeszítéseket tettek, és ennek köszönhetően most úgy tudják Kirgizisztánba hozni a 20 lélegeztetőgépet, hogy nem veszélyeztetik a felkészülést még a legrosszabb forgatókönyvre sem – fogalmazott.

Megjegyezte: emellett Ausztriából egy Kirgizisztánnak szánt gyógyszeradományt is elhoztak.

Szijjártó Péter kitért arra: a koronavírus-járványnak nemcsak egészségügyi, hanem gazdasági hatásai is vannak, és most kell felkészülni arra, hogy az új világgazdasági rendszerben a magyar vállalatok minél előnyösebb pozícióból tudjanak startolni. A magyar cégek közép-ázsiai jelenlétét és sikerét is most kell előkészíteni – tette hozzá.

Kifejtette: ezért megállapodtak a kettős adóztatás elkerüléséről, valamint a beruházások kölcsönös védelméről szóló szerződések pontos szövegében, és ezeket hamarosan aláírhatják. A magyar gyógyszeripari termékek komoly súllyal vannak jelen a kirgiz piacon, jelenlétük folyamatosan erősödik – magyarázta. Hozzáfűzte: emellett a nukleáris hulladékok ártalmatlanítására vonatkozó nemzetközi projektekben is előkészítik a magyar vállalatok részvételét.

A tárcavezető arról is beszélt, hogy Közép-Ázsia stabilitása rendkívül fontos Európa biztonsága szempontjából, hiszen ez a térség nagyon kitett a terrorizmusnak, az iszlám extrémizmusnak és az Afganisztánból induló folyamatoknak. Fontos, hogy a terrorellenes és biztonsági együttműködés keretében segítsük a közép-ázsiai országokat, ezért támogatja Magyarország, hogy Kirgizisztán tagja legyen az ENSZ Biztonsági Tanácsának, valamint azt is, hogy az Európai Unió és Kirgizisztán közötti stratégiai partnerségi megállapodást minél előbb aláírják – közölte a külügyminiszter.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szétplasztikáztatta magát, és teljesen lecsúszott az egykori gyönyörű szexszimbólum - drámai képek

origo.hu

Oroszország háborús üzenetet küldött Izraelnek és Iránnak

borsonline.hu

"Megkért, hogy ne hagyjam őt elkallódni" - Hajas László is elismerte az apró nógrádi faluban élő fodrász fiú tehetségét

magyarnemzet.hu

Ha utánvéttel rendeli meg a csomagjait, jobb, ha szemmel tartja a futárt

ripost.hu

Szórj szódabikarbónát a küszöbhöz, fantasztikus lesz a hatás

origo.hu

Sejtelmesen üzent Stana Alexandra

mindmegette.hu

Nem is hinnéd, milyen gyakran kell felmosni, vécét pucolni vagy kimosni az ágyneműt!

ripost.hu

Tart a Gulácsi-mágia, milliárdokat érhet a magyar kapus visszatérése

ripost.hu

Házasság első látásra: ez történt a házzal, amiben Csabit fogva tartotta volt kedvese

ripost.hu

Már Jürgen Klopp is lemondott róla? Szoboszlait támadják Angliában

ripost.hu

Négy csillagjegy, akikre bármikor számíthatsz

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

A kormány milliókat ad otthonfelújításra - hamarosan indul a pályázat

INSIDER

A fagyok is visszatérhetnek: drasztikus lehűléssel ér véget az áprilisi nyár

INSIDER

Borzalom Kiskunhalason: lángoló ruhában ült az ágyán a nyugdíjas asztalos, döbbenet, hogyan mentették meg az életét

INSIDER

„Itt leszel a szívünkben örökké!” – rengetegen gyászolják a tragikusan fiatalon elhunyt Pál Tomit

INSIDER

„Láttam, hogy imbolyog, leült a székre, hirtelen előrezuhant, nem vett levegőt” - öt órán át küzdöttek Zsuzsi életéért, mindhiába