Létrehozva: 2020.12.30.

Szijjártó: Magyarország rendkívül vonzó a külföldi diákok körében

Már 77 országból fogadunk ösztöndíjas egyetemi hallgatókat!

Magyarország továbbra is rendkívül vonzó a külföldi diákok körében, „az idén nyolc újabb országgal kötöttünk megállapodást, így már 77 országból fogadunk ösztöndíjas egyetemi hallgatókat” – írta szerdai Facebook-bejegyzésében a külgazdasági és külügyminiszter.

Szijjártó Péter kifejtette: az idei tanévre 25 százalékos növekedés után 35 714-en adták be jelentkezésüket, közülük végül 4132-en kezdhették meg tanulmányaikat; jelenleg 10 803 hallgató vesz részt a Stipendium Hungaricum programban.

Magyarország továbbra is rendkívül vonzó a külföldi diákok körében. Az idén nyolc újabb országgal kötöttünk... Közzétette: Szijjártó Péter2020. december 30., szerda

A miniszter hangsúlyozta: a programban nagy hangsúlyt kap a magyar mint idegen nyelv oktatása, valamint bevezették a magyar kultúra megismertetését is.

A 2021-2022-es tanévvel kapcsolatban 13 újabb országgal „állunk tárgyalásban” a csatlakozásról, és 29 magyarországi egyetem 614 ösztöndíjas képzési programjára jelentkezhetnek a külföldi fiatalok – közölte a tárcavezető.

Jelenleg több mint 33 ezer külföldi tanul magyarországi felsőoktatási intézményben, ők teszik ki az összes nappali tagozatos hallgatók 16,5 százalékát. 2015-ben még 23 ezren voltak, akkori arányuk 12 százalék volt. Az itt tanuló külföldiek mintegy harmada a négy hazai orvosi egyetemre jár. A legtöbben Kínából, az Egyesült Államokból és Németországból érkeztek Magyarországra tanulni. Sokan jönnek Franciaországból, Romániából, Szlovákiából Norvégiából, Törökországból, Vietnamból, Azerbajdzsánból és Oroszországból is. A külföldiek egy félévért a Corvinuson hozzávetőleg 700 ezer forintot fizetnek, a Budapesti Gazdasági Egyetemen az alapképzés ára 760 ezer forint, a mesterszaké 940 ezer – írta a Világgazdaság. Németország és Kína: több ezer hallgató érkezik A legtöbb hallgató Németországból érkezik, 3215-en tanultak az őszi félévben valamelyik magyarországi egyetemen és főiskolán, 2420-an osztatlan szakot választottak. A második helyen a kínai hallgatók állnak, az ázsiai országból 2067-en döntöttek valamelyik magyar felsőoktatási intézmény mellett, míg Iránból 1871-en érkeztek. Az Egyesült Államokból valamivel többen – 606-an -, míg Nagy-Britanniából 419-en döntöttek a magyar felsőoktatás mellett, az amerikai hallgatók zöme az alapszakok, míg a britek inkább az osztatlan szakok közül válogattak. Oroszországból 376-en, Olaszországból és Franciaországból pedig 640-650-en érkeztek. Egészen egzotikus országokból származó hallgatók is tanultak tavaly a magyar egyetemeken, egy-egy hallgató érkezett a tavalyi őszi szemeszterre például a Fidzsi-szigetekről, Szváziföldről, a Maldív-szigetekről, Haitiból, sőt a Dominikai Köztársaságból, Botswanából, Csádból és Nigerből is. Jelenleg 413 nemzetközi diákja van a Széchenyi István Egyetemnek a világ negyvenhárom országából – mondta Lukács Eszter oktatási rektorhelyettes, hozzátéve: kétszáz külföldi hallgatót vettünk fel erre a tanévre angol nyelvű képzésre, közülük 155-en teljes idős képzésen tanulnak, negyvenöten cserehallgatók, a többiek magyar nyelvű képzési programokat választottak. Dél-afrikai, kazahsztáni, azerbajdzsáni, orosz, fehérorosz, német, spanyol, török hallgatók ülnek bent magyar hallgatókkal együtt. Jó légkör alakul ki abból, amikor többféle kultúra találkozik, a világ más-más tájairól érkezők segítenek egymásnak, átadják tapasztalataikat, és közös élménnyé válik számukra, hogy együtt tanulhatna.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Sírt és székeket rugdosva tombolt az NBA szupersztárja - videó

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

vg.hu

Ezt a moszkvai terrortámadásért – feliratozott rakétákkal lövik az ukránokat az oroszok

life.hu

Ezek a legveszélyesebb csillagjegyek

magyarnemzet.hu

Főügyész Magyar Péter felvételéről: így nem törölhető a tartalom

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

mindmegette.hu

Szabad-e locsolni? 5 szívderítő locsolóvers húsvétra

ripost.hu

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Varga Judit elárulta, mi maradt ki a rendőrségi jegyzőkönyvből

INSIDER

Számos változást hoz a húsvét: mutatjuk a hosszú hétvége legfontosabb tudnivalóit

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

"El sem hiszem, szinte most született" – SMA Tomika iskolás lett

INSIDER

Mentőhelikoptert riasztottak: gyerekeket szállító kisbusz karambolozott - videó

INSIDER

84 ezret fizetett a 4 ezres ebédért - keresik a szigetszentmiklósi étterem pórul járt vendégét

INSIDER

"Nagyon megijedtem" - Szörnyű napokat él át a csontödémás Kevin